Alma és a fája a pénzügyeinkben - PénzÜgyesek 2. rész

Kategória: Pénzügyek okosan | Cikk Gyors olvasása
MEGOSZTÁS

Neked van megtakarításod? Ha igen, miért nem? - PénzÜgyesek 2. rész

 

Ha Te is 40+ vagy, akkor biztosan emlékszel az OTP reklámra: "van, aki azért takarékoskodik, mert otthon is ezt látta, van, aki azért, mert otthon nem ezt látta". Szombaton délelőtt lesz a PénzÜgyesek első elődöntőjének 2. része. Ha láttad az első fordulót, akkor már biztosan izgatottan várod a következőt. Fontos ez a műsor, hiszen még nem volt pénzügyi vetélkedő a TV-ben. Ez az első ilyen, amit megálmodtunk és megcsináltuk. Azért fontos, mert ráirányítja a figyelmet talán arra, hogy milyen okosak is tudnak lenni a fiatalok, ha tanulnak pénzügyi-gazdasági ismereteket.

 

Miért van ennek akkora jelentősége?

 

Előző írásomban bemutattam Neked a kormány pénzügyi fejlesztési stratégiáját, melyben kiemelt figyelmet kapnak a gyerekek és a fiatal felnőttek. Jelenleg is lehetne tanítani az iskolákban, de mivel nem kötelező tananyag, mindössze a gyerekek 10%-ához jutnak el a pénzügyi ismeretek. Ebből pedig az következik, hogy Neked, mint szülőnek kell őt megtanítanod. Neked kell átadnod számára a pénzügyi kultúrát. Rendelkezel hozzá megfelelő gazdasági tudással? Ha igen, akkor a tudásod szintjének megfelelő a pénzhez való hozzáállásod? Ugyanis, ha a gyermekedet úgy akarod nevelni, hogy kialakuljon benne a kívánatos attitűd is, akkor bizony Neked kell példát mutatnod...

 

Alma és a fája a pénzügyeinkben - PénzÜgyesek 2. rész

 

Persze, van olyan is, hogy pont azért csinálja jól, mert otthon nem ezt látta. Azért mégis megnyugtatóbb, ha tudod, hogy átadtál minden ehhez szükséges tudást neki, nem? Akkor tudhatod gyermekedet ilyen szempontból biztonságban, ha mire megkezdi önálló életét, kialakulnak nála azok a szokások, amik a pénzügyek tudatos kezeléséhez szükségesek. 

Gondolj csak bele! Hogyan alakítottad ki benne egész pici korától kezdve a szokásokat? Reggel és este fogat mosni, WC használat után kezet mosni, az ajtóban lábat törölni, köszönni, és még sorolhatnám. Egyrészt elmondtad, megmutattad, folyamatosan ellenőrizted és visszajeleztél ezzel kapcsolatban. Másrészt Tőled is ezt látta. Ugyanis van egy nagy veszélye annak, hogy csak mondjuk, de mi nem úgy csináljuk. Ilyenkor megteszi, mert rá szólsz, de nem válik a "részévé", mert nem ezt látja Tőled.

Igaz ez a pénzügyekre is...

 

Pénzügyi intelligenciánk alapköveit a neveltetésünk határozza meg

 

Ismersz olyat, aki folyton azt hallotta otthon, hogy "persze, ők megtehetik, a gazdagoknak mindent lehet!"? Látjuk gyerekként, ahogy szüleink megfeszítve, rengeteg energiát beletéve dolgoznak reggeltől estig a havi fixért. Hallgatjuk kicsi korunktól kezdve, ahogy elítélik azokat, akik különböző módokon (MLM hálózat építés, vállalkozás, magas pozíció elérése, de akár celeb szerepvállalás, gazdag partnerrel való házasság) "meggazdagodnak". Látjuk gyermekként, ahogy életek mennek tönkre egy baleset, betegség vagy váratlan tragédia miatt, mert nincsenek felkészülve rá.

Tegnap volt Mindenszentek. Pont erről beszélgettem a 16 éves lányommal, hiszen ez volt a harmadik november 1-je, amikor nem csak a már 21 éve hiányzó nagymamámért gyújtottam gyertyát, hanem hirtelen tragikussággal elveszített édesanyámért is. Ugyanis nehéz elmagyaráznom néha gyermekeimnek, hogy miért igyekszem annyira gondoskodni arról, hogy mindent rendben hagyjak itt, ha netán történne valami.

