Pénzügyi céljaid és az állami támogatások maradéka az LTP megszűnése után

Kategória: Pénzügyek okosan | Cikk Gyors olvasása
MEGOSZTÁS

Vége a lakástakarékoknak - hogyan tovább?

 

 

Alighogy írtam arról, hogy "Kinyírják az LTP állami támogatását", el is fogadták a törvényt. Ezzel a 2018.október 17. után kötött szerződésekre nem jár állami támogatás, de a korábban kötött szerződéseid meghosszabbítására sem.

 

Hírlevél feliratkozóimat azonnal értesítettem a változásról, így nem maradtak le arról, hogy még elindítsanak egy szerződést. Ebben a cikkben összeszedem Neked az elérhető népszerűbb támogatásokat, a szövegben szereplő linkeken pedig megtalálod korábbi írásaimat a részletes információkkal. Ha Te is szeretnél azonnali és naprakész lenni:

 

Kérem a Heti PénzTippet!

 

Felmerül a kérdés, miért történt ez, mi az oka ennek a váratlanul és gyors módosításnak.

 

A hivatalos magyarázat szerint az ezen megtakarított forrást átcsoportosítják a CSOK bővítésére.

 

Ha logikusan nézzük azt, mit és miért támogat az állam, akkor a válasz egyértelmű. Az állam nem jótékonysági intézmény (vagyis csak kisebb részben). A CSOK és a NOK esetében két célt szolgál a támogatás megtartása.

 

 

Pénzügyi céljaid és az állami támogatások maradéka az LTP megszűnése után

Nem jár már állami támogatás a lakástakarékra

 

 

Az egyik, a gyermekszám emelése, hiszen jó ideje meghaladja a halálozások száma a születések számát.

 

A KSH adatai szerint az öregedési index (a 65 éves és idősebb népesség a 14 éves és fiatalabb gyermeknépesség százalékában) 2012-2018 között 116%-ról 130%-ra nőtt (2001-ben csak 91% volt). Az eltartottsági ráta pedig, ami azt mutatja, mekkora az inaktív népesség aránya az aktív, keresőképes lakosság számához képest, 24-ről 28%-ra nőtt (2001-ben 22%).

 

A népesség fogyása, az öregedő társadalom és a növekvő átlagéletkor komoly nehézségeket vetít elő az elkövetkező évtizedekre, ezért kiemelt feladat a születések számának növelése...

 

A másik a gazdaság erősítése, a beruházások és az építőipar serkentése.

 

Talán nem kell külön megmagyaráznom, hogy ez miért olyan fontos: foglalkoztatottság, adó és járulékbevételek. Emellett a fő cél még a lakásállomány megújulása...

 

Azt is olvashattuk a törvénymódosítás hivatalos indoklásában, hogy a konstrukción csak a lakáskasszák gazdagodtak. Valóban, a Fundamenta és az OTP LTP már eljutott oda, hogy elkezdett nyereségük képződni (az ERSTE és az AEGON még nem). De az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a pénztárak a megalakulásuktól kezdve évekig veszteségesek.

 

Talán túl feltűnő volt a sok Fundamentás logóval felmatricázott autó?

 

Az is meghatározó lehetett a döntésben, hogy már nem volt olyan vonzó az LTP szerződésekre felvehető lakáskölcsön, ugyanis az elmúlt időszakban a jelzáloghitelek kamata alá ment ennek az előre fixált kamatnak. Ha Te felveheted most a hitelt fix 10 évre akár 4,9% kamattal, akkor miért kéne az 5,9%?

 

Így előre látható volt, hogy a megkötött szerződéseknek csak a megtakarítási részét használják fel majd az ügyfelek a most felvett hitelekbe betörlesztve. Senkinek nem kell majd az LTP lakáskölcsöne, pedig valójában ez a lényege a konstrukciónak, az állami támogatás pedig a csali.

 

Mindenesetre ezzel elveszett a lehetősége azoknak is, akik az LTP-t rendszeresen használták a lakásuk felújítására. Egyelőre...

 

Véleményem szerint lesz majd megoldás erre is, hiszen mindenki nem tud új lakást venni vagy építeni. Az pedig biztosan nem cél, hogy az egyébként is "koros" lakásállomány minősége tovább romoljon...

