Élet és halál, vajon szerencséd lesz Neked is?

Négyszer haltam meg, de túléltem

 

 

Holnap reggel lesz 3 éve, hogy kicsit meghaltam, 4x is. Mással is előfordult már, mondhatod. Mi köze ennek a pénzügyekhez?

 

Már akkor is pénzügyi tanácsadóként dolgoztam és természetesen arra tanítottam a velem együtt dolgozó ügyfeleimet, hogy gondoskodjanak magukról és a családjukról, ha bármi történne...

 

Tudod, amikor ez a "bármi" bekövetkezik és szerencséd van, mert túléled, akkor azért az ember elgondolkozik néhány dolgon. Igen, szerencsém volt. Legalábbis az orvosom szerint. Ő azt mondta, egy ezrelék esélyem sem volt a túlélésre másképp, csak így, hogy minden körülmény tökéletesen stimmelt.

 

Infarktusom volt, a legrosszabb fajtából, ami azonnali halált okoz. Meg is próbáltam lelépni, négyszer is, de visszahoztak. Akkor gyűlöltem ezért a mentőorvost, hiszen egy olyan nyugodt, biztonságos és boldog érzésből rántott vissza a valóságba, amit ennél jobban nem is tudok megfogalmazni.

 

Gondolhatod, hogy az életem nem volt éppen ilyen, ha infarktus lett a vége 47 évesen, előzmények nélkül. A mentő viszont gyorsan jött, az orvos felkészült volt, azonnal döntött és megmentette az életemet. Ma már rendkívül hálás vagyok neki.

 

 

 

Egyszercsak nincs tovább, hirtelen halál. TE mit hagysz itt? Gondoskodtál szeretteidről minden téren?

 


Négyszer haltam meg, de túléltem

 

 

Holnap reggel lesz 3 éve, hogy kicsit meghaltam, 4x is. Mással is előfordult már, mondhatod. Mi köze ennek a pénzügyekhez?

 

Már akkor is pénzügyi tanácsadóként dolgoztam és természetesen arra tanítottam a velem együtt dolgozó ügyfeleimet, hogy gondoskodjanak magukról és a családjukról, ha bármi történne...

 

Tudod, amikor ez a "bármi" bekövetkezik és szerencséd van, mert túléled, akkor azért az ember elgondolkozik néhány dolgon. Igen, szerencsém volt. Legalábbis az orvosom szerint. Ő azt mondta, egy ezrelék esélyem sem volt a túlélésre másképp, csak így, hogy minden körülmény tökéletesen stimmelt.

 

Infarktusom volt, a legrosszabb fajtából, ami azonnali halált okoz. Meg is próbáltam lelépni, négyszer is, de visszahoztak. Akkor gyűlöltem ezért a mentőorvost, hiszen egy olyan nyugodt, biztonságos és boldog érzésből rántott vissza a valóságba, amit ennél jobban nem is tudok megfogalmazni.

 

Gondolhatod, hogy az életem nem volt éppen ilyen, ha infarktus lett a vége 47 évesen, előzmények nélkül. A mentő viszont gyorsan jött, az orvos felkészült volt, azonnal döntött és megmentette az életemet. Ma már rendkívül hálás vagyok neki.

 

 

 

Egyszercsak nincs tovább, hirtelen halál. TE mit hagysz itt? Gondoskodtál szeretteidről minden téren?

 

 

Sokat tanultam ebből. Átértékeltem azt, mi a fontos az életben és mi nem ér meg annyit, hogy belehaljak. Megtanultam elengedni dolgokat és embereket. De a legfontosabbak egyike, amit megtanultam, hogy:

 

 

Csak hisszük, hogy van időnk - mert van az a perc, amikor már nincs több idő, amikor nincs következő perc...

 

 

Túléled és elkezded újra felépíteni önmagad és az életed. Ezt vedd szószerint. Fizikailag is újra fel kell építeni magad. Úgy képzeld el, mintha újra boot-olt volna a rendszered. Van, ami ettől jobban működik, mint előtte, vagyis eltűnnek bizonyos problémák. De például a fizikai erőnlétedet újra meg kell alapoznod, mert 50m-t sem bírsz sétálni. A rehabilitáció alatt pedig van időd az agyadban is rendet tenni.

