Ha tudom, hogy elesek, leülök

Kategória: Pénzügyek okosan | Cikk Gyors olvasása
MEGOSZTÁS

Hasznos vagy káros a halogatás?

 

Nézőpont kérdése. Ahogy Dr. habil Takács Ildikó mondta tegnapi előadásán: van olyan, amikor bizonyos ügyeket be kell rakni az alsó fiókba és majd szépen maguktól megoldódnak. Igen van, de ez a pénzügyi döntések és problémák esetén ritkán igaz.

 

Mai írásomban nem kapsz tőlem számokat. Inkább tanácsadóként, mint pénzügyesként írom. Gondolataimat a BME Ergonómiai és Pszichológiai tanszék vezetőjének előadása ihlette. Szerinte "arra vagyunk motiváltak, hogy ne csináljunk semmit" és "menekülünk a most elől", és ez a tapasztalataim alapján is nagyon igaz.

 

Alapjában véve a halogatás teljesen normális dolog. Őszinte elismerésem, ha Te azon kevesek közé tartozol, akik soha semmit sem halogatnak. Azt gondolom, a cél az, hogy tudj különbséget tenni, hogy mikor teheted meg és mikor nem.

 

Mi is a halogatás?

 

 

Ha tudom, hogy elesek, leülök

 

 

Az értelmező szótár szerint:  valamely teendőnek későbbre, utóbbra hagyása. Mint jelent mindez?

 

  • elkerüljük a ránk váró feladatokat
  • elhalasztjuk, hogy elkezdjünk megcsinálni valamit, vagy azt, hogy befejezzük

 

Amikor halogatunk, akkor általánosságban az események a következő koreográfia szerint zajlanak: elodázzuk a cselekvést egészen addig, amíg már elég kellemetlenné válik ahhoz, hogy megcsináljuk. Ekkor azonban már többnyire nagyon rövid idő áll rendelkezésünkre és ettől még izgalmassá is válik a dolog. Ha nem sikerül megcsinálni, rögtön fel is mentjük magunkat, hiszen ennyi idő alatt lehetetlen lett volna. Ha sikerül, akkor bizony még büszkék is vagyunk magunkra, ami megerősíti ezt a viselkedést, tehát legközelebb is így reagálunk.

 

Ennek a viselkedésnek több oka lehet: nem elég érdekes vagy fontos a feladat, perfekcionizmusunk (tökéletességre törekvés) elérhetetlenül magas mércét állít, szorongás van bennünk az értékelés vagy az elvárások miatt, félünk a hibáktól, hiányzik a megfelelő tudásunk vagy csak nincs meg minden szükséges információ. Persze a krónikus halogatóknál ez már beépült a személyiségjegyeik közé. Ahol ők ott vannak, ott komoly gondok lehetnek a tervek megvalósításának tudatos hátráltatása miatt.

 

Nézzük most meg mindezt a pénzügyi céljaid szemszögéből. Hogyan hat a halogatás a terveidre és az életedre?

 

Biztosan Te is ismersz olyat, aki azt mondta, hogy majd jövőre elkezd megtakarítani, mert most más "projekt" van napirenden. Tudod az a gond ezzel, hogy a pénzügyek azok, amik nem várnak meg, az időd a céljaid elérésére folyamatosan fogy. Pedig hajlamosak vagyunk a mai élményért, élvezetért (nagyobb TV, csábtó utazás, még egy pár cipő) időszakosan megfeledkezni a távlati céljainkról.

 

  • még fiatal vagyok, most kell élnem
  • minden pénzünk elmegy, nincs miből félretennem
  • előbb le kell cserélnem az autómat, azután fel kell újítani a lakást, csak utána jöhet a nyugdíj
  • ezt az államnak kell megoldania
  • majd ha idősebb leszek, akkor kötök valami életbiztosítást

 

Valószínűleg legalább az egyik kijelentés ismerősen cseng Számodra is. A problémát az jelenti, hogy egyszer csak rádöbbensz, már csak 5 éved van a nyugdíjig és nagy bajban leszel az előzetes kalkulációk alapján. Jön a leányod vagy a fiad és közli, hogy házasságot terveznek a nyárra, pénz kéne. Vagy fantasztikus lehetőséget kapott egy külföldi egyetemen, de bizony a kinti tanulmányait és életét bizony finanszíroznod kellene.

