Igen, akár az is lehet. Hogy jut ilyen eszembe? Mert átéltem, illetve túléltem 3 éve. Hiszen 2014.07.10-én belehaltam egy kicsit, 4x is. Ez így erős? Lehet, de ez az igazság.
Nem voltam beteg, de túl nagy volt a nyomás, túl sok a stressz és azok a dolgok, amiket nem tudtam lelkileg feldolgozni. Infarktust kaptam, váratlanul, méghozzá a legrosszabbik fajtát.
Az orvosom azt mondta, nekem még valami nagyon fontos feladatom van itt a Földön, mert esélyem sem volt a túlélésre...
Miért mondom el most Neked mindezt?
Mert a munkám, a körülményeim, a "vezetőim" juttattak el abba az állapotba, aminek ez lett a következménye. Nem mesélem most el, mi minden történt és nem járatok le senkit.
Tudod, egy ilyen évforduló kapcsán az ember újra átgondolja, mi is történt és miért. Természetesen azzal is számot vetettem, hogy azóta hogyan alakult az életem.
Mi az, ami megváltozott bennem és körülöttem. Mi az, amire van nekem ráhatásom, és mire nincs. Történetem célja, hogy elgondolkoztassalak.
Ha Te is úgy érzed, hogy nem jó, az amit, ahol vagy ahogyan csinálod, akkor változtass. Változtass, mielőtt a Te szervezeted is feladja!
Akkoriban egy nagy biztosító társaságnál dolgoztam. Az első évben, "szűz" kezdőként, már bekerültem a legjobb pénzügyi tanácsadók közé, a következő évben pedig még jobb lettem.
Ezután kineveztek vezetőnek, mert egyébként is szinte az voltam, mindenki hozzám fordult, ha segítségre volt szüksége.
De sosem lehettem elég jó számukra. Abban a környezetben nem, azzal a vezetővel nem. Tudod, ahogy Einstein is mondta: hiába csinálsz 9 dolgot jól, az emberek mindig az 1 hibádnak tulajdonítanak csak jelentőséget.
Nem bírtam ki a folyamatos nyomást, a folyamatos lehúzást, az állandó intrikákat és furkálódást. Mást akartam csinálni, mint a meglevő módszerek, mert azok már nem működtek.
De ez egy rugalmatlan multi környezetben lehetetlen. Ott azonnali eredmények kellenek bármi áron! Ez nekem nem ment, ezzel nem tudtam azonosulni.
Mindig is csak korrekt eszközökkel versenyeztem, az ügyfeleim érdekét szem előtt tartva. Hosszútávú eredményeket akartam elérni úgy, hogy megváltoztatom vezetőként a csapattagok hozzáállását, fejlesztve és támogatva őket, nem pedig lenyomva.
Nem működött, abban a környezetben nem működhetett.
Persze, nem kell halálos hatással legyenek Rád a konfliktusok. Lehet, hogy csak kiégsz és már utálod az egészet, de muszáj, hiszen ebből élsz. Lehet, hogy rámegy a családi boldogságod.
Sok más hatása lehet egy nem megfelelő munkakörnyezetnek. Ugye hallottál már ilyen történeteket másoktól? Tudod azt is, hogy a munkatársak nagy része nem a céget hagyja ott, amikor felmond, hanem a vezetőt?
Az infarktusom után 1 évvel, amikor kezdett ugyanaz a helyzet kialakulni, mint előtte, és eredménytelen volt minden arra való törekvésem, hogy változzanak a dolgok, felálltam és otthagytam az egészet.
Két kézzel kapott utánam a biztosítós piac és átmentem egy ígéretesnek tűnő másik nagy biztosítóhoz abban a hitben, hogy ott másképp lesz.
De sajnos ugyanazok a dolgok jöttek szembe velem és tudtam, hogy még egyszer nem csinálom végig ugyanazt.
A sors az utamba sodort valakit vagy engem sodort az ő útjába, nem tudom, aki az UFS-hez keresett partnereket. Ő @Oberfrank Zoltán, értékesítési és toborzási szakértő. Kézzel-lábbal tiltakoztam ellene, hiszen sosem akartam alkusz lenni, MLM cégről pedig ne is beszéljünk.
Aztán Zoltán több beszélgetés után szépen lassan rávezetett arra, hogy sokkal fontosabb mindaz, amit el akarok érni, mint a biztonságos pocsolyában maradni a félelmeim miatt.
