...

Hogyan tartsd meg a munkatársaidat, avagy mennyibe kerül Neked egy munkavállalód kiesése?

Kategória: Vállalkozóknak | Cikk Gyors olvasása
MEGOSZTÁS

Elbúcsúzhatunk a Cafetériától vagy mégsem? Hogyan enyhíts a munkaerő gondjaidon?

 

 

A 2017-es SZJA változások rendesen megnyirbálták a Cafetéria-rendszert alkalmazó vállalkozások "adakozási" kedvét. Te is azok özé tartozol, akik nem adnak alkalmaznak Cafetéria-rendszert és nem adnak semmiféle juttatást?

 

Megértelek, hiszen a legnépszerűbb elemeket az idei évtől jóval magasabb közteher fizetési kötelezettséggel sújtották. Igaz, még így is kevesebbe kerülnek, mint a béremelés, de annyira már nem éri meg sem Neked, sem a munkatársaidnak.

 

Erről többször is írtam már, sőt, januárban készítettem egy komplett anyagot a Cafetéria változásáról, számításokkal, példákkal és ötletekkel. Az ingyenes letöltéshez itt tudsz regisztrálni és megtudhatod, hogyan hozd ki a legtöbbet a Cafetériából 2017-ben.

 

Frissítés 2019: Sajnos az adómentes juttatások szinte megszűntek. Így azt a matematikai előnyt már nem tudod kihasználni, amit ez eddig jelentett. Azonban továbbra is érvényesek azok a statisztikák és elvek, amelyekről ez a bejegyzésem szól, és ezek segíthetnek Neked az értékes munkaerő megtartásában.

 

A K&H szokásos felmérése, a kkv bizalmi index kutatás szerint, drasztikusan csökkent a béren kívüli juttatással tervező cégek száma. Az idei évben (2017) a kkv szektornak csak mintegy 25%-a kalkulál ezzel az előző évi 40%-hoz képest. Minél kisebb a vállalkozás, annál kevésbé számíthatnak az ott dolgozók ilyen jellegű juttatásra.

 

Az egyes elemek népszerűsége is általánosságban csökkent, kivéve a készpénz juttatást. Ez utóbbi azonban véleményem szerint teljességgel ellentétes a Cafetéria valódi céljával, ami az öngondoskodás elősegítése.

 

A kapott pénzt ugyanis nagy valószínűséggel a fizetés részének tekintik munkavállalóid és elköltik, ami semmilyen módon nem szolgálja az öngondoskodást.

 

Hogyan fordíthatod meg ezt a jogszabályi változás hatást és használhatod előnyként? Olvasd el kicsit hosszú, de részletes írásomat, amiből ötleteket meríthetsz...

 

A megszokott juttatások, Erzsébet utalvány, önkéntes pénztárak, utazási térítés, étkezési támogatás, ezentúl komoly terhet jelentenek, amit vagy átvállalsz vagy a munkatársaid nettó értéken kevesebbet kapnak. Vagyis valakinek nem jó.

 

De mi van akkor, ha kilépsz a megszokásból és más fajta juttatások felé fordulsz, ami mindkét félnek megéri?

 

 

Hogyan tartsd meg a munkatársaidat, avagy mennyibe kerül Neked egy munkavállalód kiesése?

 

 

Hogyan emelj "fizetést" úgy, hogy Te is jól járj, és a munkatársaid is?

 

 

Egyre nehezíti a vállalkozások életét a kialakult munkaerőhiány. Már nem csak bizonyos ágazatokat érint, hiszen megindult egy olyan áramlás is, amit nehezebb kezelni. Akár pályaelhagyók is lesznek a munkavállalók a magasabb fizetés érdekében (pl. képzett szakemberek az egészségügyből képzetlenként a kereskedelembe).

 

Ezen kívül a kvalifikált, jó munkaerő könnyedén talál másik, "jobb" helyet, ha úgy érzi, nem becsülöd meg erkölcsileg vagy anyagilag.