 

 

Milyen támogatások maradtak lakáscélra?

 

 

CSOK - Családok Otthonteremtési Kedvezménye

 

 

Készítettem már összefoglaló írást erről, melynek címe: Mennyi állami támogatást kaphatsz? - CSOK, NOK, LTP, ÁFA

 

Az LTP-s rész már csak a mostani törvénymódosítás hatálybalépése előtt megkötött szerződéseidre igaz, de a többi most is aktuális. Számokban mutatom meg, mennyit nyersz a CSOK, a NOK, az LTP, és a támogatott hitelek által.

 

A CSOK 2018. márciusi változásairól, a bevezetett könnyítésekről pedig itt olvashatsz részletes információkat.

 

Az az egy biztos, hogy ha van gyermeked vagy tervezed, hogy lesz, érdemes élned ennek a támogatásnak a lehetőségével. Attól azonban óvva intenélek, hogy csak ezért vállalj be még 1-2-3 gyermeket, főként akkor, ha tegnap volt az esküvőtök...

 

A támogatás kötelezettségekkel is jár, amiket ha nem tudsz teljesíteni, akkor sokba fog kerülni utólag.

 

További hírek terjengenek arról, hogy kibővítik a CSOK-ot. Több változat kapott szárnyra: falusi CSOK, 2 gyermekesek kedvezményének emelése, felújításra is igénybe vehető lesz. Senki sem tudja még, mi az igazság, de valószínűleg hamarosan kiderül...

 

 

NOK - Nemzeti Otthonteremtő Közösség

 

 

A köznyelvben "lakáslottóként" elhíresült megoldás, melyben új lakás vásárlásakor 30% állami támogatást kaphatsz (max. 300.000 Ft évente), akár előre 15 évre, ami 4,5 millió Ft is lehet.

 

Ha valós lenne az LTP-k támogatásának megszüntetésére adott indoklás, akkor a NOK-ot is  be kellett volna szántani, ugyanis itt is elviszik a támogatás egy részét a költségek. Ezt korábban számszerűsítve össze is hasonlítottam Neked.

 

Viszont ez csak új lakás vásárlására vehető igénybe, méghozzá kizárja a házilagos kivitelezést (hiszen építésre nem kaphatod), így megfelel a prioritásoknak, vagyis a kormány céljainak...

 

 

Pénzügyi céljaid és az állami támogatások maradéka az LTP megszűnése után

Ha ingatlan befektetésben gondolkodsz és van kezdőtőkéd...

 

 

Arra már most felhívom a figyelmedet, hogy ha azzal keresnek meg, hogy ez az új megoldás a lakástakarék helyett, akkor azért legyenek erőteljes kételyeid. A hívószó itt is az állami támogatás lesz, a mögöttes érdek pedig az ügynök zsebe.

 

Mielőtt döntenél, hogy Neked való-e ez a megoldás, olvasd el mik az előnyei és a hátrányai, milyen szempontokat vegyél figyelembe. NE hallgass sem a károgókra, sem a szuper ügynökökre, hanem a megadott szempontok alapján hozd meg a döntésedet Te magad.

 

A NOK nem mindenkinek ideális megoldás. Főként akkor lehet jó, ha ráérsz a vásárlással, vagy sok befektetni való pénzed van.

 

Utóbbi esetben szívesen tájékoztatlak személyesen a NOK új termékéről, a "NOK RAPID"-ról, amelynél nincs sorsolás, csak licit

 

A NOK Klasszik esetében jelenleg 50%-os regisztrációsdíj és 50% szervezésidíj kedvezményt adó akcióval indíthatod el a szerződésedet.

 

Tanácsadót választok

 

 

ÁFA - új ingatlan építése esetén visszaigényelhető

 

 

Akkor élhetsz ezzel, ha NEM generálkivitelezővel építtetsz. Ő ugyanis eleve 5%-os ÁFA tartalmú számlát ad, ezt nem tudod visszaigényelni. Viszont az általad megbízott vállalkozók által kibocsátott 27% ÁFA tartalmú számlák adóját igen.