 

Az is lehet, hogy a kórházi ágyon magadhoz térve épp azon gondolkodsz, hogy vajon hogyan tarják fenn otthon hónapokig a családi költségvetést, míg Te a családfenntartó lábadozol. Állsz gyermeked betegágya mellett, és fogalmad sincs, miből fizeted ki az amerikai műtétet, ami a gyógyulásához kell.

 

Ez az a pont, amikor az időd elfogyott. Ott állsz, segítségért kiáltasz, gyűjtést indítasz, tüntetni mész, várod a csodát. Várod, hátha valaki eléd teszi a megoldást, hátha lesz megoldás...

 

Ahhoz, hogy a várható és váratlan élethelyzetekben mindig, minden esetben rendelkezésedre álljon a megoldáshoz szükséges pénzösszeg, előre fel kell készülnöd. Vagyis, nem akkor, amikor bekövetkezik, hanem MOST. De mivel mindez megfoghatatlan és talán be sem következik, ráér holnap, jövőre, 5 év múlva. Vagy mégsem? 

 

Na igen, ezt mindenki tudja, hogy utólag okos az ember, de már késő. Erre van is több (köz)mondásunk: "késő bánat, eb gondolat" vagy "ha tudom, hogy elesek, leülök". Csakhogy ez nem ilyen egyszerű. Azt hiszem, bármelyik tanácsadó kollégámat megkérdezném, órákig tudna sztorikat mesélni tönkrement életekről, széthullott családokról, porba zuhant egzisztenciákról. Miért? Mert nem voltak felkészültek!  Mert úgy érezték ez nem fontos megoldandó helyzet, hiszen velük nem történhet semmi, még rengeteg idejük van, még van sok más fontosabb.

 

Amikor azt sem tudod, holnap mi lesz, akkor azzal foglalkozz, hogy mi lesz, ha? Mi tanácsadók, szinte folyamatosan azt mondjuk, hogy igen. Erre sokan azt válaszolják, hogy persze csak azért, mert kell a jutalék. Nos, az én érveimet ismered már, ha olvasod a blogomat. Csakis a saját tapasztalataimat és az ügyfeleimmel történteket mesélem érvként. Ütős ébresztő volt nekem is, hidd el. De elmondhatom, hogy nekem már volt megoldásom rá, mielőtt bekövetkezett...

 

 

Mik a halogatás okai a pénzügyekben?

 

Csak néhányat említenék hirtelen:

 

  • a mostani probléma nagy, a távoli kicsi - ha majd visszanézel, a mostani probléma lesz távoli, vagyis kicsi, az akkori pedig aktuálisan nagy...
  • fiatal és egészséges vagy - hallottad amikor a busz beszáguldott a megállóban várakozók közé? ez nem korhoz vagy egészséghez kötött...
  • egészségesen élsz - stressz, genetika, környezeti hatások, ezek nem válogatnak, kisebb eséllyel, de bizony a bekövetkezhet a legrosszabb is...
  • valami nagyon fontosat kell megoldanod előbb - tudod ez olyan, mint amikor valaki tökéletes körülményeket akar teremteni a gyermekvállaláshoz és egyszer csak rádöbben, hogy már csak az örökbefogadás marad, mert elmúlt 40-50 éves...

 

Vagyis nem érzed elég fontosnak, le kellene mondanod más dolgokról, nem érzed valós veszélynek. Az MNB szerint egy UL szerződés élettartama átlagosan 6,2 év, pedig többnyire 10-20 évre kötötted. Nos, 6 évnél már visszavásárlási veszteséggel is van benne annyi, amennyit jól el lehet költeni valamire, hiszen úgyis van még időd újat kezdeni.

 

Mégis csak nézzünk néhány számot (többet a Megszolgált pihenés vagy nyugdíj melletti munka című írásomban találsz), mi az ára a halogatásnak:

Ha elkezdted 6 évvel ezelőtt a megtakarítást havi 15.000 Ft-tal, a 6. évben van már benne több, mint 1.000.000 Ft-od. Ez már egy olyan összeg, aminek biztosan találsz helyet. 

 

  • Ha ezt a megtakarítást békén hagyod és folytatod tovább az eredeti terved szerint még 14 évig, akkor a végösszeg 6%-os hozambecslés mellett 8.500.000 Ft lesz. Vagyis ennyi áll majd rendelkezésedre az eredeti célod megvalósítására.
  • HA ezt felhasználod és újat indítasz még 14 évre, akkor a futamidő végére 4.500.000 Ft-od lesz, plusz az az 1.000.000 Ft, amit felhasználtál.

