A koronavírus megfertőzte a pénzügyeket is, mélyponton a tőzsdék. A hétfő reggeli nyitás után fel is függesztették a kereskedést rövid időre az amerikai tőzsdén.
Végül az összes meghatározó tőzsdei index olyan mértékű napi zuhanást produkált, amelyet a 2008-as válság óta nem láttunk. Ezért lett a nap neve Fekete Hétfő...
Összességében február vége óta, vagyis alig pár nap alatt a Dow Jones 12%-ot esett, az S&P500 index szintén, a DAX 22%-ot, a magyar BUX index pedig 15%-ot. Mélyrepülésbe kezdtek a sztárrészvények (Apple, Amazon, Netflix), de a magyar Bluechipek árfolyama (OTP, MOL, Richter, Telekom) is zuhant, kivétel nélkül.
Nincs olyan befektetési alap vagy eszközalap sem, amely érdemi hozamot tudna felmutatni, többségük szintén 10-15% esésben van.
A kötvénypiacokon pedig pánikszerű kimenekítés, átalakulás zajlik. A biztonságosnak gondolt államkötvények (német, brit) már negatív referenciahozamot mutatnak, míg a jelenleg kockázatosnak számító olasz állampapíroké megugrott.
Úgy tűnik, egy időre vége az évek óta tartó szárnyalásnak. Akár értékpapírszámlán, akár unit-linked életbiztosításban van a befektetésed, valószínűleg úgy érzed tenned kell valamit.
Erről lesz most szó, valamint a koronavírus járvány által generált helyzetről, és annak várható hatásairól. Tarts velem :). Ha pedig ezentúl is szeretnél mielőbb értesülni a pénzügyeidet érintő hírekről, tippekről, csak kattints:
Vajon mikor áll meg a befektetések koronavírus miatti zuhanása?
Miközben Kínában már elcsitulni látszik a járvány, Európában és Amerikában rég nem látott tőkemenekítés zajlik. Egyébként az általános vélemény szerint a zuhanást nem a vírus, hanem a megfékezésére tett intézkedések generálják a leginkább.
A befektetők keresik a biztonságos alternatívákat.
Emiatt a legkevésbé kockázatosnak gondolt állampapírok referenciahozama (brit, német) már negatívba fordult. De az amerikai állampapíré is történelmi mélypontra csúszott.
Ugyanakkor az egyébként is gondokkal küzdő olaszokat most még a vírus is beterítette, ami a jelentős kockázat miatt, az olasz állampapír referenciahozamának megugrását eredményezte.
Ezen hatások következtében a részvények árfolyama drasztikusan csökkent. Kockázatos befektetésnek számítanak. Bár hosszútávon (15-20 év) szinte borítékolható a megtérülésük, egy ilyen helyzet mindig érzékenyen érinti őket. Még a "sztár" részvényeket is...
A helyzetet pedig tetézi az olajár olyan mértékű zuhanása, amelyet az 1991-es Öböl-háború óta nem láthattunk.
A koronavírus megdöntötte azt az állítást is, amit a Bitcoin (BTC), Ethereum (ETH) és más kriptopénzek hívei gyakran hangoztatnak. Vagyis azt, hogy ezeket nem érintik a gazdasági környezet ingadozásai és a válságok.
A Bitcoin árfolyama február vége óta több, mint 20%-ot, az Ethereumé pedig 22%-ot esett. Ebben talán az eszközalapú, például arany fedezettel rendelkező kriptovaluták kivételek.
Ahogy az arany árfolyama nagyjából tartja most magát, úgy ezeké is. Ilyen például a BlockBen-hez köthető BlockStock (BSO) és BlockNote (BNO), melyről korábban is írtam már. Amennyiben a cikkek elolvasása után érdekel ez a befektetés, kattints és segítek:
A Moody's Investors Service helyzetértékelése azt prognosztizálja, hogy ha sikerül is gyorsan megfékezni a koronavírust, gazdasági hatásait érezni fogjuk még a második, sőt, akár a harmadik negyedévben is...
A részvényárfolyamok hihetetlen mértékű és gyors zuhanása megrázhatja a gazdaságot. Emellett hitelkockázatot jelent azon cégek esetében a koronavírus járvány, amelyeknek legnagyobb a kitettsége az érintett ágazatokban: turizmus, vendéglátás, beszállító cégek.
