Van két jó és két rossz hírem. Kezdjük a rosszakkal:
Ahogy korábbi cikkemben is írtam, a kormány felborította a Cafetéria rendszert. 2019-ben már csak a SZÉP-kártya marad meg kedvezményesen (34,5% adóteherrel) adható béren kívüli juttatásként. Ugyanakkor az adóalap meghatározásakor erre 2019-ben már nem kell alkalmazni az 1,18-as szorzót.
Ugyanakkor mégis maradt adómentes juttatási elem:
Az egyes meghatározott juttatások közül néhány azért fennmarad (40,71% adóteherrel) .
Minden más korábbi juttatási elem 2019-ben munkabérként viselkedik. Ezért például 2019-től a munkáltató által befizetett önkéntes pénztári tagdíj után is jár a 20 %-os SZJA kedvezmény.
Népegészségügyi termékadó mértékének változásai:
Növekszik a dohány termékek adója is. A cigaretta és a fogyasztási dohány adójának emelése 3 lépcsőben valósul meg. Az elsővel már szeptemberben szembesülhettek a dohányosok. Most 2019.01.01-től jön a második emelés, és nyáron várható a harmadik.
Mértékét az eddigi szabály helyett (jegybanki alapkamat kétszerese) a jegybanki alapkamat 5 százalékponttal növelt összegében határozták meg. Ez jelenleg 5,9%.
A két jó hír pedig, hogy több ponton is könnyítettek és egyszerűsítettek az adózásunkon.
Sok esetben határozza meg a törvény valaminek az alapját a minimálbér %-ban. Az utolsó pillanatban megegyezés született erről is. Ez alapján 2019-ben a minimálbér 149.000 Ft lesz, a garantált bérminimum pedig 195.000 Ft.
Ahol a szabály a minimálbér 30%-át határozza meg valaminek az alapjaként, ott 44.700 Ft-tal kell számolni, a minimálbér 30-ad részeként pedig 4.966,66 Ft az érvényes összeg (garantált bérminimumnál ugyanez 6.500 Ft).
terén lezárul az a 4 éves folyamatban, melyben évről évre emelkedett a 2 gyermekes családok SZJA kedvezménye. 2019-ben a kedvezmény mértéke 20.000 Ft/hó gyermekenként a személyi jövedelemadóból (vagyis 2 gyermekedre az adóalapodat 266.667 Ft-tal csökkentheted havonta).
Emlékeztetőül, a folyamat 2016-ban kezdődött. Jelenleg a duplája lett a 2015-ben igénybe vehető kedvezménynek, ami akkor 10.000 Ft volt gyermekenként.
esetében is folytatódik a csökkenés, igaz, nem januártól. A csökkentés mértéke 2019 júliusától 2 százalékpont, így a SZOCHO mértéke 2019-ben 17,5% lesz majd. Addig marad a 19,5%.
lesz egy újabb alapvető élelmiszernél. Persze kérdés, hogy érezhető lesz-e az a kereskedelmi forgalomban is. Mindenesetre az ESL és UHT tej ÁFA-ja ezentúl 5%.
kapcsán ajándékot kaptunk. Ugyanis a kormány szándéka a készpénz használatának csökkentése. Ezért az elektronikus fizetés erősítése érdekében a kis összegű, 20.000 Ft-ot meg nem haladó lakossági átutalások esetében mentesülünk a tranzakciós illeték (0,3%) fizetése alól. Emellett 2019-ben, ha állampapírjaidat a Kincstárnál vezetett számlán tartod, akkor eközött és a bankszámlád közötti tranzakciókért sem kell illetéket fizetned.
nem lesz 2019-ben. Beolvad a SZOCHO-ba ezután.
Ez azt jelenti, hogy amire eddig EHO-t kellett fizetned - például tanulószerződés alapján fizetett díjra, ösztöndíjra, érdekképviseleti díjra, a béren kívüli juttatásokra és az egyes meghatározott juttatásokra, az osztalékra, kamatbevételre, árfolyamnyereségre és a vállalkozói osztalékalapra -, arra ezentúl 19,5% SZOCHO-t fizetsz majd.
