Láttál már ilyen bejegyzést a Facebook hírfolyamban vagy valamelyik csoportban? Biztos vagyok benne, hogy igen.
A napokban több ilyen bejegyzésbe is belefutottam, és nem értem. Sokáig azt hittem, ez csak a "Gyakorikérdések.hu" sajátossága, de azt láttam, hogy intelligens és okos emberek is így tesznek.
Nem értem, pedig nagyon próbáltam megérteni...
Amennyiben Te megoldást szeretnél a 30 évvel későbbi nyugdíj-kiegészítésedre, akkor az teljesen rendben van, ha megkérdezed az is merőseidet, hogy ki, milyen megoldást választott. A gond azzal van, hogy hirtelen mindegyikükből "pénzügyi tanácsadó" válik egy kis időre.
Írják a tutit, vagy épp elrettentenek bizonyos dolgoktól.Te meg kapsz egy csomó olyan infót, ami félrevisz.
Ha az öngondoskodással kapcsolatban ezek alapján döntesz végül, és rosszul, ezzel csak akkor szembesülsz majd, amikor már szükséged lenne a pénzre. Nos, az már késő. Természetesen hallgasd meg a barátaidat is, de az öngondoskodás komoly felelősség, végül kérj szakértői segítséget inkább...
A másik ilyen témakör a különböző tünetek, fájdalmak. Ezekre sokan előszeretettel kérnek ötleteket így. Volt két bejegyzés is, ami előtt csak ültem egy darabig, és azon gondolkodtam, hogy ez most komoly?
Felidéztem magamban azt a reggelt. Fogalmam sem volt, mi az, amit érzek. Először gyomorrontásra gyanakodtam, de azt az érzést már ismerem. Ez viszont valami más volt. Valami vészjósló...
És igen, pontosan annyi időm volt, amíg kiért a mentő. Ez, az ébredésemtől számítva összesen nem volt fél óra sem. Ha akkor én is a Facebookon keresem a megoldást, már nem élek...
Persze gyakran nehéz dönteni, komoly-e a baj. Ilyenkor jól jön, ha egy orvost tudsz megkérdezni. Van lehetőséged rá Neked is éjjel-nappal, mindössze napi 2 Ft 70 fillérért. Erről bővebben a végén beszélek majd. De ha érdekel már most is, csak egy kattintás a részletekhez (promóciós kód: 19588):
Maradjunk most még továbbra is az én személyes sztorimnál.
Anyukám megcsúszott fürdés közben és beütötte a fejét. Nem kérdezett meg senkit, lehet-e súlyosabb következménye, és ez az életébe került 4 éve. Túl sokáig várt a segítség kéréssel, miután észlelte a furcsa tüneteket.
Pedig egy orvos rögtön figyelmeztette volna, hogy baj akkor lehet, ha véralvadás gátlót szed. Pedig, ha időben kórházba kerül, megmenthették volna...
Érted, hova akarok kilyukadni?
Tudom, tudom. Olyan az állami egészségügy, amilyen. Elég szomorú, hogy az emberek jobban bíznak a hozzá nem értők ötletelésében, mint az állami egészségügyi ellátó rendszerben. Miért?
Mert elküldenek anélkül, hogy megvizsgálnának tisztességesen...
Mert felhívod a stroke ambulanciát vasárnap délelőtt, hogy segítsenek a párodon tapasztalt tünetekkel kapcsolatban, és közlik, hogy telefonálj hétfőn, mert hétvégén nincs benn orvos...
Mert nincs gyógyszer, nincs megfelelő eszköz, és az amúgy lelkiismeretes orvosok és nővérek már nem bírják a leterheltséget...
Gyakran előfordul, hogy nem törődnek az elmondott tüneteiddel. Egy visszatérő fejfájás, gyomorgörcs, más fájdalmak, akár valamelyik kritikus betegség előjelei is lehetnek. Ártatlannak tűnő jelek, mégis akár végzetesek. Vajon Te komolyan veszed ezeket?
Ha igen, akár órákat tölthetsz lepusztult várótermekben, hogy bejuss egy orvoshoz.
Ülhetsz különböző betegek között egy kontroll vizsgálatért, kockáztatva azt, hogy begyűjtesz valami újabb fertőzést. Ha elküldenek több vizsgálatra is, akkor napokon keresztül ugyanezzel küzdhetsz, ha egyáltalán bejutsz.