Ráadásul a kisebb cégek bevétel kiesése a háztartások jövedelmének csökkenését is okozhatja átmenetileg. Ez szintén jelenthet hitelkockázatot, a fizetőképesség romlása miatt.
Ha nincs megrendelésed, ha leáll a termelés, az megroppanthatja a gazdaságot. Ha nem tudsz dolgozni, ha nincs fizetésed, az adósságspirált indíthat be. Bár például mai hír, hogy az Unicredit úgy próbál segíteni az olasz családoknak, hogy felfüggesztette a hitelek törlesztését.
A fogyasztás globális visszafogása akár recessziót is elindíthat a Moody's szerint.
Magyarországon jelenleg 9 fertőzött van. A cégek sorra mondják le a rendezvényeket, sőt, a meetingeket is. A bankvilágban például az Unicredit, a CIB, az ERSTE, az OTP, az MKB, a Budapest Bank is bevezetett különböző belső szabályokat és tilalmakat. Az Unicredit és a CIB, az olaszországi helyzet miatt, különösen érintett.
A Magyar Bankszövetség pedig egy 13 pontos ajánlást adott ki a teljes szektor számára, hogy milyen intézkedéseket célszerű bevezetni. Arról, hogy milyen bankok mit tettek eddig a koronavírus járvány terjedésének csökkentése érdekében, itt olvashatsz bővebben.
A válságok után eddig kivétel nélkül visszaemelkedtek a tőzsdei árfolyamok
Amikor ilyen járványhelyzet van, mint most a koronavírus miatt, akkor nemcsak a munkáltató döntésén múlhatnak a dolgok. Ugyanis akár hatósági intézkedések is várhatók.
Törvényeink szerint a munkáltatónak kötelezettsége, hogy biztosítsa az egészséges és biztonságos munkavégzés körülményeit. Ennél pontosabb szabályozás azonban nincs.
Tehát alapvetően a munkáltatóra van bízva, hogy mit tesz. Nyilván foglalkoznia kell azzal, ha megjelenik valamelyik munkavállalója vagy objektuma közelében a koronavírus. Ezért a legtöbb cég megelőzésként már most leállította a céges utakat, meetingeket és rendezvényeket.
Ez már szinte veszélyezteti az ezeket kiszolgáló cateringes cégeket is. Ugyanakkor a videó konferenciák, és a home office, fontos részét képezhetik a megelőzésnek. Arról, hogy milyen lehetőségeid vannak, megtagadhatod-e a bejárást, és mikor jár vagy nem jár fizetés az állásidőre, az Index egyik cikkében olvashatsz bővebben.
Egy biztos. Ha bekövetkezne az, ami Olaszországban, hogy egész településeket vonnak karantén alá, és például emiatt nem tudsz bemenni dolgozni, akkor erre az időre nem jár fizetés, viszont táppénz igen, hiszen keresőképtelnnek minősülsz.
Már több helyről hallottam felháborodottan, hogy be kell jelenteniük a munkáltatónak az utazásaikat, amennyiben veszélyeztetett térségbe utaznak. Igen, ez valóban így van. A munkáltatónak lehetősége van erre vonatkozó előírásokat bevezetni.
Sőt, azt is előírhatja, hogy mondd le az olyan utazást, ami ilyen célpontokra irányulna. Ha nem teszed, még fegyelmi eljárás is indulhat ellened, sőt, fel is mondhatnak. Ugyanakkor a lemondásból eredő károkat a munkáltatódnak kell kifizetnie.
Az utazás kapcsán érdemes kitérni arra, hogy mire köteles a biztosító az utasbiztosítások kapcsán, ha mégis utazol. Amennyiben azelőtt nyilvánítja a minisztérium utazásra nem javasolt térséggé a célpontodat, mielőtt elindulsz, akkor a koronavírus járvány miatti eseményekre nem fog fizetni a biztosító.
Amennyiben már kiutazás után nyilvánítja annak, vagy nincs a helynek ilyenféle minősítése, akkor a kapcsolódó eseményekre fizetni fog az utasbiztosításod. Viszont önmagában a karantén nem minősül biztosítási eseménynek. Így az emiatt keletkező többletköltségeid a szabályzat alapján térülhetnek csak, érdemes elolvasnod...
