Ismét eltelt 1 év abból a 47-ből, amit a halálomkor kitűztem magamnak - immár a hetedik! Ahogy a mindent IS tudó idézetes oldalakon található szöveg mondja: a halál nem lehet olyan rossz dolog, hisz még senki nem jött vissza panaszkodni.
Nos, nem tudom, hiszen én visszafordultam, pontosabban visszahoztak...
Mai írásomban erről elmélkedek egy kicsit pénzügyi szempontból annak apropóján, hogy ma van a 7. másod-születésnapom. Ha kíváncsi vagy, hogyan éli meg az ember a saját halálát, és miért fontos, hogy úgy rendezd a dolgaidat, a pénzügyeidet is, hogy ezt a lehetőséget is belekalkulálod, tarts velem most is.
Hiszen a tudomány mai állása szerint az életedet Te sem fogod élve megúszni. A kérdés csak a mikor és a hogyan, valamint az, hogy mit hagysz hátra...
Amiről azt hiszed, veled nem történhet meg...
Nem, nem tévesztettem el. Sokan hiszik, hogy élnek. Én is így gondoltam egészen a halálomig. 2014.07.10-én kiesett az életemből néhány perc. Számomra akkor négyszer is megállt az idő pár pillanatra, mint egy filmszakadás...
Mindez elég volt ahhoz, hogy első pillanatban, amikor megláttam, gyűlöljem azt, aki visszahozott abból a halálos nyugalomból és boldogságból, amit épp "éreztem" annak a gyönyörű mezőnek a szélénél állva, melynek a túlsó felén már vártak rám...
Azután a rehabilitáció 3 hetében volt időm gondolkodni és válaszokat keresni a miértekre. Igen, én is azt mondtam először, hogy X meg Y meg Z tehet róla, hogy idáig jutottam.
Végül, a Balaton partján naphosszat üldögélve, a vadkacsákat bámulva, miközben része lettem az emberek élete egy töredékének a beszélgetéseiket akaratlanul is hallva, megérett bennem egy felismerés:
Mennyivel könnyebb másokat hibáztatni a sorsunkért, a problémáinkért ahelyett, hogy megoldandó feladatként kezelve napról napra közelebb kerülnénk a céljainkhoz - vagyis tennénk értük... és ennek komoly jelentősége van a pénzügyeinkben is!
Igen, lehet ilyen, a "rossz" Élet! Amiről talán nem is érzékeled, hogy "rossz". Átgondolatlan döntések, konfliktusok, problémák, pocsékul felállított fontossági sorrendek, stressz, betegség, és még sorolhatnám - ha lelki oldalról vizsgálom. Ha a pénzügyek szempontjából nézem, akkor is ugyanezek...
Már 4 cikkem született ezen évfordulók kapcsán amelyben a kockázati életbiztosítások fontosságát hangsúlyozva elmondom neked, miért tekints más szemmel ezekre, mint ami megszokott. Hiszen élni nem egy életbiztosítás :)..
Ha szerencséd van, kapsz egy második esélyt - visszatérés a halálból
A Sors keze és a pénzügyi tudatosság
A halál torkában megváltoznak a fontossági sorrendek
A fenti cikkekből az egész sztorit megtudod, nem mesélem el újra :). Inkább összegző gondolataimat osztom meg Veled most, abban bízva, hogy találsz bennük megfontolásra érdemeset...
Visszatérve a bekezdés kezdő kérdésére: igen, lehet rosszabb a halálnál - az, ha túléled. Egy ilyen infarktus után akkor vár ez az emberre, ha képtelen átértékelni a helyzetet. Milyen szép és kifejező is magyar nyelvünk: képtelen => nincs képe róla...
Brit tudósok kimutatták (bocsi), hogy az agyunk sokkal több információt képes befogadni és stabil tudásként hosszútávon is tárolni, ha azokat hozzákötjük valami már ismert dologhoz, például képekhez.
Amikor túlélsz egy halálos betegséget, amikor visszatérsz a halálból, amikor egy balesetben nem halsz meg "csak" megrokkansz, akkor az egyetlen esélyed a további hosszú és minőségi életre az, ha változtatsz. Már ha van róla elKÉPzelésed, hogy min lenne szükséges és hogyan...
Rajtad (is) múlik az anyagi biztonságotok!
Most vonatkoztassunk el fizikai tested halálától, bár a pénzügyeid miatti stressz nem csak a kapcsolataidat teheti tönkre, hanem betegségekhez és halálhoz vezethet. De ha átültetjük fenti gondolataimat, és pénzügyi szempontból közelítjük meg a kérdést, akkor is ugyanezt az eredményt kapjuk.