 

Mindez azt jelenti, hogy 8,5 millió Ft helyett 5,5 millió Ft lett a vége, amiből 1 milliót felhasználtál valamire, ami talán már nincs is meg és 4,5 millió Ft-od van az eredeti álmod megvalósítására. Elég lesz? Az ár, amit megfizettél ezért a döntésedért, 4.000.000 Ft. Pedig meggyőződésed volt, hogy van még időd...

 

Hogyan ne halogass? Mit tegyél, hogy jól dönts?

 

  1. Határozd meg előre a legfontosabb céljaidat, amihez pénz kell. Hogyan? Ülj le és képzeld el:
    1. hogyan akarsz élni nyugdíjasként - milyen lesz az otthonod, az autód, hova mész nyaralni, mi mindent adsz az unokáknak, hogyan érint majd, ha segítségre szorulsz, milyen régi vágyadnak vagy hobbidnak hódolsz...
    2. többé nem tudsz hazamenni - a tragédia pillanatától kezdve mi történik a szeretteiddel, hogyan fizetik a számlákat, milyen körülmények között nőnek fel a gyermekeid, milyen lakók költöznek a folyton szépítgetett otthonodba, ki és hogyan viszi tovább a vállalkozásodat...
    3. kritikus betegséget diagnosztizálnak - hogyan éltek tovább, mennyi esély van a gyógyulásra, mit tudsz megfizetni, milyen kórházban, milyen ellátással, milyen orvosokon múlik majd a további életetek lehetőség és minősége...
    4. baleset következtében maradandó egészségkárosodásod lesz- hogyan akarod tovább folytatni az életedet, mennyire leszel teher a szeretteidnek, milyen minőségű életed lesz, milyen eszközöket tudsz megfizetni, hol fogsz élni, van-e lehetőséged a gyógyulásra drága terápiák és kezelések által...
       
  2. Számold ki, hogy ezekhez mennyi pénzre van szükséged!
     
  3. Tervezd meg, mit kell tenned ehhez - milyen biztosítások, mekkora összegű rendszeres megtakarítás és milyen módon!
     
  4. Írd le mindezt! Ami fontos:
    1. Reális döntések legyenek - bontsd le lépésekre és állítsd fel a prioritásokat!
    2. Tűzd ki magadnak a határidőket! Ha vannak részfeladataid a célhoz vezető úton, akkor azoknak a határidejét is.
    3. Ha úgy érzed, hogy emiatt le kell mondanod bizonyos dolgokról, akkor helyezz kilátásba magadnak valami jutalmat, ha eléred a részcélt, ha teljesítetted amit elterveztél.
    4. "say-do correspondence" - mondd ki, amit el akarsz élni!. Kísérletekkel bizonyították, hogy amit kimondunk, amellett elköteleződünk. Például meséld el Számodra fontos embereknek, hogy mit határoztál el.
       
  5. Tedd olyan helyre, amit leírtál, hogy mindig a szemed előtt legyen! - úgy érzed, csak úszol az árral és céljaid, mint egy távoli világító torony látszanak ugyan, de elérhetetlenül messze vannak? Csak ússz kitartóan és tartsd az irányt a világító torony fényei felé, oda fogsz érni...

 

 

Ha tudom, hogy elesek, leülök

 

 

Gondold végig, mit terveztél és mit végeztél!

 

Erről egy történet jut eszembe. 6 évvel ezelőtt tárgyaltam Ferenccel, aki mindenképpen szeretett volna bizonyos összeget összegyűjteni a kisfiának, hogy fizetni tudja az egyetemi tanulmányit akár külföldön is. Zolika akkor már 7 éves volt, tehát mindössze 11-12 évünk volt erre. Abszolút kockázatkerülőként eleve elzárkózott mindenféle befektetéstől, így nem javasolhattam mást, csak a hagyományos típusú megtakarításos életbiztosítást akkor. 

 

Aki ismeri ezt a típusú megtakarítást, az tudja, hogy nagyjából annyit kap a végén, amennyit befizetett. Emellett viszont lesz biztonsága baj esetére is a futamidő alatt. Erre Ferenc annyit mondott, hogy akkor ennek semmi értelme. Ezt a pénzt minden hónapban elteszi és ugyanúgy összegyűlik, viszont nem gazdagítja a biztosítókat. Megkérdeztem, hogy az elmúlt 7 év alatt mennyi pénz gyűlt már össze erre a célra, hiszen akkor csak ki kell egészítenie. Természetesen semennyi, de mostantól minden hónapban elteszi majd.

Ezzel az ígérettel lezárta a beszélgetésünket.