Elvitt a mostani vezetőmhöz egy rövid bemutatkozásra, ami végül elég hosszúra sikeredett. Kiderült számomra, hogy téves elképzeléseim voltak az UFS-ről, már rég nem MLM cég. Néhány éve egy változási folyamaton megy át, amivel abszolút azonosulni tudok.
Azt is láttam, hogy emberi értékeit tekintve egy olyan vezetővel - inkább mentorral - dolgoznék együtt, akit maximálisan el tudok fogadni.
Ő @Farkas János, aki tulajdonosként, mentorként, és vezetőként is magasan az addig általam máshol megismert vezetők felett állt. Arról, hogy most azóta hogyan érzem magam itt, olvasd el korábbi cikkemet.
Ha van coach ismerősöd, érdemes leülnöd vele is beszélgetni, ha ilyen döntési helyzetbe kerülsz. Én nagyon sokat köszönhetek @Jacsó Lászlónak (Integrál Tréning Központ), aki segített nekem felismerni, milyen szempontok fontosak számomra és mi alapján hozzam meg a döntésemet. E
lőször annál a bizonyos biztosítónál dolgoztunk együtt, de ő is inkább az önmegvalósítás útjára lépett, ezért bátran kérhettem a segítségét.
Meggyőződésem ugyanis, hogy ilyenkor nem tanácsokra van szükséged elsősorban, hanem gondolatébresztésre és a saját utad megtalálására. Ha ez megvan, a döntés is megvan. Fantasztikusan jó coach, rengeteget segített nekem krízis helyzetekben.
3 hónapon át tartó, többszöri, hosszú, személyes beszélgetéseken keresztül Zoltán, János és László elvezettek a döntésig. Hálásan köszönöm nekik.
Talán nem érted, miért kellett ehhez ennyi ember, ennyi idő és miért olyan fontos ez.
Sok interjút lefolytattam már vezetőként és azt tapasztalom, hogy a legtöbben csak addig jutnak el, hogy az, ami van nem jó. De nem jutnak el a döntésig vagy olyan döntést hoznak, amivel belül maradhatnak a komfort zónájukon.
Ugyanis ebben az esetben nincs veszély, nem kell újat tanulni, nem kell megküzdeni a félelmeikkel. Ugyanazt csinálni, csak máshol, sokkal könnyebb és kényelmesebb.
Csakhogy többnyire az eredmény is ugyanaz lesz. A fejlődéshez ki kell lépned a komfortzónádból!
Nekem ők kellettek ahhoz, hogy kimozduljak abból az állapotból, amiben voltam. Ez kellett ahhoz, hogy megértsem: az, ami van, nem csak nem jó, hanem változtatni akarok rajta.
Éreztem, hogy kezdek kiégni. Éreztem, hogy kezdek ellaposodni. Éreztem, hogy kezd a tudásom megfakulni. Éreztem, hogy kezdek átlagossá válni.
Tudtam, hogy ennél sokkal több van bennem, tudtam, hogy sokkal többre vagyok hivatott.
Éreztem, hogy csak azért nem haladok előre, csak azért nem találtam meg még az utam, mert a multiknál csak egy szám vagy, egy kód, ahol ha minden héten kötsz 3-at, te vagy a sztár, ha két hétig nem megy, eltaposnak.
Nem érdekel senkit, mit tudsz, milyen elveid vannak, köss és kész, bármi áron!
Tudtam, hogy ez nem jó nekem, de féltem újra változtatni, és féltem újra elölről kezdeni.
Ők hárman abban segítettek, hogy megtaláljam önmagam és átlépjek a félelmeimen. Segítettek, hogy megtaláljam azt, mik a céljaim az életemben, mi az, amit el akarok érni. Emellett elhitették velem újra, hogy erre képes is vagyok.
Újra értékesnek éreztem magam. Semmi mást nem kellett tennem ezután a céljaim eléréséhez, csak elfogadni az ajánlatot és leszerződnöm az UFS-hez.
Több, mint egy éve vagyok itt. Rengeteget tanultam és fejlődtem.
De most már bátran jelentem ki, hogy megérte! Csak azt csinálom, amit csinálni akarok. Olyan mentorom van, aki hisz bennem, támogat és kihozza belőlem szép lassan a maximumot.
Olyan céggel dolgozom, ahol az ügyfél és a hálózat érdeke az elsődleges, mert tudják, hogy hosszútávon csak ez működik.
Lehetőségem van megvalósítani önmagam!
Ezt Te is elmondhatod most önmagaddal és a munkáddal kapcsolatban?