Voltál már olyan helyzetben, amikor úgy érezted, hogy minden összedőlt, vagy ismersz olyat, akinél ez bekövetkezett? Hogyan reagált(ál) rá első felindulásodban? Olvastál már olyan posztot a Facebookon, hogy a kormány hibája, meg a főnöké, sőt, a szülőké?
Rengeteg emberrel beszélgetek a munkám során, és gyakran hallom azt a választ, hogy "nem tehetek róla" meg "nem rajtam múlik". Amikor még üzletem volt, és az eladói állásra jelentkező a napi forgalom nagyságára azt mondta, hogy "nem rajta múlik", már esélye sem volt arra, hogy felvegyem.
Ugyanis meggyőződésem, hogy az a jó hozzáállás, ha képesek vagyunk az adott helyzetből a legjobbat kihozni. Lehet hibáztatni a tulajdonost, hogy nincs kisegér sajt, pedig mennyit vittek volna, meg az eső is esett, ki sem mozdultak az emberek. Ez csak mind kifogás.
Mindenkinek el lehet adni még +1 valamit egy élelmiszer boltban, amire tényleg szüksége is van, csak ki kell deríteni, mi az. Tehát rajta IS múlik...
Bármily hihetetlenül hangzik, ugyanez igaz a pénzügyeidre is. Mindaz, ami veled történik, csak körülmény. Rajtad múlik, hogy mit hozol ki belőle. Van olyan albérletben élő fiatal takarítónő ügyfelem, aki a keresetéből csak ötezer forintot tud eltenni havonta, de azt becsülettel átutalja minden egyes hónapban.
Az anyagi biztonságodat a megtakarítási rátád határozza meg. Vagyis nem az, hogy mennyi a fizetésed, hanem az, hogy hány százalékát tudod félretenni megtakarításként (és persze mennyit teszel félre ténylegesen).
Ha a teljes bevételed elköltöd, vagy többet is, akkor sohasem leszel anyagilag biztonságban!
Gyakran hallhatod azt a fogalmat is, hogy anyagi függetlenség. Az anyagi függetlenség azt jelenti, hogy a befektetett tőkéd hozama teljes mértékben fedezi az éves kiadásaidat. Vagyis idővel akkor is tudod fedezni a kiadásaidat, ha nem dolgozol :).
Ha például a havi jövedelmed 300.000 Ft, a kiadásod pedig 250.000 Ft, akkor rajtad múlik, hogy ezt az 50.000 Ft-ot elszórod vagy befekteted. Ha befekteted, akkor évi 10% átlaghozam mellett 27 év alatt gyűlik össze annyi tőkéd, hogy elérd az anyagi függetlenséget. Ha százezret teszel félre, akkor ez 19 év.
Persze 50+ évesen ez már elég rosszul hangzik, de 25-30 évesen egy reális alternatíva arra, hogy 45-55 évesen elérd, míg mások azon aggódnak majd, hogy miből fognak megélni idős korukban. Nem fér bele? Növeld a bevételeidet és/vagy csökkentsd a kiadásaidat :)
Ha pedig a családi bevételetek eléri az egymillió forintot, és nem éltek túl nagylábon, vagyis belefértek mondjuk 600ezer forintba, akkor 16 év múlva, a havonta befektetett 400ezer már biztosítja nektek azt, hogy a felgyülemlett tőke hozama fedezi a kiadásaitokat. Ez még a mostani 40-eseknek is lehet vonzó pénzügyi terv, igaz?
Viszont e szépen átgondolt és felépített tervünkbe simán belerondíthat az Élet egy váratlan balesettel, betegséggel, sőt, sajnos tragédiával is. Ezekre jelent megoldást a kockázati védelem.
Mert nem az a lényeg, hogy összegszerűen mennyi a jövedelmed, hanem az, hogy mire fordítod - okosan és tudatosan kezeled, vagy csak használod, ahogy sikerül.
A tudatosan és okosan működtetett pénzügyeknek pedig igen is része a kockázataink csökkentésének fontossága azért, hogy elkerüljük a pénzügyi halált.
Hol van a határ a biztonság és az értelmetlen kockázatvállalás között?
Nem tudom, merre laksz, de ha abban a vonalban, ahol tegnap tombolt a vihar és a jég, akkor tuti hálás vagy most azért, hogy van lakásbiztosításod. Én Dél-Pesten élek. Itt másfél órán keresztül tombolt a vihar.