 

Most még inkább szükséged van arra, ha meg akarod tartani az értékes munkatársaidat, hogy kimutasd, mennyire fontosak Számodra. Ennek egyik eszköze lehet az egyéni juttatások vagy a Cafetéria.

 

Az egyetlen lehetőséged a minőségi munkaerő megszerzésére és megtartására, ha nem tudsz bért emelni a magas járulékterhek miatt az, hogy olyan eszközöket keresel, amiknek nincs vagy csak nagyon alacsony az adóterhe, a munkatársaidnak pedig megmutatod, hogyan válik ez hasznukra és hogyan szolgálod ezzel az ő érdekeiket.

 

Korábban már írtam arról, hogy mekkora lehetőség rejlik az élet-, baleset- és egészségbiztosításokban és miért. Megmutattam, hogyan erősíthetik a lojalitást a céged iránt és kiszámoltuk mennyibe kerül Neked. Részletesen megnéztük, mennyivel olcsóbb ez, mintha fizetést emelnél és hogyan tudod vele erősíteni az öngondoskodást.

 

Ezzel kapcsolatos írásamait arról, hogyan használd fel adócsökkentésként és hogyan tudod a költségeidet optimalizálni  már biztosan olvastad. Boncolgassuk most egy kicsit tovább ezt a két témát...

 

 

Pontosan tudod mennyibe kerül Neked egy kilépő / belépő munkatárs?

 

 

Hogyan lehetnek a juttatások magának a vállalkozásodnak hasznos lehetőségek, valamint a kulcspozícióban dolgozó, Számodra kiemelten értékes munkatársaid számára hogyan tudod ezzel hatékonyan vonzóvá tenni cégedet? Hogyan tartsd meg és tedd elkötelezetté minden munkatársadat anélkül, hogy ez még több terhet róna Rád?

 

Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásához először nézzük meg, mennyi az annyi...

 

Befektetés a vállalkozásodnak

 

Miért írom azt, hogy befektetés? Mert minden egyes forint, amit annak érdekében költesz el, hogy hosszútávon jól működő és nyereséges vállalkozásod legyen, az egy befektetés. Ilyen a munkatársaidra költött pénz is.

 

Ha pedig befektetés, akkor hasznot kell hoznia, nem pedig vinnie...

 

Összeadtad már valaha, hogy mennyibe kerül Neked egyetlen munkatársad? Átgondoltad már valaha, hogy mennyibe kerül Neked egy kilépő munkatárs?

 

Itt most nem csak a bérrel kapcsolatos költségekre gondolok. Mi minden tartozik még ide, mint közvetlen és közvetett költség?

 

  • Ha külön embert foglalkoztatsz, aki megkeresi és felveszi a kívánt munkaerőt, akkor az ő fizetése és annak terhei, valamint az egyéb juttatásai.
     
  • Ha Te magad választod ki a munkatársakat, akkor a hirdetésre költött pénz és a Te toborzásra fordított időd (hirdetés megírása és feladása, kiválasztás) pénzben kifejezett értéke. Pontosan tudod, hogy mennyi az egy órai munkád értéke? Ha nem, érdemes kiszámolnod...
     
  • Az új munkatárs betanításának költsége (a szükséges kijelölt mentor költsége is), szakmai képzések, továbbképzések.
     
  • Beilleszkedés költsége - míg az új munkatárs profit termelő képessége eljut 0%-ról 100%-ra. Tapasztalati adatok alapján ebben az időszakban 50%-os átlagos hatásfokkal számolhatsz, mely csökkenti a ráeső profitot ezidő alatt. 
     
  • Az esetleges munkaruházat és védőfelszerelés ára.
     
  • Cégautó, céges mobiltelefon, laptop és egyéb eszközök, amiket biztosítasz a munkájához.
     
  • Csapatépítők, családi napok, karácsonyi ajándékok és hasonlók költsége.
     
  • Bér és bér jellegű kifizetések (jutalom, célprémium) és ezek járulékterhei.
     