A kórházi állapotok pedig katasztrofálisak...
Ki mondja meg, van-e okod aggodalomra, ha beütötted a fejed? Ki magyarázza el, milyen tünetekre kell odafigyelned? Hova fordulhatsz, ha a kisfiad csak keservesen sír szilveszter éjjel, és fogalmad sincs mi baja? Kitől kérdezed, mit tegyél, ha a pici lány láza Karácsony éjjelén csak megy felfelé megállíthatatlanul?
Emlékszem, amikor a fiam olyan egy éves körüli volt. Csak sírt, sírt, sírt. Krokodil könnyekkel, segítségkérően. Fiatal és gyakorlatlan anyuka voltam még. Ráadásul Szilveszter este volt. Ezért hát felhívtam a gyermekorvosi ügyeletet.
Órákat vártunk, mire kijöttek. Addigra pont sikerült megnyugodnia és elaludnia. Csengettek. A doktornőtől, aki az ajtóban állt, szó szerint megijedtem. Jancsi és Juliska vasorrú bábája elevenedett meg szemüveges változatban. Betörtetett "hol a gyerek" felkiáltással, és kikapta a fiamat az ágyból.
A felriasztott apróság megnyugtathatatlanul, és hangosan sírta végig a megkezdett vizsgálatot. Ezért meg engem hordott le, hogy alkalmatlan vagyok, mivel nem tudom lecsendesíteni a saját gyerekemet, s emiatt ő nem tudja végezni a munkáját. Na ekkor zavartam ki...
Ez több, mint 25 éve volt. Később ajánlottak egy fantasztikus gyermek orvost a kórházból, ahol születtek. A fiam is, és a lányom is csak úgy hívta őt, hogy "az aranyos doktor bácsi". Ha kérdésem volt, mindig felhívhattam. Soha többé nem kértem segítséget az ügyelettől.
Nektek is ilyen fantasztikus orvosotok van?
Ha igen, szerencsés vagy, de ő "csak" gyermek orvos, még ha akár a legjobb is. De ki ad válaszokat, ha Neked van bajod, ha nyüglődik a párod és nem tudod, jó-e az a gyógyszer neki, amit a szomszéd adott?
Már gondolatban biztosan rávágtad a választ, hogy egészségbiztosítás. Ha az anyagi helyzetetek labilis, akkor valószínűleg hozzátetted azt is, hogy "nincs rá keretünk", mi nem tudjuk megfizetni a magán egészségügyi biztosítást.
Értem. Akkor most a következők Neked szólnak. Ugyanis van Számodra is egy jó lehetőség. Olyan, ami Neked is tuti belefér. Amennyiben pedig az anyagiak rendben vannak Nálatok, de erre a problémára még nincs igazán jó megoldásod, akkor pedig ez a cikk hasznos segítség lesz a döntésedhez.
Először vegyük sorra, mikor lehet / van szükséged segítségre, és milyen lehetőségeid vannak erre. Nézzünk csak néhány példát:
Amiben segítségre van szükséged | Amiben segítséget kaphatsz |
---|---|
Elestél és beütötted valamidet - később dagad, fáj, szédülsz, stb. Lehet belőle nagyobb baj? | Orvosi call center, online orvosi tanácsadás |
A szomszédod adott valami fogyókúrás csodaszert. Lehetnek mellékhatásai? | Orvosi call center, online orvosi tanácsadás |
Reggelente, miután felkelsz az ágyból, szédülés fog el, aztán elmúlik. Csináltak néhány vizsgálatot, de nem találják az okát. | Orvosi konzultáció, fejlett diagnosztika |
Egy ritka és veszélyes betegséget diagnosztizáltak a nagymamádnál, Ti pedig épp babát vártok. Vajon öröklődhet? | Videós orvosi konzultáció, szűrővizsgálatok |
Baleset ért és kórházba kerültél, ahol 6 ágyas szobában vagy. Szeretnél nyugalmat és azt, hogy foglalkozzanak Veled. | VIP kórházi ellátás, kórházi költségtérítés |
Már alig tudsz menni a csípőfájdalmad miatt. Azonban még az okát sem tudod, mivel csak 6 hónappal későbbre kaptál időpontot MRI-re. | Fejlett diagnosztikai vizsgálatok |
Gyermekednél azonnali életmentő műtétre van szükség Amerikában, csakhogy nincs rá pénzetek. | Külföldi gyógykezelés finanszírozása |
Rosszul lettél éjjel. A lázad nagyon magas és nem tudod lehúzni. | Házi vizit szolgáltatás |
Napi többezer forintos kiesést okoz vállalkozásodnak az, hogy Te, vagy a munkatársaid kiesnek a munkából. | Betegút menedzsment |
Az egészségbiztosítások segítenek Neked abban, hogy várakozási idő nélkül, magas szakmai színvonalon kapj ellátást. Segítenek a megelőzésben és a hiteles információkhoz jutásban. Emellett anyagi támogatást adnak a kezelések és a műtétek finanszírozásához is.