A lakótelepi betontengerben derékig ért a felgyülemlett víz. Nálunk a kertben sem tudta elszívni a talaj elég gyorsan, itt is jó 10 cm-nyi víz állt az egész udvaron. Pincéket öntött el, tetők áztak be, fák törtek, kerti bútorok áztak szét. Sőt, egy ház leégett pár utcányira, mert belecsapott a villám.
A kerületben pedig a karosszérialakatosoknak kb. fél évre munkát adott a jégeső - a központban víz az autók küszödje fölé ért, törtek a szélvédők, sűrű gödröcskékkel lettek teli a motorháztetők. Akinek nincs CASCO-ja, annak ez drága vihar volt...
Nem rég megjelent egy cikk a MABISZ oldalán a Biztosítási Szemlében. Ennek adatai szerint 2010 óta a nyári viharszezonokban (május 31. - augusztus 31.) a lakásbiztosítási szerződések alapján összesen több, mint 1,3 millió lakossági kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz.
Amelyekre több, mint 93 milliárd forintot fizettek ki. A legtöbb kárt vihar, felhőszakadás, redőny és tető sérülése, beázás, jégverés, villámcsapás, idegen tárgy rádőlése okozta. Ezeket egy átlagos lakásbiztosítás fedezi is.
Csakhogy az adatok szerint a lakásállománynak csak mintegy 72-73%-a rendelkezik lakásbiztosítással. Vagyis a lakástulajdonosok egynegyede nem gondoskodik otthona védelméről!
Egy átlagos családiház átlagos lakásbiztosításának az éves díja (MNB adat) 36.000 Ft. Vagyis havi 3.000 Ft, amit ha 20 évig fizetsz, akkor is csak 720 ezer forint. Ha leég a lakásod, akkor az 20-50 millió Ft-os kár, amit kifizet a biztosító.
Állítsuk szembe a két összeget: kevesebb, mint egymilióért akár több tízmillió. Ez a tét. Mint a dupla vagy semminél...
Ha nem vállalod, azt kockáztatod, hogy egy pusztító vihar, árvíz, földrengés vagy tűz esetén könyöröghetsz segélyért, sorban állhatsz adományokért, kezdheted elölről az otthonteremtést...
Huhh, erről már rengeteget írtam. Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire fontos! Pedig sokszor hallom válaszként azt, hogy semmi értelme, hiszen ha nem történik semmi, akkor kidobott pénz. (???)
Amennyiben vezetsz kiadási naplót, akkor most visszamenőleg megvizsgálva vajon hány olyan dolgot találsz benne, ami pénzkidobás volt? Ezeknek mennyi az értéke átlagosan havonta?
Tudod mit, amit most kiszámoltál, az tényleg pénzkidobás. Azonban a kockázati életbiztosításoknál az "A-verzió", ha valóban nem is térített, hiszen nem történt semmi, mégis nyugodt voltál, mert biztonságban tudhattad saját magad és a családod.
A "B-verzió" viszont sok-sok pénzt fizetett, ami segített túlélned, vagy eljutnod olyan orvosokhoz, akiket nem tudnál megfizetni zsebből, vagy anyagi fedezetet biztosított azon segédeszközökre, mellyel teljes életet élhetsz, vagy megoldást jelentett a kisfiad életét megmentő kezelésre. De lehet, hogy a családod túlélését jelentette a hirtelen halálod után...
Ezt jelentik a kockázati életbiztosítások: a kockázati életbiztosítás, a balesetbiztosítás és az egészségbiztosítás. A sokszorosát kaptad a befizetett díjnak. Tényleg pénzkidobás? Vagy a túlélést jelentheti?
Egy viszonylag jól összeállított családi balesetbiztosítás (2 felnőtt és 2 gyermek) díja éves szinten 30-60 ezer forint, ami havi 3-5 ezer forintos költséget jelent. Ez a minimum aminek lennie kellene minden családban.
Ezen felül már a havi jövedelem, az egészségi állapot, az életkor, az életmód és az igényeitek határozzák meg, hogy mire van szükségetek és az mennyibe kerül. Néhány példát korábbi cikkeimben már kiszámoltam.
Az arány hasonló, mint a lakásbiztosításoknál. A különbség annyi, hogy az életkorod előrehaladtával egyre kockázatosabbnak számítasz, így ugyanakkora biztosítási összeget egyre magasabb díjért vállal be a biztosító.