  • Amennyiben kiesik egy munkavállaló pl. betegség miatt vagy mert távozik a cégtől, akkor az ő munkájának átvétele miatt kifizetett esetleges többlet a többieknek, vagy a kieső termelés költsége. A visszaeső termelékenységgel nehéz előre kalkulálni, de készülj fel rá.
     
  • Fentiekből adódó kieső árbevétel.
     
  • A beteg munkavállaló esetén rengeteg kieső időt jelentenek a vizsgálatok (felesleges várakozási idő), valamint az elhúzódó ellátás miatt a betegség is tovább tart. Fennáll a veszélye további betegségeknek is a betegek közti ücsörgés miatt.
     
  • Ha a beteg munkavállaló a teljes gyógyulás előtt anyagi okokból munkába áll, akkor csökkent teljesítménnyel fog csak dolgozni, ami vállalkozásodnak nyereségcsökkenést okoz.
     
  • A kilépni készülő munkatárs demoralizálja a többieket is, így további értékes kollégák elvesztését okozhatja, ami szintén további költségeket generál.
     
  • Munkaviszony megszüntetésével járó költségek - adminisztratív költség, szabadság megváltása, termelékenység visszaesés (felmondási idő alatt a kilépő munkatársnál átlagosan 20%).
     
  • De természetesen ide tartozik minden olyan közvetett költség is, ami azon tevékenység során merül fel, amellyel a nyereséget kitermelitek.

 

Ha elvégezzük a részletes számításokat (most nem teszem, de a pénzügyi tanácsadás során elkészíthetjük), akkor azt az eredményt kapod, hogy a munkaerőváltás költsége nagyjából a duplája az átlagos bruttó bérnek.

 

Vagyis például átlagos 200.000 Ft bruttó bér és átlagos 500.000 Ft vezetői bruttó bér esetében egy munkatárs lecserélődése 400.000 - 1.000.000 Ft-odba kerül. Sőt, ennél még több is lehet, ha sokáig tart a megfelelő új kolléga megtalálása, mert bizonyos költségek többszöröződnek ez idő alatt.

 

Találtam egy jó és részletes fluktuációs kalkulátort a HR Evolution oldalán, ahol kiszámolhatod pontosan, hogy mennyibe kerül Neked egy munkatárs lecserélődése. Érdemes kipróbálnod.

 

Ebben a legnagyobb tétel, vagyis a legnagyobb költséged a nyereség csökkenéséből származik.

 

Ez azért fontos, mert ez nem csak akkor jelenik meg, ha egy munkatársad úgy dönt, hogy távozik, hanem akkor is, ha lecserélsz egy rosszul teljesítő dolgozót egy jó teljesítményűre. Azonban ez utóbbi esetben ezek a költségek idővel megtérülnek, de ha kilép a jól kvalifikált munkavállalód, akkor bizony ez meg nem térülő költség lesz.

 

A KSH adatai szerint az egy órára jutó munkaerőköltség (teljes munkaerő költség / ledolgozott órák száma) 2016-ban átlagosan 8,3 € volt (6,3 € bér és 2,0 € járulék), ami  nagyjából 2.500 Ft. Vagyis ez az, ami országos átlagban megduplázódhat egy minőségi munkaerő távozása miatt...

 

 

Ezért Neked azt kell elérned, hogy munkatársaid számára értékes legyél. Értéket képviseljen számukra a cég, ahol dolgoznak és akkor is kitartsanak melletted, ha épp hullámvölgybe értetek, sőt, közös erővel emelkedjetek fel újra.

 

 

Ha nagyobb céged van, a munkaerőhöz, annak távozásához és toborzásához kapcsolódó költségek hatványozottan jelentkezhetnek.

 

Hiszen nem csak a HR-s fizetése rakódik rá, hanem mindazon munkatársaké is, akik rész vettek valamilyen módon a folyamatban, a hirdetési szöveg megírásában, az interjúztatásban, a referenciák ellenőrzésében és a munkaerő felvételével járó adminisztrációban.