 

Nem akarlak áltatni, nem egyszerű a folyamat és rengeteg papírmunkával jár. De 5 millió forintot is jelenthet, ezért érdemes élned ezzel a lehetőséggel, csak figyelj a 70%-os szabályra...

 

Azonban egy fontos határidőt tarts szemelőtt, mikor arról döntesz, hogy generálkivitelező vagy általad megbízott szakik.

 

A kedvezményes, 5%-os ÁFA alkalmazására csak 2019. december 31-ig van lehetőség. Ha kifutsz az építkezésnél ebből a határidőből (és ez igaz a tervező asztalról vásárolt társasházi lakásokra is), akkor már 27% ÁFA lesz a kapott számlán. Viszont ez esetben nem Te vagy az építtető, így ezt nem igényelheted vissza...

 

Az ÁFA emelkedése miatt gondban lehetsz akkor is, ha hitelt vettél fel, erről részletesen ebben a cikkemben írtam.

 

 

További lakástámogatási eszközök:

 

 

  • Kamattámogatott otthonteremtő hitelek
  • Akadálymentesítési támogatás
  • "Otthon melege" program

 

A mostani kamatkörnyezetben még jó ötlet lehet az ésszerű hitelfelvétel is, akár saját lakásodat vennéd meg, akár befektetésben gondolkodsz. Itt konkrét adatokkal, táblázatban hasonlítottam össze Neked a hiteleket, ami megkönnyíti Számodra az eligazodást.

 

 

Mit támogat még az állam a pénzügyeiddel kapcsolatban?

 

 

 Gyermekeknek szóló megtakarítások

 

 

Ennek két eszköze, melyet az állam támogat a START-számla és ezzel összefüggésben a Babakötvény.

 

Természetesen ezenkívül a Te saját döntéseiddel is tudsz félretenni gyermekeidnek ahhoz, hogy megvalósíthassák az álmaikat.

 

 

Pénzügyi céljaid és az állami támogatások maradéka az LTP megszűnése után

Segítsd gyermekedet az álmai megvalósításában!

 

 

Annak, hogy esélye legyen a tökéletes indulásra az Életben, két eszköz áll a rendelkezésedre. Az egyik, hogy megtanítod a tudatos pénzügyi gondolkodásra, a másik, hogy biztosítod neki az induláshoz a kezdőtőkét.

 

Amennyiben most arra gondolsz, hogy nincs lehetőséged megtakarítani, akkor is ott az első lehetőség. Megtanítani arra, hogy jól kezelje a pénzt és segíteni abban, hogy kialakuljon a megfelelő attitűdje, nem kerül pénzbe...

 

Mindenesetre összehasonlítottam Neked a gyermeked céljaira felhasználható megtakarítási formákat konkrét számokkal is, valamint szempontokat is adok hozzá, hogy könnyebb legyen döntened :)

 

 

Nyugdíjcélú megtakarítások

 

 

Egyre erősebbek azok a hangok, amelyek azt sugallják, ez lesz a következő, amihez az álla hozzányúl. Néhány napja írtam erről, hogy mik a lehetséges változások.

 

Jelenleg három típusú nyugdíj előtakarékosságot támogat az állam SZJA visszatérítéssel: az önkéntes nyugdíjpénztári befizetésedet, a NYESZ számládra utalt összegeket és a nyugdíjbiztosításod díját.

 

Arról, hogy Számodra melyik a legjobb nyugdíjmegtakarítási forma, Neked kell meghoznod a döntést. Ahogy tegnapelőtti írásomban is végigvettük részletesen, az az egy biztos, hogy mindenképpen tenned kell valamit.

 

Ha ebben szívesen vennéd a segítségünket, hívj vagy írj!

 

Tanácsadót választok

 

 

Végül is, akkor hogyan tovább?

 

 

Az eddig felsoroltakból is láthatod, hogy maradt még lehetőség.

 

Mégis azt mondom, ne ez legyen a fő szempont. Mindig hangsúlyozom az írásaimban, hogy az állami támogatás csak mézes madzag. Akkor élj vele, ha valóban az a megoldás a Számodra ideális.

 

A Fundamentások azért arattak, mert egy könnyen eladható, különösebb tudást nem igényló termék volt a kezükben. Az állam az állampapírokkal és a Babakötvénnyel kölcsönt kér Tőled, ugye tudod?