Mikor kiemelten fontos a kockázati biztosítások számodra? Ha
Amennyiben ezekből legalább egy igaz Rád (szinte biztos), akkor érdemes beépítened az öngondoskodásodba a kockázati biztosításokat! Ha pedig ötleted sincs, hogyan kezdj hozzá, hogy ár-érték arányban a legjobb biztosítási védelmet állítsd össze, csak hívj minket és segítünk ebben is:
Jól jönne a segítségetek, Móni!
Bizonyos szempontból megértem, amikor azt hallom, hogy teljesen felesleges lenne biztosítást kötnöd vagy megtakarítást indítanod. Hiszen forgómotoros tengeri herkentyűt sem veszel, mert mit kezdenél vele a 8. emeleti lakásodban.
Amíg nem érzed a veszélyt, nem érzed szükségét a biztosításoknak sem.
Tisztában vagyok azzal is, hogy fel sem merül benned, milyen veszélyes az otthonod, akármilyen tökéletes, de akár a reggeli munkába járás vagy egy szimpla osztálykirándulás. Sőt, ha azon szerencsések közt vagy, akinek sem a családjában, sem az ismerőseivel nem történt még baj, akkor miért tartanál ettől?
De ha meg igen, történt, akkor is gondolhatod úgy, hogy veled nem történhet meg... Vajon hányan gondolták így a COVID-19 áldozatai közül?
Az Élet egy játék, de vajon meddig lehetsz nyerő ebben a kockázatos játékban? Ha veszítesz, kapsz majd második esélyt?
A biztosítás szinte az egyetlen olyan termék, amit addig kell megvenned, amíg még nincs rá szükséged. Amikor már használnád, késő, már nem tudod megkötni (legalábbis arra, amire jól jött volna)...
Összefoglalva nézzük meg végül, hogy milyen váratlan kockázatokkal számolhatsz leggyakrabban az életed során, és mivel adhatsz magadnak és szeretteidnek ezek következményeire anyagi biztonságot, anyagi fedezetet. A többi rajtad múlik.
Az, ahogy a biztosításokról gondolkodsz azt is megmutatja, mennyit ér neked mindaz, amit megálmodtál vállalkozóként, és mennyire fontosak a szeretteid és te magad. Hiszen az életbiztosítás a legszebb szerelmeslevél. A hosszú életnek pedig nem titka van, hanem ára... :)
Dönts tudatosan és erősödj meg pénzügyileg,
Móni
(Szerző és képek: Czirákiné Kocsis Mónika - minden jog fenntartva (2021.07.10.))
Címkék : kockázati életbiztosítás, kockázatcsökkentés, kockázat, balesetbiztosítás, baleset, lakásbiztosítás, anyagi függetlenség, anyagi biztonság, pénzügyi tudatosság, pénzügyek okosan, pénzügyi célok, pénzügyi tervezés, öngondoskodás, vállalkozói vagyonbiztosítás, felelősségbiztosítás, egészségbiztosítás, csoportos balesetbiztosítás, csoportos egészségbiztosítás, csoportos életbiztosítás, biztonság
Írásaimban megmutatom a főbb buktatókat, összegyűjtöm a szempontokat, összehasonlításokat és kalkulációkat készítek a pénzügyi döntéseid megkönnyítésére, a megfelelő tanácsadó kiválasztására. Naprakész információkat találsz napi pénzügyeidhez. Segítek akkor is, ha pénzügyi tanácsadó vagy, hogy szakmailag felkészültebben, valóban ügyfélérdekből tárgyalhass, és valós segítővé válhass, mert érdemes, széles piaci ismeretekkel, megfelelő szakértelemmel, etikusan dolgozni. Ha független pénzügyi tanácsadóra van szükséged a pénzügyi problémád megoldásához, vagy szívesen lennél a munkatársunk, hívj fel :)
Úgy gondolod Te is, hogy hozzáértő és etikus független pénzügyi tanácsadókra van szükség? Fontosnak tartod Te is a pénzügyi tudatosságot? Segíts nekünk, hogy minél több emberhez jusson el blogunk, és kattints a "Tetszik az oldal" gombra :)
Örömmel tölt el, ha elég értékesnek találod írásaimat vagy az általam készített képeket, infografikákat és grafikonokat, hogy felhasználd. Forrásmegjelöléssel linkelve az oldalamat, szabadon teheted. Sokat dolgozom azzal, hogy a legjobbat adjam Neked, ezért kérlek, becsüld meg ezzel azt, amit kapsz blogbejegyzéseim által. Minden más felhasználása az oldalon található tartalmaknak szerzői jogokat sért. Köszönettel, Cziráki Móni, szerző, Etikuspénzügyek.hu.
