A Parlament által elfogadott, 2018.10.17. napján hatályba lépő 2018. évi LXIII. törvény értelmében 2018.10.16. napját követően megkötött lakás-előtakarékossági szerződések esetében a lakás-előtakarékoskodót állami támogatás nem illeti meg. Továbbá a törvény hatályba lépését megelőzően kötött lakás-előtakarékossági szerződésednél, ha meghosszabbítod a megtakarítási idejét, erre a meghosszabbított megtakarítási időre sem illeti meg az állami támogatás.
2018.10.17. napjától a blogomon elérhető cikkek az LTP állami támogatásával kapcsolatban a korábban megkötött szerződésekre vonatkozóan tájékoztató jellegűek.
A cikk további részei a 2018.10.16-ig megkötött lakástakarék szerződésekre érvényesek. Az új 2019-ben is köthető Fundamenta konstrukcióról itt találod az összefoglalót, a 2024-es LTP termékeket pedig itt találod.
Jól jönne a segítségetek, Móni!
Ebben az évben (2018. február) a Fundamenta előrukkolt egy szokatlan megoldással. A lényege, hogy az állami támogatás ugyan nem változik, de egy szerződésen belül akár 40.000 Ft megtakarítást is vállalhatsz havonta.
Ha ugyanúgy csak 20.000 Ft után kapod meg a 30% állami támogatást, akkor miért lesz ez jó Neked? Ennek számolunk most közösen utána...
Mielőtt azonban ezt részletesen megnéznénk, vegyük át újra a lakástakarékkal kapcsolatos főbb szempontokat!
A szerződéses összeg 4 tételből adódik össze:
"Ha meg tudtad álmodni, meg is tudod csinálni"
Az 1% számlanyitási díjat a teljes szerződéses összegre számítják. Akkor is, ha már most tudod, hogy nem akarsz lakáskölcsönt felvenni.
Amennyiben valóban vannak már most ismert lakásterveid, akkor ez az egyik legjobb megoldás. Korábbi cikkemben megbeszéltük, milyen érvek és ellenérvek szólnak a lakástakarékpénztári megtakarítás mellett és ellen.
A legfontosabb, hogy azért sose köss lakástakarék szerződést, mert egy nyomulós ügynök el akarja adni Neked. Mielőtt aláírod, gondold át, van-e lakáscélod. Azért se köss ilyesmit, mert kell valami megtakarítás és magas az EBKM. Még akkor se, ha ez szinte kockázatmentes befektetés. Újszülött gyermeked életkezdéséhez sem ez a legjobb megoldás.
A Gazdasági Verseny Hivatal egy korábbi tanulmánya szerint (2013), a lakástakarékkal rendelkezők 10%-át az motiválja, hogy megtakarított vagy ideiglenesen nélkülözhető pénzét szeretné ebben, akár hosszútávú befektetésként tartani. Érdekességként, ugyanebben a tanulmányban a megkérdezettek 6%-a azt hozta fel legfőbb ellenérvként az LTP ellen, hogy rendszeresen kel fizetni...
Azért köss LTP-t, akár többet is, mert 4-5 év múlva lakást, családi házat szeretnél vásárolni, vagy felújítanád, bővítenéd a meglevőt. Amennyiben pedig most vásárolsz ingatlant hitelből, akkor mindenképp köss, és 4 évente törleszd be a hitelbe. Ezzel csökkentheted a törlesztőrészletet vagy a futamidőt.
Jelenleg 4 LTP működik Magyarországon. A törvény elég erőteljesen korlátozza a lehetőségeiket, ezért nincs nagy különbség köztük, de azért van.
Csak néhány a Számodra legjobb lakástakarék kiválasztásának szempontjai közül:
Amennyiben egyedül nem boldogulsz ezzel a pénzügyi döntéssel, célszerű független szakértő segítségét kérned. Keresd fel azt a tanácsadót, akiben megbízol. Nincs ilyen a közvetlen ismeretségi körödben? Hívj fel vagy írj nekem! Segítségként pedig töltsd le a 4 LTP 2018-as összehasonlító táblázatát!
Új módozat a Fundamentánál 2018-tól
Azt, hogy mennyi marad az állami támogatásból a NOK és az LTP esetén, ha ez utóbbinál a lakáskölcsönt is felveszed, előző írásomban kikalkuláltuk.
Az új módozat bevezetésével egyidejűleg a Fundamenta csökkentette az eddigi 3,9%-os lakáskölcsön kamatot 3,5%-ra, és nincs az 1%-os kezelési költség. Ebből máris egyértelmű, hogy azoknak előnyös ez, akik biztosan tudják, hogy majd élni akarnak a hitel lehetőségével.
De mi a jó abban, hogy ugyanannyi állami támogatást kapsz kétszer akkora befizetésre, kérdezheted most teljes joggal. Önmagában semmi. Azonban, ha a céljaidnak ez felel meg jobban, akkor mindjárt értelmet nyer a dolog...
