7 + 1 hiba, amit, ha elkerülsz fiatalon, később gazdagabb lehetsz

Kategória: Pénzügyek okosan | Cikk Gyors olvasása
MEGOSZTÁS

Milyen hibákat követhetsz el Te is huszonéves fiatalként?

 

 

Gyakorló anyaként (és pótanyaként) évek óta küzdök, hogy helyrehozzam, amit korábban én is elrontottam a pénzügyi nevelés során. Ezért ebben az írásomban kicsit keveredik majd a pénzügyi tanácsadó és az anya.

 

Ugyanis abszolút értem, hogy Te most épp úgy gondolod, mindent tudsz huszonévesen. Sőt, mindent jobban tudsz, mint az „öregek”. Ebben a korban vagy. Sok tekintetben igazad is van, hiszen másképp látod a világot, más szemszögből és más alapokról indulva.

 

Gyakran beszélgetek a 17 éves lányommal, a 26 éves fiammal, és a 30 éves öcsémmel engem, vagy a döntéseimet érintő dolgokról is. Már elég „nagyok” ahhoz, hogy akár külső szemlélőként vizsgálják a kérdéseimet, és ez alapján segítsenek a válaszok megtalálásában – bizonyos esetekben.

 

Ha pedig most épp ilyenkorú gyerekek szülőjeként olvasod írásomat, akkor biztosan Te is meg tudsz erősíteni ebben. Amennyiben a továbbiakkal is egyetértesz, juttasd el cikkem linkjét a gyermekednek…

 

 

7 + 1 hiba, amit, ha elkerülsz fiatalon, később gazdagabb lehetsz
Milyen jövő vár Rád?

 

 

Foglalkoztam már a fiatalokkal többször is. Valamelyik nap a lányom kérdezte, miután elhatározta, hogy keresni akar némi pénzt a nyáron, hogy az adózást és a pénzhez kapcsolódó egyéb dolgokat miért nem tanítják az iskolában?

 

Kérem a Heti PénzTippet!

 

A kormány Pénzügyi Fejlesztési Stratégiájáról már beszéltünk, arról is, hogy Hogyan lesz akár 8 milliód nyári munkából, sőt azt is kiveséztük, hogyan viszonyulnak általában a fiatalok a pénzhez.

 

Addig is, míg nem tanítják hivatalosan, érdemes Neked saját magadnak szélesíteni pénzügyi-gazdasági ismereteidet. A fogalmakat bárhonnan megtanulhatod. Én inkább a szemléletmódod és a hozzáállásod megváltoztatásában szeretnélek segíteni.

 

Az Eduline tavaly közölt egy cikket, amelyben a K&H felmérése alapján elemzi a fiatalok megtakarítási szokásait.

 

Ebből az derül ki, hogy a munkaerőpiacra lépő fiataloknak mindössze 31%-a tesz félre a keresetéből a hónap elején. A 19-29 év közöttiek 52%-a legfeljebb 1 hónapig tudná magát fenntartani, ha kiesne a jövedelme. A fiatalok kiadásai közt a legjelentősebb tétel a kutatás szerint a szórakozás. Az erre fordított összeg pedig 35%-uknál növekedett az előző évhez képest.

 

Mindaz, amit a kezdetekkor teszel, hatással van a későbbi életedre is. Ezért most azt boncolgatjuk majd, hogy mik azok az ifjan elkövetett hibák, amikre nem is gondolsz hibaként, ugyanakkor meghatározóak a jövőbeli pénzügyi helyzetedet illetően is.

 

1. Mindenáron felsőoktatás

 

Beszélgetéseim során szinte egyértelmű minden szülőnek, hogy gyermeke egyetemre fog menni. Miért ennyire evidens? Biztos, hogy ezt akarja ő is?

 

Családomban is volt rá példa, hogy rosszul sült el. Sőt, azóta is én vagyok a hibás, mert szerintük lebeszéltem róla az illetőt. Pedig nem tettem mást, csak elmondtam neki a lehetőségeit, amikor hozzám fordult. Nem akarta, nem szerette, nem vonzotta az a hivatás. Beszélgettünk, majd rábíztam a döntést.

 

Csakhogy addigra már elpazarolt feleslegesen 1 évet…

 

Egyrészt, időpocsékolás lehet. Másrészt, sokan az ügyfeleim közül még 40 évesen is fizetik a diákhitelüket úgy, hogy nem is használják a diplomájukat, mert egészen más területen találták meg azt a munkát, amit örömmel végeznek.