 

Nekem az a dolgom, hogy elgondolkoztassam, nem az, hogy győzködjem. Hozott egy döntést. Kockáztatott. Néhány hónapja felhívtam nyugdíjjal kapcsolatban. Elutasító volt, mert legutóbb sem segítettem neki - mondta - ezért most fogalma sincs hogyan finanszírozza majd az egyetemet Zolinak. Ezek után hogyan tudnék segíteni megoldani a nyugdíját!? Nos, engem hibáztat a saját döntéséért, a halogatásért, vagyis bűnbak lettem.

 

Ha mindennap végig gondolod, mit terveztél el, milyen döntéseket hoztál ennek érdekében vagy épp ellenében. Ha mindennap átgondolod, mit végeztél el és mit nem, akkor tettekkel mindig tartani tudod az irányt és nem kell bűnbakot keresned, hogy felmentsd magad, amiért nem sikerült...

 

Mennyi az annyi?

 

Ez Tőled és a céljaidtól függ.

 

Kevés pénzből éltek, nehéz beosztani? Tegyél el napi 200 - 300 Ft-ot! Ennyit a többség minimálbérből is "elszór" egy kávéra, csokira, bármire. Ez éves szinten  70.000 - 110.000 Ft, ami 20 év alatt lesz belőle 2.000.000 - 3.000.000 Ft. Elképzelhetetlenül sok pénz Számodra, ha ennyit kellene kifizetned? Valószínűleg igen. Napi 200 - 300 Ft, ennyi kell hozzá...

 

Magas a jövedelmed? Valószínűleg az álmaidhoz szükséges összeg is magas. Számoljunk, mihez mennyi kell rendelkezésedre álljon és ehhez mennyit kell eltenned rendszeresen! Az alapelv ugyanaz, csak más az összeg és a megtakarítási / befektetési forma.

 

Összefoglalva: abban biztos vagyok, hogy aki halogat, annak alacsony a stressztűrő képessége, kevésbé magabiztos és független. Azok hajlamosak kevésbé a halogatásra, akik képesek az önirányításra és kitartóak. Ehhez pedig fejlesztened kell Önmagad , de ez már egy másik cikk témája lesz majd...

 

Dönts tudatosan és erősödj meg pénzügyileg!

Móni

 



Hírlevél

 

 

 

Vissza

Címkék : halogatás ára, tudatos pénzügyi döntés, pénzügyi tervezés, pénzügyi célok, pénzügyek, pénzügyi tudatosság, pénzügyi kultúra, pénzügyek okosan

Hozzászólások :

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Oszd Meg a Cikket :


Szerző

Czirákiné Kocsis Mónika

Ötleteket, hasznos információkat és szempontokat osztok meg Veled, amiket használni tudsz a döntéseidhez, és előnyös helyzetet teremt életed pénzügyi területein. Vezetőként pedig azokat az elveimet találod itt, amik szerint dolgozom és amit szeretnék átadni Neked, ha majd együtt dolgozunk tovább. Az a legfontosabb, hogy együttműködésünk során képessé válhass jó döntéseket hozni és elérni a céljaidat. Pénzügyi intelligenciád fejlesztésével elkerülheted a veszteségeket, megteremtheted az anyagi biztonságot és a kívánt életszínvonalat saját magad, családod és vállalkozásod számára.

Kapcsolódó cikkeink:

 

Még több értékes információt szeretnél? Kérd a Heti PénzTippet, melyben hetente küldök hasznos ötleteket, szempontokat, híreket a mindennapi pénzügyeidhez. KATTINTS!

 

Kérem a Heti PénzTippet!

 

Jól jönne néhány konkrét válasz a kérdéseidre? Eltűnt a tanácsadód? Belebonyolódtál a pénzügyi termékek útvesztőjébe? Csak írj vagy hívj, és beszélgessünk arról, ami Neked fontos pénzügyeidben. Apró betűk nélkül...

 

Jól jönne a segítséged, Móni!

 

 
Pénzügyi Navigátor csoport
Facebook-csoport · 3 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Ha már unod a nyomulós ügynököket, valódi segítőkre és hiteles információkra van szükséged, csatlakozz hozzánk! A csoport célja, hogy összefogja és segítse azokat, akik tenni akarnak önmagukért és az anyagi függetlenségükért.  Csatlakozz Te is, ha szeretnél tudatosan jó pénzügyi döntéseket hozni. Szeretettel látunk, ha szívesen beszélgetsz a pénzügyekről, és osztod meg a tapasztalataidat másokkal. A körülmények hibáztatása csak a pénzügyi kultúra legalsó foka, mi annál magasabbra törünk, mert hisszük, hogy lehetőségek és megoldások mindig vannak, csak meg kell találnunk őket és cselekednünk kell..
 