Alapesetben, ha havi 20.000 Ft megtakarítást vállalsz 50 hónapra, akkor a szerződéses összeg 3.200.000 Ft lesz. Ha a közeli hozzátartozóid is besegítenek álmaid otthonának megszerzésébe, akkor köthetsz rájuk is 1-1 lakástakarékpénztári szerződést.
Vegyünk példaként egy 4 fős családot. A megálmodott ház kb. 20 - 25.000.000 Ft-ba kerül majd.
Mit jelent mindez?
Azt, hogy vagy bevállalod az első 5 évre a havi, durván 220 - 240.000 Ft-os kötelezettséget, azután még 15 évig havi 100.000 Ft-ot. Vagy lejjebb adod az igényed és olcsóbb ingatlant keresel. Ezzel feladva vagy elnapolva az álmotokat.
Kérdés, hogy van-e akkora nettó keresete a családodnak, hogy hitelképesnek bizonyuljatok ekkora havi törlesztő részletre. Valószínűleg, ha van, akkor nem 20 milliós ingatlan az álom. Egyáltalán, ép ésszel szabad-e bevállalni ekkora kötelezettséget...
Ez esetben tehát jobban jársz, ha nem az LTP-hez tartozó lakáskölcsönt veszed fel, hanem a megtakarítási részen felül hiányzó teljes összegre másik hitelt veszel fel hosszabb futamidőre. Erre 20 év esetén, mostani kamatok mellett 100 - 120.000 Ft-os havi törlesztésre számíthatsz. Az én szememben ez elérhetőbbnek tűnik...
Csakhogy emiatt hiába csábító a most előre lefixált 3,5%-os kamat az LTP szerződésedben, ha nem tudsz majd élni vele!
Mit jelent mindez?
Azt, hogy felvállalsz 5 évre havi 255.000 Ft-os törlesztést és 10 év alatt letudtad az egészet. Ha belefér ekkora összeg havonta...
Ha nem, akkor a 9,2 millió Ft megtakarítási rész mellé felveszel 11 -15 millió Ft normál lakáshitelt hosszabb futamidőre az LTP lakáskölcsöne helyett. 20 év esetén a ma elérhető kamatoknál 3 %-kal magasabbal számolva az 5 éves fix kamatperiódusú hitelre havi 90 - 120.000 Ft havi kötelezettséggel kalkulálhatsz.
Tehát, hiába a kecsegtető 3,5%.-os lakáskölcsön kamat, jó eséllyel ez esetben sem tudsz élni majd vele. Számodra nem ez lesz a legjobb lakáshitel, sem a legjobb LTP módozat.
Magasabb befizetéssel nagyobb hitelösszegre van lehetőséged fix 3,5% kamattal
Vagyis a helyzet ugyanaz, mint minden más pénzügyi döntésnél. Okosan átgondolva, tudatosan megtervezve találhatod csak meg az ideális megoldást aktuális pénzügyi célodhoz.
Általánosságban semmi értelme dupla összegű havi megtakarítást fizetni ugyanakkora állami támogatásért. De van az az élethelyzet, amikor mégis ez a legjobb megoldás...
Dönts tudatosan és erősödj meg pénzügyileg!
Móni
Hasznos volt? Megkaptad a választ a kérdésedre? KÉRD MOST a Heti PénzTippeket és rendszeresen érkeznek majd az értékes információk!
Címkék : LTP, lakástakarék, Fundamenta, lakásfelújítás, legjobb lakáshitel, pénzügyi tervezés, pénzügyi célok, tudatos pénzügyi döntés, lakásvásárlás, lakáscélú megtakarítás, lakástakarékpénztár, lakáskölcsön, lakáselőtakarékosság, pénzügyi tanácsadás
Írásaimban megmutatom a főbb buktatókat, összegyűjtöm a szempontokat, összehasonlításokat és kalkulációkat készítek a pénzügyi döntéseid megkönnyítésére, a megfelelő tanácsadó kiválasztására. Naprakész információkat találsz napi pénzügyeidhez. Segítek akkor is, ha pénzügyi tanácsadó vagy, hogy szakmailag felkészültebben, valóban ügyfélérdekből tárgyalhass, és valós segítővé válhass, mert érdemes, széles piaci ismeretekkel, megfelelő szakértelemmel, etikusan dolgozni. Ha független pénzügyi tanácsadóra van szükséged a pénzügyi problémád megoldásához, vagy szívesen lennél a munkatársunk, hívj fel :)
Úgy gondolod Te is, hogy hozzáértő és etikus független pénzügyi tanácsadókra van szükség? Fontosnak tartod Te is a pénzügyi tudatosságot? Segíts nekünk, hogy minél több emberhez jusson el blogunk, és kattints a "Tetszik az oldal" gombra :)
Örömmel tölt el, ha elég értékesnek találod írásaimat vagy az általam készített képeket, infografikákat és grafikonokat, hogy felhasználd. Forrásmegjelöléssel linkelve az oldalamat, szabadon teheted. Sokat dolgozom azzal, hogy a legjobbat adjam Neked, ezért kérlek, becsüld meg ezzel azt, amit kapsz blogbejegyzéseim által. Minden más felhasználása az oldalon található tartalmaknak szerzői jogokat sért. Köszönettel, Cziráki Móni, szerző, Etikuspénzügyek.hu.