 

Természetesen annak elérésére, hogy értékes legyen a céged a munkatársaid szemében, az elsődleges, hogy megmutatod nekik, ők mennyire értékesek Neked. Ezt több módon teheted meg. Mivel ez nem pénzügyi témakör, így nem is a szakterületem, csak néhány ötlet a felsorolás szintjén:

 

  • Ha nem csak feladatokat adsz ki, hanem egy kitűzött célt is, amit magukénak érezhetnek, akkor sokkal motiváltabbak lesznek a magasabb teljesítményre, hiszen szívesebben dolgozik ezért.
     
  • Célbónuszok helyett alkalmazz váratlan, "megcsináltad, tehát ezt adom neked" bónuszt. Ez lehet pénzbeni jutalom, de lehet valami hangulatjavító is (vacsora, utazás, nyilvános dicséret).
     
  • A kiemelkedő vagy stabilan magas teljesítményt, fejlődést dicsérd meg - mindig konkrétan, egyes szám első személyt használva.
     
  • Lehetőleg coaching módszerrel vezess, adj folyamatosan visszajelzést.
     
  • Adj több önállóságot olyan munkakörökben, ahol erre lehetőség van. Az alkotás szabadsága, a kreativitás utáni vágy kielégítése vagy a felelősségteljes önálló döntési lehetőség igen erőteljes motivációs erő lehet.
     
  • Fontos még a bizalom, a kihívást jelentő feladatok, a képzések biztosítása valamint a munkatárs előrelépésének és fejlődésének támogatása.
     
  • Eszköz lehet még a jó csapat, az igényes munkahelyi környezet, a céges rendezvények és a rugalmas munkaidő.

 

 

Vonzó pozíció az értékes munkatársaidnak

 

Javítani szeretnéd vállalkozásod versenyképességét? Akkor mindenképp fontos Számodra a bérre rakódó járuléktömeg mértéke.

 

Zajlik a járulékcsökkentési program, de ez a mostani helyzetben, amikor jelentősen megnehezíti a helyzeted a kialakult munkaerőhiány, céged vonzóvá tételében még mindig magas költségeket jelent, főként a vezető vagy kulcs pozícióban lévő munkatársak eleve nagyobb fizetése miatt. 

 

Természetesen a munkaerő megtartása ill. bevonzása nem csak pénzen múlik.

 

Felmérések tapasztalatai alapján a motivációs tényezők közül az első 5 helyen a pénz, az előrelépési és fejlődési lehetőség, a kihívást jelentő feladatok és a meglevő tudás használhatósága, az elismerés valamint a jó vezető szerepelnek.

 

A pénzen pedig, ha nincs lehetőséged tisztességes fizetés emelésre, javítani tudsz az adómentes juttatásokkal, melyekkel azt is megmutathatod, mennyire értékesek Számodra a munkatársaid.

 

 

Hogyan használd a juttatásokat költségoptimalizálásra és érj el velük lojalitást? Mennyibe kerül ez Neked?

 

 

Mondhatod, hogy ha egyszer többet ajánlanak neki máshol, el fog menni. Azt is mondhatod, hogy ha egyszer beteg, akkor nem jön dolgozni. Biztos vagy benne, hogy ezek a kijelentéseid teljes mértékben megállják a helyüket? 

 

Tudod azt, hogy mennyit ér meg a munkatársadnak a Te általad biztosított munka? Mennyiért cserélné le a fantasztikus légkört, a megbecsülést és azt, hogy kiteljesedhet, alkothat, sőt időnként megkérdezed a véleményét is?

 

Ha ezt tudod és fontos Számodra, hogy maradjon, akkor kínáld ezt más formában, ne fizetés emelésként és mindketten jól jártok...