Munkáltató szempontból pedig lényeges körülmény, hogy a járványhelyezt NEM számít biztosítási eseménynek. Vagyis hiába van olyan biztosításod vállalkozóként, amiben üzemszünet biztosítási kiegészítő is van, a biztosítók nem kötelesek helytállni. Ez egy vis major helyzet.
A koronavírus miatt szinten minden eszközalap és befektetési alap árfolyama csökkent
Annak idején, a 2008-es gazdasági válság, majd később a 2011-es görög válság idején is azt tapasztaltam, hogy az átlag befektető ilyenkor megijed, és gyorsan kiveszi a pénzét, hogy mentse, ami menthető...
Azt gondolom, hogy ez a legrosszabb stratégia. Ha ezt teszed, sokat veszítesz. Ugyanis, mire nyilvánvalóvá válik a válság, addigra már beleestél a csapdába. Mire kiveszed a pénzed, már egy csomó veszteséget realizálsz ezzel.
Ráadásul, ha olyan befektetési alapban vagy befektetési egységhez kötött életbiztosításban, nyugdíjbiztosításban (unit-linked életbiztosítások) takarítasz meg, amelyben büntetés jár a korábbi visszaváltásért, akkor nem csak az árfolyamveszteség érint.
Ilyen esetben veszítesz az árfolyamok esésén, ÉS veszítesz a visszavásárláson, vagy a befektetési jegy idő előtti visszaváltásán is. Dupla csapda, amit célszerű elkerülnöd inkább...
Ilyen helyzetben kétféle stratégia közül választhatsz attól függően, hogy mit gondolsz a továbbiakról. Azt nem tudom megmondani, melyik a helyes a Te esetedben (a kristálygömböm szervízben van), de szempontokat tudok adni a döntésedhez:
Amennyiben úgy gondolod, hogy ez a 10% feletti esés még csak a kezdet, és megéri ezt bevállalni, realizálni annak érdekében, hogy elkerüld a további veszteségeket, akkor érdemes átváltanod a kockázatosabb befektetéseidet biztonságosabba.
Ilyen lépés lehet, hogy a részvényekben, részvény alapokban levő összegeket azok eladása után átteszed például állampapírba, vagy más biztonságosabb alapba (például likviditási alapok, pénzpiaci alapok, államkötvény alapok).
A későbbiekre érdemes átgondolnod az ESG alapokba való befektetést. Ma még kevés befektetési alapnak van ESG minősítése, de a BAMOSZ ígérete alapján ebben változás várható. Összességében nem teljesítenek jobban, mint a hagyományos befektetési alapok, azonban krízis idején válságállóbbak...
Ha megnézzük az elmúlt 100 év nagy gazdasági válságait, azt tapasztaljuk, hogy eddig MINDEN válság után (max. 1-2 éven belül) helyreállt a rend. Vagyis a tőzsdék visszapattantak, és az árfolyamemelkedés jócskán meghaladta a korábbi zuhanás mértékét.
Persze minden válságnak vannak vesztesei. Ezek többnyire akkor jelentenek veszélyt Számodra, ha egy adott cég részvényeibe vagy kötvényeibe fektettél. Csőd esetén ugyanis lenullázódhat a vagyonod.
A befektetési alapokra és eszközalapokra ez ritkán jellemző. Ezekben többnyira 10-100 vállalat értékpapírjai találhatók. Sőt, az aktívan kezelt alapok ilyenkor élnek a pénzpiaci eszközök biztonságával, vagy a tőkeáttételes ügyletek pozíciós előnyeivel.
Tehát, ha a pár nappal ezelőtti hirtelen megindult zuhanás előtt nem tudtál kiszállni ezekből, akkor érdemes lehet inkább nyugton maradnod, és kivárnod, míg visszapattan.
Pontosan emiatt váltak annyira népszerűtlenné mára a unit linked életbiztosítások. Ez egy olyan termék, amit hozzá-nem-értő ügyfeleknek adtak el hozzá-nem-értő ügynökök.
A 2008-as válság idején ezen ügynökök közül sokan már nem is voltak a szakmában. Ha meg igen, akkor sem merték azt mondani az ügyfeleiknek, hogy ne tegyenek semmi mást, csak tartsák meg. Fogalmuk sem volt, mit lehet tenni, gyakran ők maguk is visszavásároltak.