 

Ügyfeleim ezt mondják rólam:

 

"Mindig naprakész, a legfontosabbat, a részletekben megbújó kockázatokat is ismeri. Ha projekten dolgozik, elnyűhetetlen munkabírása van, kreatív, és sosem hagy cserben!" (Somos András, Budapest - riporter)

 

"Én az internetről, véletlenszerűen (tudjuk, hogy nincsenek véletlenek) kerestem meg Mónit. Már az első E-mail, telefon, majd a személyes találkozás alkalmával éreztem, hogy jó kezekben vagyok. Nagyon türelmesen végighallgatta, hogy mire szeretnék megoldást találni a segítségével. Ez a pozitív, professzionális hozzáállás segített eldönteni, hogy Őt akarom. Olyan jó tanácsokat adott, hogy életem végéig hálás leszek érte! Köszönöm, hogy ott vagy, ha pénzügyekbe gubancolódok, és mindig számíthatok Rád!" (Incze Ida, Budapest)

 

"Köszönöm, hogy helyettem is előre gondolkodsz a pénzügyeimmel kapcsolatban! Mindig napra kész és felkészült vagy és sosem érzem kínosan magam a társaságodban amiatt (sem), hogy én ezekhez a dolgokhoz nem értek, és kedvem sincs túl sokat foglalkozni velük. Ja, és kisgyerek- és családkompatibilitásod is fantasztikus! Nem zavarnak az időnként felhangzó csatakiáltások, berontó gyerekek, mindig kedves és közvetlen tudsz maradni. (Gál Izóra, Dunakeszi - egyetemi adjunktus)

 

"Professzionális és etikus. Mindkettô elengedhetetlen, ha pénzügyekről van szó... a rohanó világban mégis jellemzően: bármikor elérhető, szakmailag topp, minőségi és teljeskörű tájékoztatással fűszerezve minden ami pénzügyi... és a ráadás a humánközpontúság..." (Kapocsi-Pécsi Anna, Kartal - szakmai vezető)

 

"Mónika az egyik legetikusabb pénzügyi szakember, akivel valaha együtt dolgoztam. Mindig az ügyfelei igényeit tartotta szem előtt és ezt olyannyira küldetésének érezte, hogy konfliktusokat is fel mert vállalni emiatt. Összeszedett, logikusan gondolkodó és magát folyamatosan képző pénzügyi személyi edzőt ismerhetünk meg benne, akire szívesen bízom rá a pénzügyeimet." (Sólyom László, Budapest - humánerőforrás menedzser)

 

"Csak gratulálni tudok Mónikának! Olyan szakértelemmel, elmagyarázott minden apró részletet, ittam szavait! Olyan figyelmes volt,minden problémámat komolyan vette, és úgy figyelt rám, azonnal felvázolta a lehetőségeket. Azóta is, nap mint nap előttem vannak a megoldások, amelyeket alkalmazok is, míg korábban csak topogtam egy helyben. Mindenkinek csak ajánlani tudom közvetlen barátságát, szakértelmét, tudatos és tapasztalt egyéniségét! Itt a lehetőség, hogy akinek vannak bizonytalanságai a jövővel kapcsolatosan, hogyan tovább....csak forduljon teljes bizalommal Mónikához!..Hajrá!" (Kisné Mike Erzsébet, Budapest - fodrász)

 

"Úgy ragyogsz, mint egy gyémánt. Sokáig igazgasd a sorsunkat és segíts az útvesztőket elkerülni. Sok sikert! Szeretünk" (Dr. Tófalvi. Ágnes, Budapest - fogorvos)

 

"Azért szeretünk veled dolgozni, mert lelkiismeretes vagy ,jó az információáramlás, gyors ügyintézés és a kapcsolat ápolás" (Mendi Lorenzo., Ráckeve - menedzser)

 

"Nekem nagy segítség volt, hogy gyakran  elérhető voltál és nem csak azt a kötelező biztit nézed meg, amivel épp akkor foglalkozunk, hanem a hitelt és mást is. Fel vagy visszahívás,  amikor kellett és valóban meg szeretted volna oldani az esetleges problémákat. A megbízható pörgést és a személyes figyelmet emelném ki. Ja és jó, hogy mobil és rugalmas vagy és nem kell annyit a dolgok után rohangásznom. Ja és jó, hogy magabiztosan átlátsz több területet, ebben segítséget ajánlasz, nem tukmálod."  (Gál Nóra, Budapest - gyógypedagógus-logopédus)