 

Te is tudod, hogy betegség miatti munkaidő kiesés sem 100 %-ban egyenlő a betegség valós időtartamával. Hiszen még kicsit otthon maradhat, az idő alatt elvállalhat valamit, amivel egy kis pénzhez jut vagy bármi más. Neked az kell, hogy szívesen jöjjön vissza dolgozni és minél előbb.

 

Ha fent kiszámoltad mekkora költséget jelent Neked egy dolgozó kiesése, akkor azt is ki tudod számolni, hogy mennyit ér meg Neked az, hogy gyorsan visszaálljon dolgozni...

 

Az adómentes juttatásokkal foglalkozó írásomban részletesen megmutattam Neked, milyen pénzbeli és nem pénzbeni előnyei vannak Számodra és a munkavállalód számára. Ha már nem emlékszel rá, kérlek, olvasd el, mielőtt tovább mész a cikkben...

 

Mit közvetítenek munkatársaid felé, hogyan erősítik a lojalitást?

 

  • Egészségbiztosítással esélyt adsz neki a gyógyulásra és a magán egészségügyi ellátásra. Ezzel megmutatod, hogy milyen értékes Számodra, hiszen nem csak őt magát segíted ezzel, hanem a szeretteit, a családját is. Időben és színvonalas ellátást kap. Nem ücsörög a várótermekben feleslegesen. Nem kell a magán orvosának költségeit saját magának fizetnie...
     
  • Kockázati biztosítással megteremted a családja számára, hogy egy esetleges tragédia közeli és távoli anyagi következményeit ne kelljen viselniük. Ezzel megint csak azt mutatod meg, hogy értékes a vállalkozásod számára. Megbecsülést mutat az, hogy gondoskodsz a szeretteiről arra az esetre, amikor ő már nem tud...
     
  • Baleset és betegség biztosításokkal azt adod neki, hogy anyagi biztonságban marad ő és a családja a felépülése ideje alatt is. Ezzel megmutatod, hogy fontos Számodra a teljes felgyógyulása és az, hogy továbbra is értékes, 100%-os munkaerő maradjon...
     
  • Ha úgy választhatnak a juttatások közül, hogy előtte megkérdezted őket, nekik mi a fontos, akkor azzal is erősíted a lojalitásukat, hogy kikérted a véleményüket és figyelembe is vetted...

 

 

Hogyan tartsd meg a munkatársaidat, avagy mennyibe kerül Neked egy munkavállalód kiesése?

 

 

Hogyan lesz ez munkatársaidnak legalább olyan értékes, mintha fizetést emelnél?

 

 

  • Mondd el nekik, mit is jelentenek számukra és szeretteik számára ezek a juttatások. Szinte mindenkinek a családjában történt már kisebb-nagyobb tragédia. Ennek következményein tudsz Te enyhíteni ezekkel a juttatásokkal, és ez komoly érték.
     
  • Ha ugyanezeket ő fizeti, akkor bizony a kapott nettó fizetéséből kell ezt megtennie vagyis máshonnan kell elvennie ezt az összeget.
     
  • Ha nem fizet magának egészségbiztosítást, akkor számolja ki, mennyit fizet ki az orvosoknak és a nővéreknek hálapénzként vagy a magánrendelőben. Vajon melyik éri meg jobban neki?

    Egy nőgyógyászati vizsgálat 8.000 - 16.000 Ft-ba kerül, a fejlett diagnosztikai vizsgálatok ára pedig CT-nél 20.000 - 40.000 Ft, MRI-nél 30.000 - 85.000 Ft, de egy sima röntgen is 10.000 Ft körül van, egy kardiológiai konzultáció is 10.000 Ft-nál kezdődik. A PET CT pedig, aminek nagy jelentősége van a daganatok szűrésénél, 200.000 - 250.000 Ft.

    Vagy mindez ingyen, hónapok múlva kapott időpontban...
     
  • Mivel ezek adómentes juttatások, magasabb értéket vagy több mindent tudsz adni neki, mint a bruttó fizetésemelés után megmaradó nettóból.
     