Vannak összegbiztosítások és szolgáltatásokat adó egészségbiztosítások, vagy ezek valamilyen kombinációja.
Díjuk függ az életkorodtól és a választott egészségügyi szolgáltatásoktól, valamint összegbiztosítás esetén a tartamtól és a kockázati biztosítási összegtől. Amennyiben van lehetőség önrészt vállalni, és ez Számodra elfogadható, akkor ezzel csökkentheted a díjat.
Általában, ha egy szerződésben több biztosított szerepel (például a családod vagy a cég 2-3 tulajdonosa), akkor jelentősen alacsonyabb lesz az 1 főre eső díj, mintha külön-külön szerződéseket kötnétek.
Lehetnek egyéni, családos vagy csoportos egészségbiztosítások. Van, amelyikben csak felnőtt korú lehet a biztosított, de van olyan is, ami csak kifejezetten gyermekekre köthető.
Az összegbiztosításokat én inkább betegség biztosításoknak hívom. Többnyire akkor szolgáltatnak, amikor kórházba kerülsz vagy megműtenek, illetve ha diagnosztizálnak egy kritikus betegséget Nálad. Úgy is mondhatnám, fájdalomdíjat kapsz.
Általában kockázati életbiztosítások kiegészítő biztosításaként köthetők, de vannak kifejezetten csak ezekre szóló önálló termékek is.
Mit jelent ez pontosan? Milyen kockázatokra szól? Például:
Amennyiben ezeket diagnosztizálják vagy bekövetkezik valamelyik, akkor a biztosító kifizeti Neked az egészégbiztosításod (kockázati életbiztosításod) alapján járó biztosítási összeget.
Például, ha a kritikus betegségekre szóló kockázati biztosítási összeg 3 millió Ft és szívinfarktuson esel át, akkor azt. Ha kórházi napitérítésre is van kockázati életbiztosítási kiegészítőd, és 7 napot kórházban töltöttél, akkor azt is.
Ennél a típusnál nincs meghatározva, hogy mire költöd. Megkapod a pénzt, amit felhasználhatsz a kezelésekre, a gyógyszerekre és segédeszközökre. De kipótolhatod belőle a családi költségvetést, vagy el is teheted későbbre. A Te döntésed.
Amire érdemes odafigyelned, hogy az egyes biztosítók termékei sok mindenben különböznek egymástól. Amikor ilyen betegségbiztosítást kötsz, a következőkre mindenképp kérdezz rá:
Ezek mind fontos szempontok ahhoz, hogy jól dönts.
Egyrészt, ezek alapján tudod jól összeállítani a családvédelmedet. Másrészt ezek alapján látod tisztán, hogy ár-érték arányban melyik biztosító ajánlata a legjobb a Számodra.
Ha lehet, ne dönts egyetlen kockázati életbiztosítási vagy egészségbiztosítási ajánlat alapján...
A másik típus az, amikor nem kapsz pénzt, viszont megszervezik és fizetik a kezelésedet, vagy segítenek a megelőzésben, illetve a következmények enyhítésében. Ilyenek lehetnek:
Itt is kiemelkedően fontos, hogy ne fogadd el az első ajánlatot. Nézd meg, hogy az adott magán egészségügyi biztosítás valóban azokra szolgáltat-e, amikre szeretnéd.
Vannak olyan egészségbiztosítások, amik nem zárják ki teljes mértékben az előzmény betegséget. A maximális életkor tekintetében is nagyok a különbségek, pedig akár 85 év is lehet.