 

A nyugdíjcélú megtakarításodhoz addig van adóvisszatérítés, amíg ez egyezik a költségvetési célokkal. Ha lecserélik állami megoldásra, azt nem valószínű, hogy a Te érdekedben teszik...

 

A Te életed és a Te jövőd az, ahogy a pénzügyeidhez és az öngondoskodáshoz hozzáállsz. Ez az anyagi függetlenséged kulcsa. Pénzügyi tervezés és tudatos pénzügyi döntések.

 

 

 

Gondold át! Csak hab a tortán az állami támogatás, de ha nincs, Neked akkor is meg kell oldanod a várható problémáidat...

 

Dönts tudatosan és erősödj meg pénzügyileg!

 

Móni

 

(Szerző és képek: Czirákiné Kocsis Mónika - minden jog fenntartva)

Vissza

Címkék : lakástakarék, lakásvásárlás, CSOK, NOK, családok otthonteremtési támogatása, családi otthonteremtési kedvezmény, nemzeti otthonteremtő közösség, ÁFA visszatérítés építésnél, nyugdíjcélú megtakarítások, gyermeknek megtakarítás, gyermekcélú előtakarékosság, pénzügyi tudatosság, állami támogatás, Babakötvény

Hozzászólások :

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Oszd Meg a Cikket :


Szerző

Czirákiné Kocsis Mónika

Ötleteket, hasznos információkat és szempontokat osztok meg Veled, amiket használni tudsz a döntéseidhez, és előnyös helyzetet teremt életed pénzügyi területein. Vezetőként pedig azokat az elveimet találod itt, amik szerint dolgozom és amit szeretnék átadni Neked, ha majd együtt dolgozunk tovább. Az a legfontosabb, hogy együttműködésünk során képessé válhass jó döntéseket hozni és elérni a céljaidat. Pénzügyi intelligenciád fejlesztésével elkerülheted a veszteségeket, megteremtheted az anyagi biztonságot és a kívánt életszínvonalat saját magad, családod és vállalkozásod számára.

Kapcsolódó cikkeink:

 

Még több értékes információt szeretnél? Kérd a Heti PénzTippet, melyben hetente küldök hasznos ötleteket, szempontokat, híreket a mindennapi pénzügyeidhez. KATTINTS!

 

Kérem a Heti PénzTippet!

 

Jól jönne néhány konkrét válasz a kérdéseidre? Eltűnt a tanácsadód? Belebonyolódtál a pénzügyi termékek útvesztőjébe? Csak írj vagy hívj, és beszélgessünk arról, ami Neked fontos pénzügyeidben. Apró betűk nélkül...

 

Jól jönne a segítséged, Móni!

 

HITELKALKULÁTOR

 

Hitelkalkulátor

 

LAKÁSTAKARÉK ÖSSZEHASONLÍTÓ KALKULÁTOR

 

lakástakarék összehasonlító kalkulátor

 

CSATLAKOZZ FACEBOOK CSOPORTUNKHOZ!

 
Pénzügyi Navigátor csoport
Facebook-csoport · 3 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Ha már unod a nyomulós ügynököket, valódi segítőkre és hiteles információkra van szükséged, csatlakozz hozzánk! A csoport célja, hogy összefogja és segítse azokat, akik tenni akarnak önmagukért és az anyagi függetlenségükért.  Csatlakozz Te is, ha szeretnél tudatosan jó pénzügyi döntéseket hozni. Szeretettel látunk, ha szívesen beszélgetsz a pénzügyekről, és osztod meg a tapasztalataidat másokkal. A körülmények hibáztatása csak a pénzügyi kultúra legalsó foka, mi annál magasabbra törünk, mert hisszük, hogy lehetőségek és megoldások mindig vannak, csak meg kell találnunk őket és cselekednünk kell..
 