Ma átlagosan kockázati életbiztosításra egy átlagos bérből-fizetésből élő max. 5.000 Ft-ot fizet havonta. Egészségbiztosításra már kevesebben szánnak pénzt, de egy 2 gyermekes családra (40 éves szülőkkel) számolva ez kb. 15.000 Ft havonta a színvonalas ellátásért és a várólista mentességért cserébe.

 

Vagyis, ha ezt adod, akkor ezzel 20.000 Ft-ot adsz havonta, hiszen járulék vonzata nincs.

 

Emellett valószínűleg csoportosan Neked kevesebbe fog kerülni, tehát ezért a pénzért többet tudsz adni (magasabb biztosítási összeget, többféle fedezetet). A munkavállaló pedig ebből a 20.000 Ft-ból, 20.000 Ft-ot megkap, amit nem költ el a kézhez kapott nettó fizetéséből erre, hanem elköltheti másra, vagyis valójában megemelted a fizetését ennyivel.

 

Ha ugyanezt nettó fizetésemelésként adod, akkor az Neked összesen 37.143 Ft-ba kerül. Amennyiben azt mondod, hogy Neked kerüljön ennyibe, akkor pedig a nettó emelés számára mindössze 10.769 Ft lesz. Vagyis vagy Neked kerül többe 17.143 Ft-tal, vagy ő kap meg 9.231 Ft-tal kevesebbet. Egyik sem túl ideális...

 

Azt gondolom, közösen levonhatjuk azt a következtetést, hogy:

 

 

Neked olcsóbb, munkatársad többet kap ezáltal, nem csak pénzt, hanem saját maga és családja biztonságát. Emellett még erősíti is a lojalitást, amivel megspórolod a munkaerő cseréjével járó többszörös költségeket, tehát mindkét félnek ez éri meg jobban.

 

 

Így tudod optimalizálni a költségeidet, hiszen többet adsz kevesebbért, ami által még az értékes munkaerőt is magadnál tartod. Emellett nem merülnek fel olyan felesleges költségek, mint a munkaerő cseréjével járó rengeteg kiadás.

 

Később majd részletes számítási példákkal megmutatom Neked, hogy az egyes biztosítási fajták mekkora költséget jelentenek Neked kisebb-nagyobb vállalkozásként. Ezt össze tudod majd hasonlítani azzal, hogy mennyibe kerül Neked a munkaerőcsere.

 

Amennyiben úgy döntesz, olcsóbb előre gondolkodni, mint utólag, akkor szívesen segítek Neked a pénzügyi tervezésben. Ha pedig nem akarsz várni következő cikkeim megjelenésére, már most gondoskodhatsz minderről. Írj nekem vagy hívj fel!

 

Tanácsadót választok

 

Dönts tudatosan és erősödj meg pénzügyileg!

Móni

(Szerző: Czirákiné Kocsis Mónika - minden jog fenntartva (2017.08.12.)) 

 

 

Vissza

Címkék : vállalkozói pénzügyek, adómentes juttatás, munkavállalói elégedettség, munkaerő megtartása, lojalitás, Cafetéria 2017, költség optimalizálás, legjobb munka, adócsökkentés, pénzügyi tanácsadás, juttatások, pénzügyi tervezés, pénzügyi tudatosság, pénzügyi célok, pénzügyek okosan, Cafetéria 2018, SZJA törvény változása, vállakozóknak, vállalkozás, Cafetéria 2019, pénzügyi tanácsadó

Hozzászólások :

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Oszd Meg a Cikket :


Szerző

Czirákiné Kocsis Mónika

Írásaimban megmutatom a főbb buktatókat, összegyűjtöm a szempontokat, összehasonlításokat és kalkulációkat készítek a pénzügyi döntéseid megkönnyítésére, a megfelelő tanácsadó kiválasztására. Naprakész információkat találsz napi pénzügyeidhez. Segítek akkor is, ha pénzügyi tanácsadó vagy, hogy szakmailag felkészültebben, valóban ügyfélérdekből tárgyalhass, és valós segítővé válhass, mert érdemes, széles piaci ismeretekkel, megfelelő szakértelemmel, etikusan dolgozni. Ha független pénzügyi tanácsadóra van szükséged a pénzügyi problémád megoldásához, vagy szívesen lennél a munkatársunk, hívj fel :)