Ebben a "rendben itt hagyni"-ba beletartozik az is, hogy átadjam a gyermekeimnek mindazt, amire csak szükségük lehet egy boldog és teljes élethez. Ennek pedig része a megtakarítás, a különböző biztosítások, a befektetések, a gazdasági és vállalkozási ismeretek, a tudatos pénzügyi döntések meghozatala, vagyis a pénzügyi kultúrájuk, a pénzügyi intelligenciájuk kialakítása. Ugyanis pénzügyi döntéseik minősége meghatározza majd az egész életüket.

Ezért olyan fontos számomra ez a vetélkedő is. Hiszen, ha csak 18 középiskola 6-6 diákját segítettem mélyebb pénzügyi ismeretekhez, akkor már megérte dolgoznom vele. Ha pedig a szüleik pénzügyi tudása is fejlődött ezzel, akkor többet értem el, mint reméltem...

 

Alma és a fája a pénzügyeinkben - PénzÜgyesek 2. rész

 

Tudományos kutatások bizonyítják, hogy a fent említett példák szinte belénk égnek. Azoknak az embereknek a nagy része, akik ezt látják és hallják otthon, bizony sosem éri el az anyagi függetlenséget. Aki állandóan azt hallja otthon, hogy azért nincs elég pénzünk, mert elviszi az adó, a politikusok, a Mari néni, bárki, az sosem fog felelősséget vállalni saját döntéseiért vagy nem-döntéseiért. Hiszen a nem-döntés is egy döntés. Ha Te nem vállalod a felelősséget azért az útért, amit választottál, és másokat hibáztatsz a sikertelenségedért, a nehéz anyagi helyzetedért vagy azért, mert nincs pénzed megtakarítani, akkor hogyan várhatnád el a gyermekedtől, hogy másképp éljen majd? Pedig az anyagi függetlenséghez pénz kell! Az a gyerek, aki azt hallja otthon, hogy a gazdagok megtehetik, annak vagy bűn lesz sok pénzt keresni, vagy sok pénzt fog keresni és kifordul önmagából...

 

Hogyan alapozd meg gyermeked pénzügyi tudatosságát?

 

Mutasd meg neki, hogyan kell! Nem vagyok sem pszichológus, sem pedagógus, sem hasonlók. De anya is vagyok amellett, hogy pénzügyi tudást adok át ügyfeleimnek és olvasóimnak. Tehát ez inkább vélemény és tapasztalat, mintsem tudományosan megalapozott elv, ezért szívesen veszem, ha megírod, hogy mit gondolsz ezzel kapcsolatban :).

Több olyan ügyfelem is van, akiknek fantasztikus a pénzügyi tudatossága és szinte tökéletesen adták ezt át a gyermekeiknek is, de sajnos nem ez az átlag. Azt látom, hogy a legtöbben úgy gondolják, hogy a pénzügyi nevelés kimerül abban, hogy megtanítják a gyereknek, hogyan ossza be a zsebpénzét. Pedig ennél sokkal többről van szó.

Azt gondolom, hogy a pénzügyi intelligencia kifejlődése szorosan összefügg a nevelés egyéb területeivel is. Véleményem szerint ahhoz, hogy valaki tudatosan hozza meg pénzügyi döntéseit és helyesen, nem csak biztos gazdasági tudásra van szükség, hanem önbizalomra, probléma megoldó gondolkodásra, önfegyelemre, kitartásra, érzelmi intelligenciára, hogy csak néhányat említsek. Te vagy az, aki segítesz neki a szükséges készségek, képességek és hozzáállás fejlesztésében.

Ezeket már egész pici gyerekeknél is meg lehet alapozni a különböző játékokon keresztül (és ez nem biztos, hogy számítógépes játék lesz). Azonban gyakran arra is szükség lesz, hogy határozottan meghúzd a határokat, és nemet mondj neki. Ez pedig néha piszok nehéz...

Neked milyen az érzelmi intelligenciád (EQ)? Neked milyen a pénzügyi intelligenciád? Könnyen elcsábulsz és vásárolsz, vagy tudsz nemet mondani Magadnak? Kevésből is félre tudsz tenni, vagy úgy gondolod a takarékoskodás csak azok kiváltsága, akiknek magas a fizetése? Elszórod a pénzt felesleges apróságokra, vagy pontosan vezeted és kontrollálod, hogy mire mennyit költesz és hogyan alakulnak a család kiadásai? Gondoskodsz arról, hogy a várható és váratlan események bekövetkezése ne okozzon anyagi problémát, vagy lesz-ami-lesz alapon kockáztatsz? Bővíted a pénzügyi tudásodat vagy belenyugodtál, hogy nem értesz hozzá, mégis sokszor milliókról döntesz? Csak mondod, hogyan kell vagy úgy is élsz?

Jó eséllyel, ezekre a kérdésekre adott válaszaid adják gyermekednek a mintát. Ismered a mondást az almáról, meg a fájáról...