 

De térjünk vissza a pénzügyekhez...

 

 

Elmesélem Neked, mik voltak az első gondolataim, mikor a műtét után magamhoz tértem és már képes voltam némi agymunkára.

 

 

Azonnal azt vettem sorra, mi lett volna, ha nem élem túl. Hogyan hagytam volna a folyamatban levő dolgainkat? Én voltam a családfenntartó, hitelek, két gyermek, folyamatban levő ügyek, ügyfelek, vezetői munka. Mintegy számítógép futtatta végig az agyam a gondolatokat azzal kapcsolatban, hogyan működött volna tovább a családom nélkülem. Hogyan vették volna át az ügyeket, mihez fértek volna hozzá és mihez nem, rendben voltak-e a biztosításaim és még hasonlók.

 

Átgondoltam, mi az, amit már megtanítottam és átadtam a gyermekeimnek ahhoz, hogy a továbbiakban nélkülem is olyan életük lehessen, amit szerettem volna. Hiszen a fiam 22, a lányom pedig csak 12 éves volt. Még nem tudtam, okozott-e bennük törést, hogy látták meghalni az anyukájukat. Mik azok az értékek, amik már bennük vannak és segítik őket és mit kellene még tennem.

 

Természetesen azzal is számot vetettem, hogy mi az, amit már anyagilag biztosítottam nekik az életkezdésükhöz - megtakarítás, lakástakarékpénztár, biztosítások.

 

Ezért írom most ezt meg és ezért rendhagyó most ez a cikk. Fontos évfordulóhoz érkeztem és most nem hallasz tőlem csapdákról, okos tippekről. Átéltem valamit, amit szeretnék megosztani Veled, amire utaltam már korábbi cikkemben is, és ami sajnos Veled is bármikor megtörténhet...

 

 

Életünk kockázatos, és általában olyankor történik valami, amikor a legkevésbé sem számítasz rá és nagyon rosszkor jön...

 

 

Én akkor anyagi szempontból nyugodtan ücsörögtem a rehabilitáción, mert ezt a részét rendben hagytam volna itt.

 

  • A kockázati életbiztosításom kifizette volna a hiteleket. 
     
  • A megtakarításaim biztonsági tartalékot adtak volna a családomnak.
     
  • A gyermekeimnek a lakástakarékpénztári szerződésük és a befektetéses életbiztosításuk anyagilag megalapozta az indulásukat nélkülem is.
     
  • Mivel volt 6 havi hozzáférhető tartalékom, nem okozott gondot a 2 hónapos kiesésem sem a munkából.
     

Nekem más téren kellett sürgősen változnom és rendet tennem. Ezen munkálkodom azóta is. Ezáltal egy sokkal kiegyensúlyozottabb és boldogabb életet élek. Miért beszélek erről? Azt mondta minden orvos, hogy aki túlélt egy infarktust, az állandóan rettegni fog hátralevő életében. Hiszen szinte nincs előjele, egyszer csak jön és ott a vége. 

 

 

Én nem rettegek, sőt, energikusabb vagyok, mint valaha, és még 50 évre tervezek! Miért?

 

 

Mert esélyt kaptam 2014.07.10-én, amivel élni akarok. Változtam, fejlődtem és mindent megteszek azért, hogy ez minél később következzen be. Tudom, hogy amikor mennem kell majd, mindent rendben hagyok itt. Ráadásul értékes életet éltem.

 

Minden érték, amit megtanítottam és átadtam a gyermekeimnek, tovább él bennük. Minden, amit megtanítottam és átadtam az embereknek, tovább segíti őket. Ez a fontos, semmi más...

 

Ezért végezetül arra kérlek, tegyél félre most mindent egy kicsit és vess számot Te is. Képzeld el, hogy reggel arra ébredsz, hogy nagyon rosszul vagy és valami nagy baj van, érzed. Várod a mentőt és alig, hogy kiér, vége, újraélesztési kísérletek sora. Mi van, ha nem sikerül? Vagy egyszerűen csak baleset ér munka közben, hazafele menet vagy otthon a vizes kövön.