Ugyanakkor az élő szerződések legnagyobb része még csak néhány éves volt, ami a visszavásárláskor további veszteséget generált. Így összességében a befizett pénznek akár az 50-70%-át is el lehetett bukni. Csakhogy ennek nem a unit linked az oka, hanem a hozzá-nem-értés, és a félelem...
Jól jönne a segítségetek, Móni!
Ha azt nézzük, hogy a legnépszerűbb alapok és részvények árfolyama elképesztő mélységekbe kezd süllyedni, akkor valóban jó beszállási pont lehet, ha van egy kis plusz befektetni való pénzed. De csak akkor, ha azt is el tudod viselni, ha tovább esik, meg azt is, ha egy darabig nem fog felfelé mozdulni...
Az OTP Supra 10 éves átlaghozama a BAMOSZ adatai szerint 9,9%, ugyanakkor most 15% mínuszban van a két héttel ezelőttihez képest, és 18% mínuszban januárhoz képes. A másik igen népszerű alap, a HOLD 2000 (Concorde 2000) hasonlóan mínuszba került.
A legnagyobb alapok sem állnak túl jól. De az ERSTE ingatlan alapnak sikerült minimális, 0,3% pluszban maradnia, az ERSTE Duett pedig 0%-ot hozott - vagyis legalább nem negatívok. Minden esetre az alapkezelők azt az információt adták, hogy a legtöbb esetben csökkentették a részvénykitettséget.
Érdemes körülnézned a nyersanyag alapok környékén is. Arra vigyázz, hogy ha az olaj árra apellálsz, nézd meg a befektetési politikáját az alapnak. Kevés befektetési alap van, amelyik valóban olajba fektet, inkább pozíciókat játszanak meg, és az már kevésbé lehet előnyös...
Emellett persze ott vannak az alternatív befektetési lehetőségek: ingatlan, arany, aranyfedezetű kriptovaluta. De hangsúlyozom, ezek - a közhiedelemmel ellentétben - egyáltalán nem kockázatmentes befektetések.
Ha abszolút tanácstalan vagy, mit is kéne tenned ebben a helyzetben, hívd fel pénzügyi tanácsadódat. Amennyiben nincs megfelelő ember, akiben megbíznál a befektetéseid kapcsán, keresd a mi pénzügyi tanácsadóinkat:
Dönts tudatosan és erősödj meg pénzügyileg!
Móni
(Szerző és képek: Czirákiné Kocsis Mónika - minden jog fenntartva (2020.03.10.))
Címkék : koronavírus, befektetés, kockázat, gazdasági válság, befektetési portfólió, befektetési tanácsadó, befektetési alap, befektetési életbiztosítás, állampapírok, eszközalapú kriptopénzek, blockstock, blocknote, blockben, bitcoin, veszteség elkerülése, csapdák elkerülése, unit linked életbiztosítás, befektetési egységhez kötött, utasbiztosítás, nyugdíjbiztosítás, öngondoskodás
Írásaimban megmutatom a főbb buktatókat, összegyűjtöm a szempontokat, összehasonlításokat és kalkulációkat készítek a pénzügyi döntéseid megkönnyítésére, a megfelelő tanácsadó kiválasztására. Naprakész információkat találsz napi pénzügyeidhez. Segítek akkor is, ha pénzügyi tanácsadó vagy, hogy szakmailag felkészültebben, valóban ügyfélérdekből tárgyalhass, és valós segítővé válhass, mert érdemes, széles piaci ismeretekkel, megfelelő szakértelemmel, etikusan dolgozni. Ha független pénzügyi tanácsadóra van szükséged a pénzügyi problémád megoldásához, vagy szívesen lennél a munkatársunk, hívj fel :)
Úgy gondolod Te is, hogy hozzáértő és etikus független pénzügyi tanácsadókra van szükség? Fontosnak tartod Te is a pénzügyi tudatosságot? Segíts nekünk, hogy minél több emberhez jusson el blogunk, és kattints a "Tetszik az oldal" gombra :)
Örömmel tölt el, ha elég értékesnek találod írásaimat vagy az általam készített képeket, infografikákat és grafikonokat, hogy felhasználd. Forrásmegjelöléssel linkelve az oldalamat, szabadon teheted. Sokat dolgozom azzal, hogy a legjobbat adjam Neked, ezért kérlek, becsüld meg ezzel azt, amit kapsz blogbejegyzéseim által. Minden más felhasználása az oldalon található tartalmaknak szerzői jogokat sért. Köszönettel, Cziráki Móni, szerző, Etikuspénzügyek.hu.