Ez esetben tegyél meg mindent azért, hogy így is maradjon.
De ha nem így van, ha úgy érzed, többre vagy hivatott, ha Te is érzed, hogy már nagyon nehezen bírod a nyomást, ha hiányzik az elismerés és a támogatás, csak szélmalom harcnak tűnik az egész a megélhetésedért, akkor gondolkozz el a váltáson...
Nem csak akkor, ha már most is pénzügyi tanácsadó vagy, akkor is, ha más területen dolgozol. Van köztünk ügyvéd, cégvezető, óvónő, tanár, mérnök és sok más szakmából érkezett, azóta sikeres ember.
Én kereskedő vállalkozóként dolgoztam 20 évig két saját üzlettel, mielőtt pénzügyi pályára váltottam.
Ezután pedig el kellett telnie 6 évnek, hogy megtaláljam azt a céget és azokat az embereket, akikkel szívesen dolgozom. Akik előre visznek és felfelé húznak, nem pedig lenyomnak.
Ha Te is erre vágysz, most itt a lehetőség!
Keresem leendő csapatom tagjait.
Lehetsz kezdő vagy gyakorlott. Lehetsz szakmabeli vagy nem. Lehetsz idősebb vagy nagyon fiatal. Lehetsz sokoldalú, de érthetsz csak egy-egy kiemelt területhez is.
A lényeg, hogy tudd, hogy mit akarsz és tegyél meg mindent, hogy jó pénzügyi tanácsadó legyél. Érd el Te is, és segítségeddel az ügyfeleid is, pénzügyi céljaitokat.
Ami számít, az a hozzáállásod, az akaratod és a céljaid!
Utópisztikus elképzelés? Lehet, hiszen össze akarom hozni a legjobb csapatot a szakmában.
Olyan csapatot, ahol egymás segítői vagyunk a furkálódás és konkurencia harc helyett. Olyan csapatot, ahol közösen generálunk lead-eket. Ahol bátran adsz segítséget az ügyfelednek a kollégád által olyan kérdésben, amiben Te nem vagy profi, mert nem kell attól félned, hogy lenyúlja. Olyan csapatot, amelyikben egyenletesen magas teljesítményre vagy képes és folyamatosan jól keresel.
Értékes tagokat keresek egy értékes csapatba, amit együtt építünk és formálunk!
Tőlem nem kapsz világra szóló, szépen csillogó ígéreteket, de mindent megkapsz, amit a cég, akivel dolgozom, amit az én vezetőm és én, mint vezető adni tudunk:
Szeretnéd, ha a munkád és a hivatásod az életed lenne, nem a halálod? Akkor hívj fel vagy TÖLTSD KI kérdőívemet és beszélgessünk!
Dönts tudatosan és erősödj meg pénzügyileg!
Címkék : pénzügyi tanácsadói karrier, jó pénzügyi tanácsadó, pénzügyi célok, pénzügyi tanácsadó, elérni a célt, munkatársakat keresek, dolgozz velünk, profi pénzügyi tanácsadó, független pénzügyi tanácsadó
Írásaimban megmutatom a főbb buktatókat, összegyűjtöm a szempontokat, összehasonlításokat és kalkulációkat készítek a pénzügyi döntéseid megkönnyítésére, a megfelelő tanácsadó kiválasztására. Naprakész információkat találsz napi pénzügyeidhez. Segítek akkor is, ha pénzügyi tanácsadó vagy, hogy szakmailag felkészültebben, valóban ügyfélérdekből tárgyalhass, és valós segítővé válhass, mert érdemes, széles piaci ismeretekkel, megfelelő szakértelemmel, etikusan dolgozni. Ha független pénzügyi tanácsadóra van szükséged a pénzügyi problémád megoldásához, vagy szívesen lennél a munkatársunk, hívj fel :)
Úgy gondolod Te is, hogy hozzáértő és etikus független pénzügyi tanácsadókra van szükség? Fontosnak tartod Te is a pénzügyi tudatosságot? Segíts nekünk, hogy minél több emberhez jusson el blogunk, és kattints a "Tetszik az oldal" gombra :)
Örömmel tölt el, ha elég értékesnek találod írásaimat vagy az általam készített képeket, infografikákat és grafikonokat, hogy felhasználd. Forrásmegjelöléssel linkelve az oldalamat, szabadon teheted. Sokat dolgozom azzal, hogy a legjobbat adjam Neked, ezért kérlek, becsüld meg ezzel azt, amit kapsz blogbejegyzéseim által. Minden más felhasználása az oldalon található tartalmaknak szerzői jogokat sért. Köszönettel, Cziráki Móni, szerző, Etikuspénzügyek.hu.