A biztosítók egyes termékeiben mások a limitek és az értékhatárok.
Más-más a rugalmasságuk annak tekintetében, hogy szerződött orvoshoz mész vagy sem. Ami akkor lehet fontos, ha ragaszkodsz a megszokott orvosodhoz.
Többnyire magyarországi szolgáltatóknak fizetnek csak, de létezik olyan egészségbiztosítás is, ami kifejezetten külföldi gyógykezelést és/vagy műtétet finanszíroz.
Tehát itt is tegyél fel egy csomó kérdést, mielőtt döntést hozol. Ilyenekre kérdezz rá például:
Gondold át, milyen szempontok fontosak Számodra, és miben szeretnél segítséget baj esetén. Tegyél fel minél több kérdést, mielőtt döntesz!
Akkor jó az egészségbiztosításod, ha védelmet és segítséget ad azokra az esetekre, amelyekre szeretnéd ÉS nincs tele a csomag olyasmivel, amire semmi szükséged, de bekalkulálták a díjba.
Ha mostanság magánrendelőbe, magánklinikára vagy magán kórházba mész, például átlagosan a következő átlagos árakkal találkozhatsz:
Lehetetlen egy helyen felsorolni, de néhány kattintással Te is bőven találsz példát a neten. Ha belegondolsz, hogy mondjuk egy otthoni baleset miatti térdsérülés mivel járhat, hány konzultáció, hány vizsgálat, röntgen, mennyi gyógytorna, plusz az esetleges műtét, akkor igen magas összeg is kijöhet.
Rábízhatod a jelenlegi állapotában levő állami egészségügyre is Magad. Kérdés, hogy mennyi idő alatt leszel újra munkaképes, mi marad vissza a sérülés következményeként, és ez hogyan gátol majd a munkádban és a mindennapjaidban, például idősebb korodban.
Azért hangsúlyozom ezt, mert mániám az öngondoskodás. Ennek pedig szerves része az is, hogy felkészülsz a váratlanul bekövetkező kockázataidra. Ennek eszközei a kockázati életbiztosítás, a balesetbiztosítás és az egészségbiztosítás.
Valószínűleg sok esetben már most is a magánegészságügy szolgáltatásait veszed igénybe. Fogorvos, nőgyógyász, szemész, kardiológus, stb. Add össze, mennyibe kerül ez Neked évente, és mennyibe fog kerülni, ha nagyobb baj lesz...
Fenti árakkal szemben az egészségbiztosítások díja lehet elenyészően kevés is, és "feleslegesen" sok is.
Készítettem egy részletes összehasonlító táblázatot is. Ebben 3 szolgáltatás-finanszírozó termék 4-4 csomagját mutatom meg Neked. Benne van, hogy mit tartalmaznak a csomagok és mennyibe kerülnek.
Ha azon gondolkodsz, hogy érdemes lenne az egész családodra, akkor az ott látható díjakból személyenként több ezer forintot is spórolhatsz egy szerződésben kedvezményként. Ha kíváncsi vagy rá, kérd a Heti PénzTippet és már le is töltheted:
Gyakran hallom, hogy kidobott pénz, ha még sincs szükséged rá. Akár igazad is lehetne, ha előre tudnád, hogy így lesz vagy sem. Csakhogy nem tudod...
Utólag pedig már késő bánat. Amikor már igénybe vennéd, amikor már szívesen élnél a magánegészségügy nyújtotta előnyökkel, akkor már késő. Hiszen meglevő betegségre, korábbi sérülésre kevés esetben szolgáltatnak.
És akkor nem beszéltem még arról az esetről, amikor itthon nincs megoldás, csak külföldön...
Egyébként meg tedd a szívedre a kezed. Mennyi kidobott pénz van a költségvetésedben? Lottó, huszadik pár cipő, kicsit sötétebb rózsaszín táska, a legújabb telefon, nagyobb képernyős TV, jobb basszust adó hangszóró, sokadik Barbie baba a lánykádnak, napi X db túró rudi, és még sorolhatnám...
Fenti árak tükrében vesd össze az egészségbiztosítások díjait a nyugalmadért, a biztonságodért, sőt akár az életedért cserébe. Mennyit ér meg Neked? És a családod?