Még több értékes információt szeretnél? Kérd a Heti PénzTippet, melyben hetente küldök hasznos ötleteket, szempontokat, híreket a mindennapi pénzügyeidhez. KATTINTS!
Jól jönne néhány konkrét válasz a kérdéseidre? Eltűnt a pénzügyi tanácsadód? Belebonyolódtál a pénzügyi termékek útvesztőjébe? Csak írj vagy hívj, és beszélgessünk arról, ami Neked fontos pénzügyeidben. Apró betűk nélkül...
Magad vennéd a kezedbe a pénzügyeidet, hogy elérhesd az anyagi biztonságot vagy akár a pénzügyi szabadságot? Szívesen tanulnál, fejlődnél ennek érdekében? Megnyitottuk az Érted a Pénzed - Pénzügyi tudatosság Akadémiát!
Szívesen kötöd saját magad a biztosításaidat? Használd utasbiztosítás, lakásbiztosítás, KGFB és CASCO biztosítás megkötéséhez kalkulátorunkat! Miért előnyösebb ez számodra, mint más internetes alkuszok felületei? Mert azonnali, korrekt ajánlatösszehasonlítást kapsz. Probléma esetén pedig ügyfélszolgáltaunk és mi magunk segítünk megoldani azt - legyen szó ügyintézésről, káreseményről, változtatásokról. Itt kezdd!:
Az Etikuspénzügyek.hu blogon, amely 2017.január 6-án indult, 2020. május 10-ig az
oldalmegtekintések száma 521.599
volt, ami naponta 400-500 oldal olvasót jelent. Szükséged van ránk Neked is :)?
Lakásbiztosítás ajánlatot kérek
"Mónikát lelkiismeretes és sikerorientált pénzügyi szakembernek és vezetőnek ismertem meg. Olyan ember aki komoly háttérismerettel és emberközpontú szemlélettel felvértezve támogatja kollégáit, ügyfeleit." (Jacsó László, Etyek - coach, tréner)
Kedvet kaptál ahhoz, hogy kipróbáld Magad pénzügyi tanácsadóként? Szakmabeli vagy és szeretnél kiteljesedni? Támogatásra vagy épp önállóságra vágysz? Beszélgessünk!
MEGLEPETÉS női magazin - 40 évesen nyugdíjba vonulni? - Papp Noémi cikkében szakértői közreműködés
RTL KLUB - PénzÜgyesek vetélkedő - szakértő tanácsadói közreműködés, a feladatok kitalálása és összeállítása, valamint részvétel a zsűriben
ATV Híradóban Somos Andrással pénzügyi szakértőként arról, mi a következménye a karácsonyra felvett személyi kölcsönöknek
Interjút készítettek velem a pénzügyi tanácsadók munkájáról, elveimről és a NOK-ról A feltett kérdésekre adott válaszaimat a bdpst24.hu oldalán olvashatod.
Interjúra hívott az Üzletem.hu oldal. Karrierről, szakmai kihívásokról, elvekről, tervekről beszélgettünk. Hiszen megtaláltam a küldetést, ami megállíthatatlanul hajt előre. Itt olvashatod
SEM IDŐD, SEM ENERGIÁD pénzügyi termékekkel, biztosításokkal foglalkozni? Eltűnt a pénzügyi tanácsadód, vagy meguntad, hogy már a sokadik hív fel, mostantól majd ő lesz az? Nincs pénzed, de szeretnéd, ha idővel lenne biztonságot adó megtakarításod? Van pénzed, de nem tudod, hogyan gyarapítsd okosan?
KÉRJ SZAKÉRTŐI SEGÍTSÉGET ! Független pénzügyi tanácsadás, ami Rólad szól - apró betűk nélkül...
VAGY TANULJ és fejlődj saját időbeosztásod és tempód szerint! Ezt kínálja a pénzügyi tudatosság akadémiánk!
INFORMÁCIÓT KERESEL PÉNZÜGYI TERMÉKEKKEL KAPCSOLATBAN? KATTINTS ÉS TALÁLD MEG ÚJ WEBOLDALAMON!
MIUTÁN FELIRATKOZTÁL KATTINTS A KÉPRE ÉS KÜLDD EL, MIRŐL OLVASNÁL SZÍVESEN!