Kapcsolódó cikkeink:

 

Úgy gondolod Te is, hogy hozzáértő és etikus független pénzügyi tanácsadókra van szükség? Fontosnak tartod Te is a pénzügyi tudatosságot? Segíts nekünk, hogy minél több emberhez jusson el blogunk, és kattints a "Tetszik az oldal" gombra :)

 

Örömmel tölt el, ha elég értékesnek találod írásaimat vagy az általam készített képeket, infografikákat és grafikonokat, hogy felhasználd. Forrásmegjelöléssel linkelve az oldalamat, szabadon teheted. Sokat dolgozom azzal, hogy a legjobbat adjam Neked, ezért kérlek, becsüld meg ezzel azt, amit kapsz blogbejegyzéseim által. Minden más felhasználása az oldalon található tartalmaknak szerzői jogokat sért. Köszönettel, Cziráki Móni, szerző, Etikuspénzügyek.hu.

 

 

Még több értékes információt szeretnél? Kérd a Heti PénzTippet, melyben hetente küldök hasznos ötleteket, szempontokat, híreket a mindennapi pénzügyeidhez. KATTINTS!

 

Kérem a Heti PénzTippet!

 

Jól jönne néhány konkrét válasz a kérdéseidre? Eltűnt a pénzügyi tanácsadód? Belebonyolódtál a pénzügyi termékek útvesztőjébe? Csak írj vagy hívj, és beszélgessünk arról, ami Neked fontos pénzügyeidben. Apró betűk nélkül...

 

Visszahívást kérek!

 

Magad vennéd a kezedbe a pénzügyeidet, hogy elérhesd az anyagi biztonságot vagy akár a pénzügyi szabadságot? Szívesen tanulnál, fejlődnél ennek érdekében? Megnyitottuk az Érted a Pénzed - Pénzügyi tudatosság Akadémiát!

 

Akadémia előfizetés

 

Szívesen kötöd saját magad a biztosításaidat? Használd utasbiztosítás, lakásbiztosítás, KGFB és CASCO biztosítás megkötéséhez kalkulátorunkat! Miért előnyösebb ez számodra, mint más internetes alkuszok felületei? Mert azonnali, korrekt ajánlatösszehasonlítást kapsz. Probléma esetén pedig ügyfélszolgáltaunk és mi magunk segítünk megoldani azt - legyen szó ügyintézésről, káreseményről, változtatásokról. Itt kezdd!:

 

KALKULÁTOR és Biztosításkötés

 

 

Etikuspénzügyek.hu ügyfélelégedettségi felmérés

 

Az Etikuspénzügyek.hu blogon, amely 2017.január 6-án indult, 2020. május 10-ig az 

oldalmegtekintések száma 521.599

volt, ami naponta 400-500 oldal olvasót jelent. Szükséged van ránk Neked is :)?

 

Jól jönne a segítséged, Móni!

 

Lakásbiztosítás ajánlatot kérek

 

Két szívmelengető köszönet:

 

Köszönjük Cziráki Móni hiteltanácsadónak

Köszönet Cziráki Móninak

 

Elismerő szavak:

 

Oberfrank Zoltán ajánlása Cziráki Móni

 

 

"Mónikát lelkiismeretes és sikerorientált pénzügyi szakembernek és vezetőnek ismertem meg. Olyan ember aki komoly háttérismerettel és emberközpontú szemlélettel felvértezve támogatja kollégáit, ügyfeleit." (Jacsó László, Etyek - coach, tréner)

 

Ügyfeleim ezt mondják rólam - vélemények:

 

 

Tanácsadót választok

 

Kedvet kaptál ahhoz, hogy kipróbáld Magad pénzügyi tanácsadóként? Szakmabeli vagy és szeretnél kiteljesedni? Támogatásra vagy épp önállóságra vágysz? Beszélgessünk!