Még több értékes információt szeretnél? Kérd a Heti PénzTippet, melyben hetente küldök hasznos ötleteket, szempontokat, híreket a mindennapi pénzügyeidhez. KATTINTS!
Jól jönne néhány konkrét válasz a kérdéseidre? Eltűnt a pénzügyi tanácsadód? Belebonyolódtál a pénzügyi termékek útvesztőjébe? Csak írj vagy hívj, és beszélgessünk arról, ami Neked fontos pénzügyeidben. Apró betűk nélkül...
Magad vennéd a kezedbe a pénzügyeidet, hogy elérhesd az anyagi biztonságot vagy akár a pénzügyi szabadságot? Szívesen tanulnál, fejlődnél ennek érdekében? Megnyitottuk az Érted a Pénzed - Pénzügyi tudatosság Akadémiát!
Szívesen kötöd saját magad a biztosításaidat? Használd utasbiztosítás, lakásbiztosítás, KGFB és CASCO biztosítás megkötéséhez kalkulátorunkat! Miért előnyösebb ez számodra, mint más internetes alkuszok felületei? Mert azonnali, korrekt ajánlatösszehasonlítást kapsz. Probléma esetén pedig ügyfélszolgáltaunk és mi magunk segítünk megoldani azt - legyen szó ügyintézésről, káreseményről, változtatásokról. Itt kezdd!:
Az Etikuspénzügyek.hu blogon, amely 2017.január 6-án indult, 2020. május 10-ig az
oldalmegtekintések száma 521.599
volt, ami naponta 400-500 oldal olvasót jelent. Szükséged van ránk Neked is :)?
Lakásbiztosítás ajánlatot kérek
"Mónikát lelkiismeretes és sikerorientált pénzügyi szakembernek és vezetőnek ismertem meg. Olyan ember aki komoly háttérismerettel és emberközpontú szemlélettel felvértezve támogatja kollégáit, ügyfeleit." (Jacsó László, Etyek - coach, tréner)
Kedvet kaptál ahhoz, hogy kipróbáld Magad pénzügyi tanácsadóként? Szakmabeli vagy és szeretnél kiteljesedni? Támogatásra vagy épp önállóságra vágysz? Beszélgessünk!
MEGLEPETÉS női magazin - 40 évesen nyugdíjba vonulni? - Papp Noémi cikkében szakértői közreműködés
RTL KLUB - PénzÜgyesek vetélkedő - szakértő tanácsadói közreműködés, a feladatok kitalálása és összeállítása, valamint részvétel a zsűriben
ATV Híradóban Somos Andrással pénzügyi szakértőként arról, mi a következménye a karácsonyra felvett személyi kölcsönöknek
Interjút készítettek velem a pénzügyi tanácsadók munkájáról, elveimről és a NOK-ról A feltett kérdésekre adott válaszaimat a bdpst24.hu oldalán olvashatod.
Interjúra hívott az Üzletem.hu oldal. Karrierről, szakmai kihívásokról, elvekről, tervekről beszélgettünk. Hiszen megtaláltam a küldetést, ami megállíthatatlanul hajt előre. Itt olvashatod
SEM IDŐD, SEM ENERGIÁD pénzügyi termékekkel, biztosításokkal foglalkozni? Eltűnt a pénzügyi tanácsadód, vagy meguntad, hogy már a sokadik hív fel, mostantól majd ő lesz az? Nincs pénzed, de szeretnéd, ha idővel lenne biztonságot adó megtakarításod? Van pénzed, de nem tudod, hogyan gyarapítsd okosan?
KÉRJ SZAKÉRTŐI SEGÍTSÉGET ! Független pénzügyi tanácsadás, ami Rólad szól - apró betűk nélkül...
VAGY TANULJ és fejlődj saját időbeosztásod és tempód szerint! Ezt kínálja a pénzügyi tudatosság akadémiánk!
INFORMÁCIÓT KERESEL PÉNZÜGYI TERMÉKEKKEL KAPCSOLATBAN? KATTINTS ÉS TALÁLD MEG ÚJ WEBOLDALAMON!
MIUTÁN FELIRATKOZTÁL KATTINTS A KÉPRE ÉS KÜLDD EL, MIRŐL OLVASNÁL SZÍVESEN!