Még több értékes információt szeretnél? Kérd a Heti PénzTippet, melyben hetente küldök hasznos ötleteket, szempontokat, híreket a mindennapi pénzügyeidhez. KATTINTS!
Jól jönne néhány konkrét válasz a kérdéseidre? Eltűnt a pénzügyi tanácsadód? Belebonyolódtál a pénzügyi termékek útvesztőjébe? Csak írj vagy hívj, és beszélgessünk arról, ami Neked fontos pénzügyeidben. Apró betűk nélkül...
Magad vennéd a kezedbe a pénzügyeidet, hogy elérhesd az anyagi biztonságot vagy akár a pénzügyi szabadságot? Szívesen tanulnál, fejlődnél ennek érdekében? Megnyitottuk az Érted a Pénzed - Pénzügyi tudatosság Akadémiát!
Szívesen kötöd saját magad a biztosításaidat? Használd utasbiztosítás, lakásbiztosítás, KGFB és CASCO biztosítás megkötéséhez kalkulátorunkat! Miért előnyösebb ez számodra, mint más internetes alkuszok felületei? Mert azonnali, korrekt ajánlatösszehasonlítást kapsz. Probléma esetén pedig ügyfélszolgáltaunk és mi magunk segítünk megoldani azt - legyen szó ügyintézésről, káreseményről, változtatásokról. Itt kezdd!:
Az Etikuspénzügyek.hu blogon, amely 2017.január 6-án indult, 2020. május 10-ig az
oldalmegtekintések száma 521.599
volt, ami naponta 400-500 oldal olvasót jelent. Szükséged van ránk Neked is :)?
Lakásbiztosítás ajánlatot kérek
"Mónikát lelkiismeretes és sikerorientált pénzügyi szakembernek és vezetőnek ismertem meg. Olyan ember aki komoly háttérismerettel és emberközpontú szemlélettel felvértezve támogatja kollégáit, ügyfeleit." (Jacsó László, Etyek - coach, tréner)
Kedvet kaptál ahhoz, hogy kipróbáld Magad pénzügyi tanácsadóként? Szakmabeli vagy és szeretnél kiteljesedni? Támogatásra vagy épp önállóságra vágysz? Beszélgessünk!
MEGLEPETÉS női magazin - 40 évesen nyugdíjba vonulni? - Papp Noémi cikkében szakértői közreműködés
RTL KLUB - PénzÜgyesek vetélkedő - szakértő tanácsadói közreműködés, a feladatok kitalálása és összeállítása, valamint részvétel a zsűriben
ATV Híradóban Somos Andrással pénzügyi szakértőként arról, mi a következménye a karácsonyra felvett személyi kölcsönöknek
Interjút készítettek velem a pénzügyi tanácsadók munkájáról, elveimről és a NOK-ról A feltett kérdésekre adott válaszaimat a bdpst24.hu oldalán olvashatod.
Interjúra hívott az Üzletem.hu oldal. Karrierről, szakmai kihívásokról, elvekről, tervekről beszélgettünk. Hiszen megtaláltam a küldetést, ami megállíthatatlanul hajt előre. Itt olvashatod
SEM IDŐD, SEM ENERGIÁD pénzügyi termékekkel, biztosításokkal foglalkozni? Eltűnt a pénzügyi tanácsadód, vagy meguntad, hogy már a sokadik hív fel, mostantól majd ő lesz az? Nincs pénzed, de szeretnéd, ha idővel lenne biztonságot adó megtakarításod? Van pénzed, de nem tudod, hogyan gyarapítsd okosan?
KÉRJ SZAKÉRTŐI SEGÍTSÉGET ! Független pénzügyi tanácsadás, ami Rólad szól - apró betűk nélkül...
VAGY TANULJ és fejlődj saját időbeosztásod és tempód szerint! Ezt kínálja a pénzügyi tudatosság akadémiánk!
INFORMÁCIÓT KERESEL PÉNZÜGYI TERMÉKEKKEL KAPCSOLATBAN? KATTINTS ÉS TALÁLD MEG ÚJ WEBOLDALAMON!
MIUTÁN FELIRATKOZTÁL KATTINTS A KÉPRE ÉS KÜLDD EL, MIRŐL OLVASNÁL SZÍVESEN!