Mennyit érne meg akkor, amikor már késő, amikor már ezen múlik a teljes gyógyulás vagy maradandó károsodás, amikor már ezen múlik az életed vagy halálod?...
Vess egy pillantást a hivatalosan bárki számára elérhető állami egészségügyi várólistákra. Például:
Arról azonban nincs hivatalosan elérhető lista, hogy mennyit kell várnod egy CT-re vagy MRI-re. Arról sincs, hogy ha az SZTK-ban szeretnél bejutni a reumatológiára, akkor hónapokkal későbbre tudnak csak időpontot adni. Beesőként pedig esélyed sincs sorra kerülni...
További gondolatokat és szempontokat találsz még korábbi írásaimban is az egészségbiztosítással kapcsolatban.
Alapvetően négyféleképp férsz hozzá:
Ha 10 részes cikksorozatot írnék ebben a témában, akkor sem tudnám Neked az összeset részletesen bemutatni és összehasonlítani, annyi megoldás létezik. Hívd fel a pénzügyi tanácsadódat, és beszélgessetek erről.
A pénzügyi céljaid és az anyagi függetlenséged elérésének bizony feltétele, hogy pénzügyi tervezésed során ezeket a tételeket is vedd figyelembe.
Nincs olyan, aki segítsen? Hívj, és keressük meg a Számotokra legideálisabb megoldást! Csak egy kattintásra vagy ettől:
Most térjünk vissza arra, hogyan lesz azonnali orvosi segítséged. Olyan, amit biztosan megengedhetsz Magadnak, még a legrosszabb anyagi körülmények között is...
Előbb engedj meg még egy saját sztorit. A fiam még 10 éves sem volt, a pici lányom pedig csak 4 hónapos.
Gergő sokat segített nekem, mert ki akarta venni a részét Szandi ellátásából. Volt, hogy pelust cserélt, volt, hogy megitatta, és volt, hogy ringatta egy kicsit az ölében, csak úgy szeretetből. Ilyenkor csak nézte csillogó szemmel, és mosolygott :)...
Egy alkalommal, míg én kimentem a szobából, felvette őt, mert felébredt. De rosszul fogta meg és elejtette. Fejre esett. Ott álltam két zokogó gyerekkel, magam is ijedten.
Az egyik pici csak sírt, és nem tudta még megmondani, van-e valami baja. A másik pedig rettegéssel a szemében nézett rám, és közölte velem 10 évesen, hogy ha valami baja lett a húgának, ő megöli magát...
Felhívtam a gyerek orvosunkat. Elmondta, milyen tüneteket kell figyelnem. Megnyugtatott, és megbeszéltük, mit kell észrevennem, mikor hívjam azonnal, és mikor nem kell aggódnom. Mit tettem volna, ha ő nincs?
Valószínűleg akkor is találok megoldást, de ez így volt tökéletes. Ugyanis ez volt a leggyorsabb módja annak, hogy a fiam is megnyugodjon, meg persze én is. Együtt pedig megnyugtattuk a kicsi lányt :).
Az UFS most létrehozta azt, ami segít Neked is, ha sürgősen szükséged van rá, vagy fogalmad sincs, mit kéne tenned - a Biztosítsd az Egészséged Egyesületet.
Az egyesület célja támogatást adni tagjainak az egészséges életmód kialakításában, felkutatni az egészség-megőrzéséhez szükséges legfontosabb eszközöket, és segítséget nyújtani akkor is, ha sürgős orvosi vizsgálatra lenne szükséged.
Négyféle tagsági programot kínálunk, amelyeket itt érhetsz el, és le is tudod tölteni az összefoglaló táblázatot róluk:
Amire korábban utaltam, az a legkisebb csomag, a "Dokit okosan START", mely a következőket tartalmazza:
Kérhetsz mozgásszervi és edzői tanácsot, táplálkozási tanácsot, információt gyógyszerekkel kapcsolatban, de akár szív – és érrendszeri online állapotfelmérést, rizikó kalkulációt is.
Ez pedig mindössze 990 Ft-ba kerül 1 évre.
Jól gondolom, hogy ez bárki számára megfizethető költség? 2 Ft 70 fillér naponta és mindig van kinek feltenned a kérdéseidet, éjjel is, nappal is, ünnepnapokon is...