Egészen addig, amíg ezen jövedelmek összessége eléri a minmálbér 24-szeresét, vagyis 2019-ben 3.576.000 Ft-ot.
Az egyéni vállalkozók és a társas vállalkozók esetében a 112 százalékos szorzó továbbra is hatályban marad. Valamint részben megszűnik a 25 év alattiak és 55 év felettiek foglalkoztatása esetén igénybe vehető adókedvezmény.
A kötelező gépjármű felelősségbiztosítások (KGFB) esetében sem kell ezentúl a +30%-kal számolnod, mert a baleseti adó 2019-től beépül a biztosításod díjába.
változására részben megoldást jelent, hogy elhúzódó építkezések esetén megmaradhat a kedvezményes ÁFA 2020. január 1-jétől is. Meghosszabbították ugyanis 2023 végéig az 5 százalékos lakásáfakulcs alkalmazását azokra az új lakóingatlanokra, amelyek 2018. november 1-jén végleges építési engedéllyel rendelkeztek, ha az értékesítés (teljesítés) 2020. január 1. és 2023. december 31. közé esik
Ha kiadod az ingatlanodat, 2019-től már nem minősül bevételnek az áthárított rezsiköltség. Persze így értelemszerűen a költségek között sem érvényesítheted. Viszont nem kell megőrizned és nyilvántartanod az ezzel kapcsolatos számlákat sem.
Összege 2019-től 7.500 Ft havonta (250 Ft / nap).
Lehetőséged lesz az önellenőrzésre akkor is, ha elfelejtetted érvényesíteni az adókedvezményeidet.
Vállalkozásod számára fontos változás, hogy utoljára 2018. december 20-ig volt választható az EVA. Újonnan már nem lehetsz EVA-s, ez az adózási forma megszüntetésre kerül, csak ha már eddig is így adóztál, akkor maradhatsz...
A csoportos társasági adóalanyiság (mely az ÁFA rendszerében már ismert) a törvény szerint 2019. január 1-jétől lesz választható. Ezzel a lehetőséggel olyan hazai kapcsolt vállalkozások élhetnek majd, amelyek között legalább 75%-os mértékű többségi befolyás áll fenn. Azon vállalkozások számára, akik ezt választják, további könnyítés az ún. transzferár dokumentáció alóli mentesülés.
A december 20-ig elvégzendő adófeltöltési kötelezettség szabályai enyhülnek. Az itt tévesztő cégek esetében a maximális mulasztási bírság-mérték a felére, vagyis 10%-ra csökken. (alapja a befizetett előleg és az adóévi adó 90%-ának különbözete)
Két új kedvezmény is életbe lép:
Változnak a vállalkozásodban elszámolható veszteség szabályai is. Már nemcsak a kereskedőknél nézik majd. 60 milliárd forintos árbevétel felett nézik, hogy van-e nyereség két évig, minden szektorban. Viszont nem kell bezárni, ha nincs. Ellenben kötelező NAV-ellenőrzést kap a cég. Ez alól csak a jogelőd nélkül induló vállalkozások kapnak felmentés az első 4 évben.
A 2019-ben alapított cégednél már az első bevallási időszakban levonhatod az ÁFA-t a nevedre szóló számla alapján akkor is, ha a számla kiállítása még azelőtt történt, mielőtt bejelentkeztél a NAV-hoz.
Ha fuvarozóként közvetlenül olyan adóalany részére nyújtod a tevékenységed, aki a termékkel az adómentes értékesítést végzi , akkor a fuvarozás is adómentes tevékenységnek minősül (alvállalkozóra már nem vonatkozik ez a szabály)
ÁFA-t érintő változás még, hogy az ÁFA mentesség határa 2019-ben 12 millió forintra nő, ami nagyban megkönnyíti a KATA hatálya alá tartozó vállalkozások életét. Fontos tudnod, hogy átmeneti szabályként, ha 2018-ban meghaladtad ugyan a 8 millió forintot, de nem érted el a 12 milliót, akkor továbbra is élhetsz az alanyi adómentességgel 2019-ben.
változás még, hogy a diákoknak 50 helyett 25 ezer forint adót kell fizetniük akkor is, ha 25 éves korukig a tanulmányaikat szüneteltetik.
könnyítés is lesz a KKV szektornak, mert a KIVA adóalanyiság választásának bevételi értékhatára 2019-től 1 milliárd forintra nőtt az eddigi 500 millió forint helyett. Ezzel összhangban az adóalanyiság megszűnéséhez kapcsolódó bevétel túllépési határ is megemelkedik 3 milliárd forintra.