 

Szívesen dolgoznék veletek!

 

VÁLLALKOZÁSA VAN, CÉGVEZETŐ? Időt spórolok, hogy olyan dolgokkal foglalkozhasson, amik előre viszik...

 

vállalkozásod pénzügyeinek összehangolása

 

Kitöltöm a kérdőívet!

 

Média megjelenések:

 

Meglepetésben megjelent cikk - Cziráki Móni pénzügyi szakértőMEGLEPETÉS női magazin - 40 évesen nyugdíjba vonulni? - Papp Noémi cikkében szakértői közreműködés

 

PénzÜgyesek az RTL Klubon - Cziráki Móni pénzügyi szakértőRTL KLUB - PénzÜgyesek vetélkedő - szakértő tanácsadói közreműködés, a feladatok kitalálása és összeállítása, valamint részvétel a zsűriben

 

Cziráki Móni ATV Híradóban Somos AndrássalATV Híradóban Somos Andrással pénzügyi szakértőként arról, mi a következménye a karácsonyra felvett személyi kölcsönöknek

 

Interjú velem a pénzügyi tanácsadók munkájáról Interjút készítettek velem a pénzügyi tanácsadók munkájáról, elveimről és a NOK-ról A feltett kérdésekre adott válaszaimat a bdpst24.hu oldalán olvashatod.

 

Cziráki Móni küldetéseInterjúra hívott az Üzletem.hu oldal. Karrierről, szakmai kihívásokról, elvekről, tervekről beszélgettünk. Hiszen megtaláltam a küldetést, ami megállíthatatlanul hajt előre. Itt olvashatod

 

 

SEM IDŐD, SEM ENERGIÁD pénzügyi termékekkel, biztosításokkal foglalkozni? Eltűnt a pénzügyi tanácsadód, vagy meguntad, hogy már a sokadik hív fel, mostantól majd ő lesz az? Nincs pénzed, de szeretnéd, ha idővel lenne biztonságot adó megtakarításod? Van pénzed, de nem tudod, hogyan gyarapítsd okosan?

 

KÉRJ SZAKÉRTŐI SEGÍTSÉGET ! Független pénzügyi tanácsadás, ami Rólad szól - apró betűk nélkül...

 

VAGY TANULJ és fejlődj saját időbeosztásod és tempód szerint! Ezt kínálja a pénzügyi tudatosság akadémiánk!

 

INFORMÁCIÓT KERESEL PÉNZÜGYI TERMÉKEKKEL KAPCSOLATBAN? KATTINTS ÉS TALÁLD MEG ÚJ WEBOLDALAMON!

 

pénzügyek okosan - okos pénzügyek

Privát bankár - értékpapírszámla

állampapírok

unit-linked életbiztosítások

Egyéb megtakarítások

Egyéb befektetések

Nyugdíjbiztosítás

Önkéntes nyugdíjpénztár

NYESZ

Biztosítások gyermekeknek

Megtakarítások gyermekeknek

adómentes juttatás, költségoptimalizálás

Vállalkozói vagyonbiztosítások

Vállalkozói és szakmai felelősségbiztosítások

Lakás és jelzáloghitelek

Lakástakarékpénztár

CSOK

Nemzeti Otthonteremtő Közösség

Kockázati életbiztosítás

Balesetbiztosítás

Lakásbiztosítás

Társasházbiztosítások

Magán egészségbiztosítások

Pénzügyi tanácsadás Cziráki Móni

 

Kérem a Heti PénzTippet!

 

Jól jönne a segítséged, Móni!

 

MIUTÁN FELIRATKOZTÁL KATTINTS A KÉPRE ÉS KÜLDD EL, MIRŐL OLVASNÁL SZÍVESEN!

 

miről olvasnál szívesen

 

Címkék

Friss Hírek