 

Ügyfeleim ezt mondják rólam:

 

"Mindig naprakész, a legfontosabbat, a részletekben megbújó kockázatokat is ismeri. Ha projekten dolgozik, elnyűhetetlen munkabírása van, kreatív, és sosem hagy cserben!" (Somos András, Budapest - riporter)

 

"Én az internetről, véletlenszerűen (tudjuk, hogy nincsenek véletlenek) kerestem meg Mónit. Már az első E-mail, telefon, majd a személyes találkozás alkalmával éreztem, hogy jó kezekben vagyok. Nagyon türelmesen végighallgatta, hogy mire szeretnék megoldást találni a segítségével. Ez a pozitív, professzionális hozzáállás segített eldönteni, hogy Őt akarom. Olyan jó tanácsokat adott, hogy életem végéig hálás leszek érte! Köszönöm, hogy ott vagy, ha pénzügyekbe gubancolódok, és mindig számíthatok Rád!" (Incze Ida, Budapest)

 

"Köszönöm, hogy helyettem is előre gondolkodsz a pénzügyeimmel kapcsolatban! Mindig napra kész és felkészült vagy és sosem érzem kínosan magam a társaságodban amiatt (sem), hogy én ezekhez a dolgokhoz nem értek, és kedvem sincs túl sokat foglalkozni velük. Ja, és kisgyerek- és családkompatibilitásod is fantasztikus! Nem zavarnak az időnként felhangzó csatakiáltások, berontó gyerekek, mindig kedves és közvetlen tudsz maradni. (Gál Izóra, Dunakeszi - egyetemi adjunktus)

 

"Professzionális és etikus. Mindkettô elengedhetetlen, ha pénzügyekről van szó... a rohanó világban mégis jellemzően: bármikor elérhető, szakmailag topp, minőségi és teljeskörű tájékoztatással fűszerezve minden ami pénzügyi... és a ráadás a humánközpontúság..." (Kapocsi-Pécsi Anna, Kartal - szakmai vezető)

 

"Mónika az egyik legetikusabb pénzügyi szakember, akivel valaha együtt dolgoztam. Mindig az ügyfelei igényeit tartotta szem előtt és ezt olyannyira küldetésének érezte, hogy konfliktusokat is fel mert vállalni emiatt. Összeszedett, logikusan gondolkodó és magát folyamatosan képző pénzügyi személyi edzőt ismerhetünk meg benne, akire szívesen bízom rá a pénzügyeimet." (Sólyom László, Budapest - humánerőforrás menedzser)

 

"Csak gratulálni tudok Mónikának! Olyan szakértelemmel, elmagyarázott minden apró részletet, ittam szavait! Olyan figyelmes volt,minden problémámat komolyan vette, és úgy figyelt rám, azonnal felvázolta a lehetőségeket. Azóta is, nap mint nap előttem vannak a megoldások, amelyeket alkalmazok is, míg korábban csak topogtam egy helyben. Mindenkinek csak ajánlani tudom közvetlen barátságát, szakértelmét, tudatos és tapasztalt egyéniségét! Itt a lehetőség, hogy akinek vannak bizonytalanságai a jövővel kapcsolatosan, hogyan tovább....csak forduljon teljes bizalommal Mónikához!..Hajrá!" (Kisné Mike Erzsébet, Budapest - fodrász)

 

"Úgy ragyogsz, mint egy gyémánt. Sokáig igazgasd a sorsunkat és segíts az útvesztőket elkerülni. Sok sikert! Szeretünk" (Dr. Tófalvi. Ágnes, Budapest - fogorvos)

 

"Azért szeretünk veled dolgozni, mert lelkiismeretes vagy ,jó az információáramlás, gyors ügyintézés és a kapcsolat ápolás" (Mendi Lorenzo., Ráckeve - menedzser)

 

"Nekem nagy segítség volt, hogy gyakran  elérhető voltál és nem csak azt a kötelező biztit nézed meg, amivel épp akkor foglalkozunk, hanem a hitelt és mást is. Fel vagy visszahívás,  amikor kellett és valóban meg szeretted volna oldani az esetleges problémákat. A megbízható pörgést és a személyes figyelmet emelném ki. Ja és jó, hogy mobil és rugalmas vagy és nem kell annyit a dolgok után rohangásznom. Ja és jó, hogy magabiztosan átlátsz több területet, ebben segítséget ajánlasz, nem tukmálod."  (Gál Nóra, Budapest - gyógypedagógus-logopédus)

 