Iparűzési adó (IPA)
Emelkedik az adómentesség határa. Az eddigi 1 millió forintról 1,5 millió forint lesz az az adóalap összeg, melynek eléréséig nem kell IPA-t fizetned.
Ha egyéni vállalkozó vagy, akkor 2019-ben már Számodra is elkészíti a NAV a személyi jövedelemadó bevallásod tervezetét. Ezzel összhangban a bevallási határidő kitolódik május 20-ra, az eddigi február 25. helyett.
A nyugdíjasokra vonatkozóan már nyáron elfogadták azt a szabályt, hogy csak a 15%-os SZJA terheli a munkabérüket, más járulékot nem kell fizetniük a munkaviszonyuk után.
A foglalkoztatóknak sem kell a sajátjogú nyugdíjasként foglalkoztatott munkavállalók után járulékot fizetniük. Vagyis sem SZOCHO, sem szakképzési hozzájárulás nem terheli a munkabérét. Ez azt jelenti, hogy ugyanazok a kedvezmények illetik meg a foglalkoztatót, mint a nyugdíjas szövetkezeteket.
Fontos, hogy ha a nyugdíjad szüneteltetése mellett dolgozol (állami tisztség betöltése miatt), akkor is sajátjogú nyugdíjasnak minősülsz, vagyis a fenti szabályok Rád is vonatkoznak.
Már készítjük a részletes összeállítást ezzel kapcsolatban. Hamarosan olvashatod :).
Dönts tudatosan és erősödj meg pénzügyileg!
Móni
(Szerző és képek: Czirákiné Kocsis Mónika - minden jog fenntartva)
Címkék : adóváltozások 2019, adómentes juttatás, adócsökkentés, szociális hozzájárulási adó, SZOCHO 2019, nyugdíj melletti munka járulékai, törvényváltozás, SZJA 2019, Cafetéria 2019, vállalkozói pénzügyek, vállalkozások adózása 2019, KATA 2019, KIVA 2019, EHO 2019, minimálbér2019
Írásaimban megmutatom a főbb buktatókat, összegyűjtöm a szempontokat, összehasonlításokat és kalkulációkat készítek a pénzügyi döntéseid megkönnyítésére, a megfelelő tanácsadó kiválasztására. Naprakész információkat találsz napi pénzügyeidhez. Segítek akkor is, ha pénzügyi tanácsadó vagy, hogy szakmailag felkészültebben, valóban ügyfélérdekből tárgyalhass, és valós segítővé válhass, mert érdemes, széles piaci ismeretekkel, megfelelő szakértelemmel, etikusan dolgozni. Ha független pénzügyi tanácsadóra van szükséged a pénzügyi problémád megoldásához, vagy szívesen lennél a munkatársunk, hívj fel :)
Úgy gondolod Te is, hogy hozzáértő és etikus független pénzügyi tanácsadókra van szükség? Fontosnak tartod Te is a pénzügyi tudatosságot? Segíts nekünk, hogy minél több emberhez jusson el blogunk, és kattints a "Tetszik az oldal" gombra :)
Örömmel tölt el, ha elég értékesnek találod írásaimat vagy az általam készített képeket, infografikákat és grafikonokat, hogy felhasználd. Forrásmegjelöléssel linkelve az oldalamat, szabadon teheted. Sokat dolgozom azzal, hogy a legjobbat adjam Neked, ezért kérlek, becsüld meg ezzel azt, amit kapsz blogbejegyzéseim által. Minden más felhasználása az oldalon található tartalmaknak szerzői jogokat sért. Köszönettel, Cziráki Móni, szerző, Etikuspénzügyek.hu.
Még több értékes információt szeretnél? Kérd a Heti PénzTippet, melyben hetente küldök hasznos ötleteket, szempontokat, híreket a mindennapi pénzügyeidhez. KATTINTS!