 

 

Tedd fel Magadnak a következő kérdéseket családod védelme érdekében:

 

 

  • Az életbiztosításom kifizeti a hiteleinket?
     

  • Elegendő a kockázati életbiztosításom arra, hogy a családom ugyanazon az életszínvonalon éljen tovább, amit én megteremtettem nekik vagy el kell adniuk a házunkat?
     

  • Mennyi időt biztosítottam a családomnak arra, hogy legalább az anyagiak miatt ne kelljen aggódniuk és felépítsék az életüket újra nélkülem?
     

  • A gyermekeimnek nélkülem is lehetősége lesz ugyanarra az életre, mint az én támogatásommal - lakhatás, tudás megszerzése, hivatás?
     

  • Amennyiben nem halok bele, de hónapokig tart a felépülésem, működőképes-e a költségvetésünk ezidő alatt?
     

  • Amennyiben maradandó károsodást szenvedek, tudjuk finanszírozni a gyógyulásomat, a rehabilitációt és a szükséges eszközöket?
     

  • Amennyiben maradandó károsodást szenvedek, tudom-e továbbra is ugyanazt a jövedelmet hazavinni vagy tudjuk-e a különbözetet valamiből pótolni?
     

  • Milyen ellátást kapok majd, milyen gyógykezelést és hol?
     

  • Mi történik akkor, ha csak külföldön tudnak meggyógyítani, ki tudjuk-e ezt fizetni?
     

  • Meg tudom-e fizetni azokat a gyógymódokat és eszközöket, amik továbbra is hosszú és minőségi életet biztosítanak számomra? 
     

  • Hogyan és meddig működőképes a vállalkozásom nélkülem?
     

  • Ki tudja fizetni a cégem a tulajdonrészemet vagy szétesik mindaz, amit az életem munkájával eddig felépítettem?

 

 

 

A halál után visszatérve még újragondolhatod. De vajon kapsz második esélyt Te is?

 

 

Ha e kérdések mindegyikére pozitív a válaszod, akkor elismerésem. Azon kivételek közé tartozol, akik felelősen gondolkodva előre megteremtették saját maguk és családjuk biztonságát a jelent és a jövőt illetően is. Azonban, ha a válaszaid között negatívak is vannak, akkor még van mit tenned ebben az ügyben. 

 

Pénzügyi tervezésednek és az öngondoskodásodnak ez is fontos része, hozzátartozik a pénzügyi intelligenciádhoz.

 

Nem pénzügyi tanácsadóként javaslom ezt nagy szájjal és nem a jutalékért. Olyan ember mondja ezt Neked, aki átélte. Aki tudja, hogy nincs "majd holnap átgondolom és megkötöm", mert bármikor eljöhet a pillanat, amikor egyszerűen nincs holnap: otthoni baleset, munkabaleset, hirtelen halál. 

 

Én láttam a gyermekeim szemében, mit éltek át, amikor végignézték az édesanyjuk "halálát". Láttam a szüleim szemében a rettegést, amit a gyermekük elvesztésének pillanata okozott. Átéltem azt, amikor felvettem a telefont és közölték velem, hogy anyukámat baleset érte. Tudom, miről beszélek!

 

Cselekedni mindig a legjobb pillanat a MOST...

 

Amennyiben úgy érzed, szívesen vennéd a segítségemet ehhez, írj nekem vagy hívj fel! Ahhoz, hogy életed minden területén biztonságban tudd saját Magad és szeretteidet, ahhoz, hogy felkészülten érjen a legtöbb váratlan esemény, tudatos pénzügyi tervezésre van szükség. Egy profi pénzügyi tanácsadó segítségedre lesz a legjobb megoldás összeállításában.

 

Ha konkrét információt keresel, nézd meg új weboldalamon, biztosan megtalálod....

 

Ha több dolog is érdekel a pénzügyeiddel kapcsolatban, TÖLTSD KI kérdőívemet magán emberként vagy vállalkozóként és beszélgessünk bővebben arról, hogyan tudsz mindent rendben itt hagyni!

 

 

 

Dönts okosan és erősödj meg pénzügyileg!

Móni

(szerző: Czirákiné Kocsis Mónika - minden jog fenntartva)

 

Kérem a Heti PénzTippet!