Érdekel, ugye? Ez lehet az első lépésed az öngondoskodás felé. Itt tudsz csatlakozni (promóciós kód: 19588).
Regisztrációd során promóciós kódként írd be a 19588 kódszámot, és a továbbiakban én leszek a segítőd ügyeid intézésében.
Ebben az évben a kormány is visszalépett a támogatástól, és kivette a vállalkozások, cégek kezéből azt a lehetőséget, hogy adómentes juttatásként adják Neked ezt. Mára egyértelművé vált, hogy azért, mert be akar lépni erre a piacra is az állam.
Kérdés, hogy milyen módon, mit kínál majd és mennyiért. Neked viszont addig is kell erre megoldás. Az is lehet, hogy későbbiekben is jobban jársz az egyéb ajánlatokkal, mint az államéval. Amint pontosabb hírek jelennek meg, a Heti PénzTippekben azonnal küldöm a részleteket.
A Te postaládába még nem érkeznek az aktualitások, szempontok, és tippek a pénzügyeiddel kapcsolatban tőlem? Kattints a képre és kérd most :)
Összeadtad már valaha, hogy éves szinten mennyit költesz az egészségedre - vizsgálatok, szűrések, hálapénz, magánorvos, gyógyszerek, terápiák?
Ha még nem tetted, kezdj neki. A kijött összeghez add hozzá annak a biztonságnak az árát, amit az jelent, ha egy időben felfedezett, gyorsan és szakszerűen kezelt "nagy baj" maradandó következmények nélkül meggyógyul.
Add hozzá azt a biztonságot, hogy nemzetközi szaktekintélytől kaphatsz szakvéleményt a diagnózist és az előírt kezelést illetően. Add hozzá, hogy több tízmilliós életmentő műtétet is elvégeztethetsz.
Az így kikalkulált eredményt vesd össze az egészségbiztosítás díjával és hozz tudatosan jó pénzügyi döntést :). Máris tettél egy lépést az öngondoskodás felé.
Segítségre van szükséged a pénzügyi tervezésedhez és a számításokhoz? Kattintással érkezik:
Dönts tudatosan és erősödj meg pénzügyileg!
Móni
(szerző és képek: Czirákiné Kocsis Mónika - minden jog fenntartva (2019.03.25.))
Címkék : egészségügyi ellátás, egészségbiztosítás, állami egészségügy, magánegészségügy, betegségbiztosítás, kockázat, kockázati életbiztosítás, pénzügyi tanácsadó, öngondoskodás, pénzügyi célok, dokit okosan, családvédelem, családi kiadások, biztosítsd az egészséged, pénzügyi tudatosság, pénzügyi tervezés, pénzügyek okosan, magán egészségügyi biztosítás, dokitokosan, független pénzügyi tanácsadó
Írásaimban megmutatom a főbb buktatókat, összegyűjtöm a szempontokat, összehasonlításokat és kalkulációkat készítek a pénzügyi döntéseid megkönnyítésére, a megfelelő tanácsadó kiválasztására. Naprakész információkat találsz napi pénzügyeidhez. Segítek akkor is, ha pénzügyi tanácsadó vagy, hogy szakmailag felkészültebben, valóban ügyfélérdekből tárgyalhass, és valós segítővé válhass, mert érdemes, széles piaci ismeretekkel, megfelelő szakértelemmel, etikusan dolgozni. Ha független pénzügyi tanácsadóra van szükséged a pénzügyi problémád megoldásához, vagy szívesen lennél a munkatársunk, hívj fel :)
Úgy gondolod Te is, hogy hozzáértő és etikus független pénzügyi tanácsadókra van szükség? Fontosnak tartod Te is a pénzügyi tudatosságot? Segíts nekünk, hogy minél több emberhez jusson el blogunk, és kattints a "Tetszik az oldal" gombra :)
Örömmel tölt el, ha elég értékesnek találod írásaimat vagy az általam készített képeket, infografikákat és grafikonokat, hogy felhasználd. Forrásmegjelöléssel linkelve az oldalamat, szabadon teheted. Sokat dolgozom azzal, hogy a legjobbat adjam Neked, ezért kérlek, becsüld meg ezzel azt, amit kapsz blogbejegyzéseim által. Minden más felhasználása az oldalon található tartalmaknak szerzői jogokat sért. Köszönettel, Cziráki Móni, szerző, Etikuspénzügyek.hu.