Jól jönne néhány konkrét válasz a kérdéseidre? Eltűnt a pénzügyi tanácsadód? Belebonyolódtál a pénzügyi termékek útvesztőjébe? Csak írj vagy hívj, és beszélgessünk arról, ami Neked fontos pénzügyeidben. Apró betűk nélkül...
Magad vennéd a kezedbe a pénzügyeidet, hogy elérhesd az anyagi biztonságot vagy akár a pénzügyi szabadságot? Szívesen tanulnál, fejlődnél ennek érdekében? Megnyitottuk az Érted a Pénzed - Pénzügyi tudatosság Akadémiát!
Szívesen kötöd saját magad a biztosításaidat? Használd utasbiztosítás, lakásbiztosítás, KGFB és CASCO biztosítás megkötéséhez kalkulátorunkat! Miért előnyösebb ez számodra, mint más internetes alkuszok felületei? Mert azonnali, korrekt ajánlatösszehasonlítást kapsz. Probléma esetén pedig ügyfélszolgáltaunk és mi magunk segítünk megoldani azt - legyen szó ügyintézésről, káreseményről, változtatásokról. Itt kezdd!:
Az Etikuspénzügyek.hu blogon, amely 2017.január 6-án indult, 2020. május 10-ig az
oldalmegtekintések száma 521.599
volt, ami naponta 400-500 oldal olvasót jelent. Szükséged van ránk Neked is :)?
Lakásbiztosítás ajánlatot kérek
"Mónikát lelkiismeretes és sikerorientált pénzügyi szakembernek és vezetőnek ismertem meg. Olyan ember aki komoly háttérismerettel és emberközpontú szemlélettel felvértezve támogatja kollégáit, ügyfeleit." (Jacsó László, Etyek - coach, tréner)
Kedvet kaptál ahhoz, hogy kipróbáld Magad pénzügyi tanácsadóként? Szakmabeli vagy és szeretnél kiteljesedni? Támogatásra vagy épp önállóságra vágysz? Beszélgessünk!
MEGLEPETÉS női magazin - 40 évesen nyugdíjba vonulni? - Papp Noémi cikkében szakértői közreműködés
RTL KLUB - PénzÜgyesek vetélkedő - szakértő tanácsadói közreműködés, a feladatok kitalálása és összeállítása, valamint részvétel a zsűriben
ATV Híradóban Somos Andrással pénzügyi szakértőként arról, mi a következménye a karácsonyra felvett személyi kölcsönöknek
Interjút készítettek velem a pénzügyi tanácsadók munkájáról, elveimről és a NOK-ról A feltett kérdésekre adott válaszaimat a bdpst24.hu oldalán olvashatod.
Interjúra hívott az Üzletem.hu oldal. Karrierről, szakmai kihívásokról, elvekről, tervekről beszélgettünk. Hiszen megtaláltam a küldetést, ami megállíthatatlanul hajt előre. Itt olvashatod
SEM IDŐD, SEM ENERGIÁD pénzügyi termékekkel, biztosításokkal foglalkozni? Eltűnt a pénzügyi tanácsadód, vagy meguntad, hogy már a sokadik hív fel, mostantól majd ő lesz az? Nincs pénzed, de szeretnéd, ha idővel lenne biztonságot adó megtakarításod? Van pénzed, de nem tudod, hogyan gyarapítsd okosan?
KÉRJ SZAKÉRTŐI SEGÍTSÉGET ! Független pénzügyi tanácsadás, ami Rólad szól - apró betűk nélkül...
VAGY TANULJ és fejlődj saját időbeosztásod és tempód szerint! Ezt kínálja a pénzügyi tudatosság akadémiánk!
INFORMÁCIÓT KERESEL PÉNZÜGYI TERMÉKEKKEL KAPCSOLATBAN? KATTINTS ÉS TALÁLD MEG ÚJ WEBOLDALAMON!
MIUTÁN FELIRATKOZTÁL KATTINTS A KÉPRE ÉS KÜLDD EL, MIRŐL OLVASNÁL SZÍVESEN!