 

Eddigi munkádat nagyra értékelem , mert valóban segítség , hogy összefogod a biztosításainkat. Probléma esetén elérhető vagy. Megmondod ha valamiben buktató van .Soha nem éreztem, hogy eleged van , pedig, nyilván sokszor megterhelő ez a sok intézni való." (Dr. Z. Júlia, Budapest - családorvos)

 

"Mónikát lelkiismeretes és sikerorientált pénzügyi szakembernek és vezetőnek ismertem meg. Olyan ember aki komoly háttérismerettel és emberközpontú szemlélettel felvértezve támogatja kollégáit, ügyfeleit." (Jacsó László, Etyek - coach, tréner)

 

 

Tanácsadót választok

 

Kedvet kaptál ahhoz, hogy kipróbáld Magad tanácsadóként? Szakmabeli vagy és szeretnél kiteljesedni? Támogatásra vagy épp önállóságra vágysz? Beszélgessünk!

 

Szívesen dolgoznék veletek!

 

VÁLLALKOZÁSA VAN, CÉGVEZETŐ? Időt spórolok, hogy olyan dolgokkal foglalkozhasson, amik előre viszik...

 

vállalkozásod pénzügyeinek összehangolása

 

Kitöltöm a kérdőívet!

 

Média megjelenések:

 

Meglepetésben megjelent cikk - Cziráki Móni pénzügyi szakértőMEGLEPETÉS női magazin - 40 évesen nyugdíjba vonulni? - Papp Noémi cikkében szakértői közreműködés

 

PénzÜgyesek az RTL Klubon - Cziráki Móni pénzügyi szakértőRTL KLUB - PénzÜgyesek vetélkedő - szakértő tanácsadói közreműködés, a feladatok kitalálása és összeállítása, valamint részvétel a zsűriben

 

Cziráki Móni ATV Híradóban Somos AndrássalATV Híradóban Somos Andrással pénzügyi szakértőként arról, mi a következménye a karácsonyra felvett személyi kölcsönöknek

 

Interjú velem a pénzügyi tanácsadók munkájáról Interjút készítettek velem a pénzügyi tanácsadók munkájáról, elveimről és a NOK-ról A feltett kérdésekre adott válaszaimat a bdpst24.hu oldalán olvashatod.

 

 

SEM IDŐD, SEM ENERGIÁD pénzügyi termékekkel, biztosításokkal foglalkozni? Eltűnt a tanácsadód, vagy meguntad, hogy már a sokadik hív fel, mostantól majd ő lesz az? Nincs pénzed, de szeretnéd, ha idővel lenne biztonságot adó megtakarításod? Van pénzed, de nem tudod, hogyan gyarapítsd okosan?

 

KÉRJ SZAKÉRTŐI SEGÍTSÉGET ! Pénzügyi tanácsadás, ami Rólad szól - apró betűk nélkül...

 

INFORMÁCIÓT KERESEL PÉNZÜGYI TERMÉKEKKEL KAPCSOLATBAN? KATTINTS ÉS TALÁLD MEG ÚJ WEBOLDALAMON!

 

pénzügyek okosan - okos pénzügyek

Privát bankár - értékpapírszámla

állampapírok

unit-linked életbiztosítások

Egyéb megtakarítások

Egyéb befektetések

Nyugdíjbiztosítás

Önkéntes nyugdíjpénztár

NYESZ

Biztosítások gyermekeknek

Megtakarítások gyermekeknek

adómentes juttatás, költségoptimalizálás

Vállalkozói vagyonbiztosítások

Vállalkozói és szakmai felelősségbiztosítások

Lakás és jelzáloghitelek

Lakástakarékpénztár

CSOK

Nemzeti Otthonteremtő Közösség

Kockázati életbiztosítás

Balesetbiztosítás

Lakásbiztosítás

Társasházbiztosítások

Magán egészségbiztosítások

Pénzügyi tanácsadás Cziráki Móni

 

Kérem a Heti PénzTippet!

 

Jól jönne a segítséged, Móni!

 

MIUTÁN FELIRATKOZTÁL KATTINTS A KÉPRE ÉS KÜLDD EL, MIRŐL OLVASNÁL SZÍVESEN!

 

miről olvasnál szívesen

Címkék

Friss Hírek