Még több értékes információt szeretnél? Kérd a Heti PénzTippet, melyben hetente küldök hasznos ötleteket, szempontokat, híreket a mindennapi pénzügyeidhez. KATTINTS!
Jól jönne néhány konkrét válasz a kérdéseidre? Eltűnt a pénzügyi tanácsadód? Belebonyolódtál a pénzügyi termékek útvesztőjébe? Csak írj vagy hívj, és beszélgessünk arról, ami Neked fontos pénzügyeidben. Apró betűk nélkül...
Magad vennéd a kezedbe a pénzügyeidet, hogy elérhesd az anyagi biztonságot vagy akár a pénzügyi szabadságot? Szívesen tanulnál, fejlődnél ennek érdekében? Megnyitottuk az Érted a Pénzed - Pénzügyi tudatosság Akadémiát!
Szívesen kötöd saját magad a biztosításaidat? Használd utasbiztosítás, lakásbiztosítás, KGFB és CASCO biztosítás megkötéséhez kalkulátorunkat! Miért előnyösebb ez számodra, mint más internetes alkuszok felületei? Mert azonnali, korrekt ajánlatösszehasonlítást kapsz. Probléma esetén pedig ügyfélszolgáltaunk és mi magunk segítünk megoldani azt - legyen szó ügyintézésről, káreseményről, változtatásokról. Itt kezdd!:
Az Etikuspénzügyek.hu blogon, amely 2017.január 6-án indult, 2020. május 10-ig az
oldalmegtekintések száma 521.599
volt, ami naponta 400-500 oldal olvasót jelent. Szükséged van ránk Neked is :)?
Lakásbiztosítás ajánlatot kérek
"Mónikát lelkiismeretes és sikerorientált pénzügyi szakembernek és vezetőnek ismertem meg. Olyan ember aki komoly háttérismerettel és emberközpontú szemlélettel felvértezve támogatja kollégáit, ügyfeleit." (Jacsó László, Etyek - coach, tréner)
Kedvet kaptál ahhoz, hogy kipróbáld Magad pénzügyi tanácsadóként? Szakmabeli vagy és szeretnél kiteljesedni? Támogatásra vagy épp önállóságra vágysz? Beszélgessünk!
MEGLEPETÉS női magazin - 40 évesen nyugdíjba vonulni? - Papp Noémi cikkében szakértői közreműködés
RTL KLUB - PénzÜgyesek vetélkedő - szakértő tanácsadói közreműködés, a feladatok kitalálása és összeállítása, valamint részvétel a zsűriben
ATV Híradóban Somos Andrással pénzügyi szakértőként arról, mi a következménye a karácsonyra felvett személyi kölcsönöknek
Interjút készítettek velem a pénzügyi tanácsadók munkájáról, elveimről és a NOK-ról A feltett kérdésekre adott válaszaimat a bdpst24.hu oldalán olvashatod.
Interjúra hívott az Üzletem.hu oldal. Karrierről, szakmai kihívásokról, elvekről, tervekről beszélgettünk. Hiszen megtaláltam a küldetést, ami megállíthatatlanul hajt előre. Itt olvashatod
SEM IDŐD, SEM ENERGIÁD pénzügyi termékekkel, biztosításokkal foglalkozni? Eltűnt a pénzügyi tanácsadód, vagy meguntad, hogy már a sokadik hív fel, mostantól majd ő lesz az? Nincs pénzed, de szeretnéd, ha idővel lenne biztonságot adó megtakarításod? Van pénzed, de nem tudod, hogyan gyarapítsd okosan?
KÉRJ SZAKÉRTŐI SEGÍTSÉGET ! Független pénzügyi tanácsadás, ami Rólad szól - apró betűk nélkül...
VAGY TANULJ és fejlődj saját időbeosztásod és tempód szerint! Ezt kínálja a pénzügyi tudatosság akadémiánk!
INFORMÁCIÓT KERESEL PÉNZÜGYI TERMÉKEKKEL KAPCSOLATBAN? KATTINTS ÉS TALÁLD MEG ÚJ WEBOLDALAMON!
MIUTÁN FELIRATKOZTÁL KATTINTS A KÉPRE ÉS KÜLDD EL, MIRŐL OLVASNÁL SZÍVESEN!