Eddigi munkádat nagyra értékelem , mert valóban segítség , hogy összefogod a biztosításainkat. Probléma esetén elérhető vagy. Megmondod ha valamiben buktató van .Soha nem éreztem, hogy eleged van , pedig, nyilván sokszor megterhelő ez a sok intézni való." (Dr. Z. Júlia, Budapest - családorvos)

 

"Mónikát lelkiismeretes és sikerorientált pénzügyi szakembernek és vezetőnek ismertem meg. Olyan ember aki komoly háttérismerettel és emberközpontú szemlélettel felvértezve támogatja kollégáit, ügyfeleit." (Jacsó László, Etyek - coach, tréner)

 

 

Tanácsadót választok

 

Kedvet kaptál ahhoz, hogy kipróbáld Magad tanácsadóként? Szakmabeli vagy és szeretnél kiteljesedni? Támogatásra vagy épp önállóságra vágysz? Beszélgessünk!

 

Szívesen dolgoznék veletek!

 

VÁLLALKOZÁSA VAN, CÉGVEZETŐ? Időt spórolok, hogy olyan dolgokkal foglalkozhasson, amik előre viszik...

 

vállalkozásod pénzügyeinek összehangolása

 

Kitöltöm a kérdőívet!

 

Média megjelenések:

 

Meglepetésben megjelent cikk - Cziráki Móni pénzügyi szakértőMEGLEPETÉS női magazin - 40 évesen nyugdíjba vonulni? - Papp Noémi cikkében szakértői közreműködés

 

PénzÜgyesek az RTL Klubon - Cziráki Móni pénzügyi szakértőRTL KLUB - PénzÜgyesek vetélkedő - szakértő tanácsadói közreműködés, a feladatok kitalálása és összeállítása, valamint részvétel a zsűriben

 

Cziráki Móni ATV Híradóban Somos AndrássalATV Híradóban Somos Andrással pénzügyi szakértőként arról, mi a következménye a karácsonyra felvett személyi kölcsönöknek

 

Interjú velem a pénzügyi tanácsadók munkájáról Interjút készítettek velem a pénzügyi tanácsadók munkájáról, elveimről és a NOK-ról A feltett kérdésekre adott válaszaimat a bdpst24.hu oldalán olvashatod.

 

 

SEM IDŐD, SEM ENERGIÁD pénzügyi termékekkel, biztosításokkal foglalkozni? Eltűnt a tanácsadód, vagy meguntad, hogy már a sokadik hív fel, mostantól majd ő lesz az? Nincs pénzed, de szeretnéd, ha idővel lenne biztonságot adó megtakarításod? Van pénzed, de nem tudod, hogyan gyarapítsd okosan?

 

KÉRJ SZAKÉRTŐI SEGÍTSÉGET ! Pénzügyi tanácsadás, ami Rólad szól - apró betűk nélkül...

 

INFORMÁCIÓT KERESEL PÉNZÜGYI TERMÉKEKKEL KAPCSOLATBAN? KATTINTS ÉS TALÁLD MEG ÚJ WEBOLDALAMON!

 

pénzügyek okosan - okos pénzügyek

Privát bankár - értékpapírszámla

állampapírok

unit-linked életbiztosítások

Egyéb megtakarítások

Egyéb befektetések

Nyugdíjbiztosítás

Önkéntes nyugdíjpénztár

NYESZ

Biztosítások gyermekeknek

Megtakarítások gyermekeknek

adómentes juttatás, költségoptimalizálás

Vállalkozói vagyonbiztosítások

Vállalkozói és szakmai felelősségbiztosítások

Lakás és jelzáloghitelek

Lakástakarékpénztár

CSOK

Nemzeti Otthonteremtő Közösség

Kockázati életbiztosítás

Balesetbiztosítás

Lakásbiztosítás

Társasházbiztosítások

Magán egészségbiztosítások

Pénzügyi tanácsadás Cziráki Móni

 

Kérem a Heti PénzTippet!

 

Jól jönne a segítséged, Móni!

 

MIUTÁN FELIRATKOZTÁL KATTINTS A KÉPRE ÉS KÜLDD EL, MIRŐL OLVASNÁL SZÍVESEN!

 

miről olvasnál szívesen

Címkék

Friss Hírek