Vagyis, ha azt akarod, hogy neki jobban sikerüljön, mint Neked, akkor változz Te is! Mutasd meg neki, hogy van más út és azt is, hogy nagyrészt saját magán múlik, senki máson! Ha az öngondoskodás, a hosszútávú pénzügyi célok, a pénzügyi tervezés a mindennapjaid részévé válnak, akkor a gyermekeid is így tesznek majd...

 

Dönts tudatosan és erősödj meg pénzügyileg!

Móni

 

Kérd Heti Pénztipp leveleimet hasznos ötletekkel, tanácsokkal és információkkal! Töltsd ki a kérdőívet, hogy választ kapj a kérdéseidre és pontosan tudjam, milyen információkat küldhetek Neked!

 

Kérdőív kitöltése!

 



Hírlevél

 

 

 

 

 

 

 

 

">

Vissza

Címkék : pénzügyi tudatosság, pénzügyi kultúra, pénzügyi intelligencia, pénzügyi célok, pénzügyesek, pénzügyek okosan, tudatos pénzügyi döntés, tudatos pénzügyek, öngondoskodás, érzelmi intelligencia, családi kiadások

Hozzászólások :

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Oszd Meg a Cikket :


Szerző

Czirákiné Kocsis Mónika

ötleteket, hasznos információkat és szempontokat osztok meg Veled, amiket használni tudsz a döntéseidhez, és előnyös helyzetet teremt életed pénzügyi területein. Vezetőként pedig azokat az elveimet találod itt, amik szerint dolgozom és amit szeretnék átadni Neked, ha majd együtt dolgozunk tovább. Az a legfontosabb, hogy együttműködésünk során képessé válhass jó döntéseket hozni és elérni a céljaidat. Pénzügyi intelligenciád fejlesztésével elkerülheted a veszteségeket, megteremtheted az anyagi biztonságot és a kívánt életszínvonalat saját magad, családod és vállalkozásod számára.

Kapcsolódó cikkeink:

 

FONTOS ADÓVÁLTOZÁS 2018-tól! FELKÉSZÜLTÉL? VANNAK PONTOS INFORMÁCIÓID? 

 

unit-linked adóváltozás 2018

 

SEM IDŐD, SEM ENERGIÁD PÉNZÜGYI TERMÉKEKKEL, BIZTOSÍTÁSOKKAL FOGLALKOZNI? ELTŰNT A TANÁCSADÓD? NINCS PÉNZED, DE MEGTAKARÍTANÁL? VAN PÉNZED, DE NEM TUDOD, MIBE FEKTESD?

KÉRJ SZAKÉRTŐI SEGÍTSÉGET PÉNZÜGYI TANÁCSADÓTÓL!

 

Nyugdíjcélú megtakarítások adóvisszatérítése 

INFORMÁCIÓT KERESEL PÉNZÜGYI TERMÉKEKKEL KAPCSOLATBAN? KATTINTS ÉS TALÁLD MEG ÚJ WEBOLDALAMON!

 

pénzügyek okosan - okos pénzügyek

Privát bankár - értékpapírszámla

állampapírok

unit-linked életbiztosítások

Egyéb megtakarítások

Egyéb befektetések

Nyugdíjbiztosítás

Önkéntes nyugdíjpénztár

NYESZ

Biztosítások gyermekeknek

Megtakarítások gyermekeknek

adómentes juttatás, költségoptimalizálás

Vállalkozói vagyonbiztosítások

Vállalkozói és szakmai felelősségbiztosítások

Lakás és jelzáloghitelek

Lakástakarékpénztár

CSOK

Nemzeti Otthonteremtő Közösség

Kockázati életbiztosítás

Balesetbiztosítás

Lakásbiztosítás

Társasházbiztosítások

Magán egészségbiztosítások

Pénzügyi tanácsadás Cziráki Móni

 



Értesítés új hírekről

 



Hírlevél

 

MIUTÁN FELIRATKOZTÁL KATTINTS A KÉPRE ÉS KÜLDD EL, MIRŐL OLVASNÁL SZÍVESEN!