Még több értékes információt szeretnél? Kérd a Heti PénzTippet, melyben hetente küldök hasznos ötleteket, szempontokat, híreket a mindennapi pénzügyeidhez. KATTINTS!
Jól jönne néhány konkrét válasz a kérdéseidre? Eltűnt a pénzügyi tanácsadód? Belebonyolódtál a pénzügyi termékek útvesztőjébe? Csak írj vagy hívj, és beszélgessünk arról, ami Neked fontos pénzügyeidben. Apró betűk nélkül...
Magad vennéd a kezedbe a pénzügyeidet, hogy elérhesd az anyagi biztonságot vagy akár a pénzügyi szabadságot? Szívesen tanulnál, fejlődnél ennek érdekében? Megnyitottuk az Érted a Pénzed - Pénzügyi tudatosság Akadémiát!
Szívesen kötöd saját magad a biztosításaidat? Használd utasbiztosítás, lakásbiztosítás, KGFB és CASCO biztosítás megkötéséhez kalkulátorunkat! Miért előnyösebb ez számodra, mint más internetes alkuszok felületei? Mert azonnali, korrekt ajánlatösszehasonlítást kapsz. Probléma esetén pedig ügyfélszolgáltaunk és mi magunk segítünk megoldani azt - legyen szó ügyintézésről, káreseményről, változtatásokról. Itt kezdd!:
Az Etikuspénzügyek.hu blogon, amely 2017.január 6-án indult, 2020. május 10-ig az
oldalmegtekintések száma 521.599
volt, ami naponta 400-500 oldal olvasót jelent. Szükséged van ránk Neked is :)?
Lakásbiztosítás ajánlatot kérek
"Mónikát lelkiismeretes és sikerorientált pénzügyi szakembernek és vezetőnek ismertem meg. Olyan ember aki komoly háttérismerettel és emberközpontú szemlélettel felvértezve támogatja kollégáit, ügyfeleit." (Jacsó László, Etyek - coach, tréner)
Kedvet kaptál ahhoz, hogy kipróbáld Magad pénzügyi tanácsadóként? Szakmabeli vagy és szeretnél kiteljesedni? Támogatásra vagy épp önállóságra vágysz? Beszélgessünk!
MEGLEPETÉS női magazin - 40 évesen nyugdíjba vonulni? - Papp Noémi cikkében szakértői közreműködés
RTL KLUB - PénzÜgyesek vetélkedő - szakértő tanácsadói közreműködés, a feladatok kitalálása és összeállítása, valamint részvétel a zsűriben
ATV Híradóban Somos Andrással pénzügyi szakértőként arról, mi a következménye a karácsonyra felvett személyi kölcsönöknek
Interjút készítettek velem a pénzügyi tanácsadók munkájáról, elveimről és a NOK-ról A feltett kérdésekre adott válaszaimat a bdpst24.hu oldalán olvashatod.
Interjúra hívott az Üzletem.hu oldal. Karrierről, szakmai kihívásokról, elvekről, tervekről beszélgettünk. Hiszen megtaláltam a küldetést, ami megállíthatatlanul hajt előre. Itt olvashatod
SEM IDŐD, SEM ENERGIÁD pénzügyi termékekkel, biztosításokkal foglalkozni? Eltűnt a pénzügyi tanácsadód, vagy meguntad, hogy már a sokadik hív fel, mostantól majd ő lesz az? Nincs pénzed, de szeretnéd, ha idővel lenne biztonságot adó megtakarításod? Van pénzed, de nem tudod, hogyan gyarapítsd okosan?
KÉRJ SZAKÉRTŐI SEGÍTSÉGET ! Független pénzügyi tanácsadás, ami Rólad szól - apró betűk nélkül...
VAGY TANULJ és fejlődj saját időbeosztásod és tempód szerint! Ezt kínálja a pénzügyi tudatosság akadémiánk!
INFORMÁCIÓT KERESEL PÉNZÜGYI TERMÉKEKKEL KAPCSOLATBAN? KATTINTS ÉS TALÁLD MEG ÚJ WEBOLDALAMON!
MIUTÁN FELIRATKOZTÁL KATTINTS A KÉPRE ÉS KÜLDD EL, MIRŐL OLVASNÁL SZÍVESEN!