 

miről olvasnál szívesen

 

Ügyfeleim ezt mondják rólam:

"Mindig naprakész, a legfontosabbat, a részletekben megbújó kockázatokat is ismeri. Ha projekten dolgozik, elnyűhetetlen munkabírása van, kreatív, és sosem hagy cserben!" (Somos András, Budapest - riporter)

 

"Köszönöm, hogy helyettem is előre gondolkodsz a pénzügyeimmel kapcsolatban! Mindig napra kész és felkészült vagy és sosem érzem kínosan magam a társaságodban amiatt (sem), hogy én ezekhez a dolgokhoz nem értek, és kedvem sincs túl sokat foglalkozni velük. Ja, és kisgyerek- és családkompatibilitásod is fantasztikus! Nem zavarnak az időnként felhangzó csatakiáltások, berontó gyerekek, mindig kedves és közvetlen tudsz maradni. (Gál Izóra, Dunakeszi - egyetemi adjunktus)

 

"Professzionális és etikus. Mindkettô elengedhetetlen, ha pénzügyekről van szó... a rohanó világban mégis jellemzően: bármikor elérhető, szakmailag topp, minőségi és teljeskörű tájékoztatással fűszerezve minden ami pénzügyi... és a ráadás a humánközpontúság..." (Kapocsi-Pécsi Anna, Kartal - szakmai vezető)

 

"Mónika az egyik legetikusabb pénzügyi szakember, akivel valaha együtt dolgoztam. Mindig az ügyfelei igényeit tartotta szem előtt és ezt olyannyira küldetésének érezte, hogy konfliktusokat is fel mert vállalni emiatt. Összeszedett, logikusan gondolkodó és magát folyamatosan képző pénzügyi személyi edzőt ismerhetünk meg benne, akire szívesen bízom rá a pénzügyeimet." (Sólyom László, Budapest - humánerőforrás menedzser)

 

"Csak gratulálni tudok Mónikának! Olyan szakértelemmel, elmagyarázott minden apró részletet, ittam szavait! Olyan figyelmes volt,minden problémámat komolyan vette, és úgy figyelt rám, azonnal felvázolta a lehetőségeket. Azóta is, nap mint nap előttem vannak a megoldások, amelyeket alkalmazok is, míg korábban csak topogtam egy helyben. Mindenkinek csak ajánlani tudom közvetlen barátságát, szakértelmét, tudatos és tapasztalt egyéniségét! Itt a lehetőség, hogy akinek vannak bizonytalanságai a jövővel kapcsolatosan, hogyan tovább....csak forduljon teljes bizalommal Mónikához!..Hajrá!" (Kisné Mike Erzsébet, Budapest - fodrász)

 

"Úgy ragyogsz mint egy gyémánt. Sokáig igazgasd a sorsunkat és segíts az útvesztőket elkerülni. Sok sikert! Szeretünk" (Dr. Tófalvi. Ágnes, Budapest - fogorvos)

 

"Azért szeretünk veled dolgozni, mert lelkiismeretes vagy ,jó az információáramlás, gyors ügyintézés és a kapcsolat ápolás" (Mendi Lorenzo., Ráckeve - menedzser)

 

"Nekem nagy segítség volt, hogy gyakran  elérhető voltál és nem csak azt a kötelező biztit nézed meg, amivel épp akkor foglalkozunk, hanem a hitelt és mást is. Fel vagy visszahívás,  amikor kellett és valóban meg szeretted volna oldani az esetleges problémákat. A megbízható pörgést és a személyes figyelmet emelném ki. Ja és jó, hogy mobil és rugalmas vagy és nem kell annyit a dolgok után rohangásznom. Ja és jó, hogy magabiztosan átlátsz több területet, ebben segítséget ajánlasz, nem tukmálod."  (Gál Nóra, Budapest - gyógypedagógus-logopédus)

 

"Eddigi munkádat nagyra értékelem , mert valóban segítség , hogy összefogod a biztosításainkat. Probléma esetén elérhető vagy. Megmondod ha valamiben buktató van .Soha nem éreztem, hogy eleged van , pedig, nyilván sokszor megterhelő ez a sok intézni való." (Dr. Z. Júlia, Budapest - családorvos)

 

"Mónikát lelkiismeretes és sikerorientált pénzügyi szakembernek és vezetőnek ismertem meg. Olyan ember aki komoly háttérismerettel és emberközpontú szemlélettel felvértezve támogatja kollégáit, ügyfeleit." (Jacsó László, Etyek - coach, tréner)

 

Média megjelenések:

Meglepetésben megjelent cikk - Cziráki Móni pénzügyi szakértőMEGLEPETÉS női magazin - 40 évesen nyugdíjba vonulni? - Papp Noémi cikkében szakértői közreműködés

 

PénzÜgyesek az RTL Klubon - Cziráki Móni pénzügyi szakértőRTL KLUB - PénzÜgyesek vetélkedő - szakértő tanácsadói közreműködés, a feladatok kitalálása és összeállítása, valamint részvétel a zsűriben

 

 

Címkék

Friss Hírek

Hogyan találd meg a saját utadat?
2017 november 16 14:40:00
Egy váratlan baleset csődbe vihet!
2017 november 15 07:30:00