 

Ezt igazolja a Metropolitan Egyetem 2017-es kutatása (részletes írás a Népszava oldalán), amely szerint az egyetemista fiatalok 75%-a úgy gondolja, hogy 5 év múlva már nem a jelenleg tanult szakmájában fog dolgozni.

 

2. Hitellel indulsz, kölcsön kérsz

 

Az egyik leggyakoribb hiba az előbb említett diákhitel. Sokak életét megkeseríti. Jól hangzik, hogy csak olyan alacsony összeget kell havonta visszafizetni (ezért sokan mindenfélére felveszik), de szinte sosem lesz vége. Amikor pedig például lakáshitelt vennél fel, akár akadályt is jelenthet álmaid otthonának megvásárlásánál, mert csökkenti a jövedelem terhelhetőségedet, így a felvehető hitel összegét.

 

Ha pedig megtakarítási szempontból nézzük, korlátozza a jövődre, a biztos anyagi hátteredre fordítható összeget.

 

A másik hiba az, amikor elkezdesz kölcsön kéregetni családi körben vagy a barátaidtól. Azt hiszem, nem mondok újat azzal, hogy tönkremennek ezek a kapcsolataid, ha mégsem tudnád visszafizetni időben. Gondold át, mielőtt megkockáztatod…

 

3. Megveszed álmaid autóját, elszórod minden kereseted

 

Először is érdemes betartani a lépcsőfokokat. Valószínűleg nem lesz pénzed rögtön olyan autóra, amit megálmodtál magadnak. Lebeszéllek arról, hogy emiatt hitelt vegyél fel (ahogy az előző pontban már beszéltünk erről).

 

Mielőtt autó vásárlás mellett döntenél, számolj. Oké, hogy talán van pénzed arra, hogy megvedd. De elbírja a költségvetésed az egyéb vele járó költségeket is – átírás, súlyadó, biztosítások, üzemanyag, javíttatás, parkolás, útdíjak?

 

Igaz ez a többi, fiatalon annyira fontos kiadásra, megvásárolandó menő cuccra, bulira és utazgatásra is.

 

A legfontosabb alapelv a 20-50-30-as szabály a költéseidre. Ez annyit jelent, hogy a jövedelmed

 

  • 20%-át fektesd a jövődbe, tedd félre megtakarításként, befektetésre, fejlődésre, oktatásra, biztonságra, és tartaléknak
  • 50%-át a rendszeres kiadásokra, megélhetésre, lakhatásra, rezsire fordítsd
  • 30%-át az életviteled kiadásaira és szórakozásra, pihenésre

 

Mégpedig ebben a sorrendben! Ez nagyon fontos!

 

Ha fiatalként még kevés a jövedelmed, ezért veszélyeztetné a többit, akkor kezdd 10%-kal. De ennél alább ne add!

 

Először tedd félre a 10%-ot és a maradék 90%-ból gazdálkodj! Később pedig, ahogy emelkedik a fizetésed, tegyél félre egyre magasabb arányban (20%-ig), és építsd fel a rövid-, a közép-, valamint a hosszútávú tartalékodat és biztonságodat.

 

 

7 + 1 hiba, amit, ha elkerülsz fiatalon, később gazdagabb lehetsz
Minél előbb kezded a megtakarítást, annál biztosabb a jövő...

 

 

4. Majd lesz valahogy

 

Ez a legnagyobb hiba, ha nem tervezel. Értesz a pénzügyekhez? Akkor azért. Nem értesz a pénzhez? Akkor azért! Ismered Pató Pál Urat, ugye?

 

Az „ej, ráérünk arra még” stratégia, vagyis a halogatás a legkevésbé nyerő anyagi téren. Hiszen fogalmad sincs, mi mindent hozhat a jövő. Nekem is, mint sok embernek, teljesen más terveim voltak 20-25 éves koromban. Teljesen másképp képzeltem el az életemet.

 

Az okos és tudatos pénzügyi tervezés az egyetlen útja annak, hogy anyagilag biztonságban legyél, ha valami történik. Talán most még nem érzed ennek szükségét. Megértem.

 

A fiamnak éveken keresztül hiába mondtam mindezt. Hiába volt előtte a negatív példa. 10-15 évvel ezelőtt több rossz döntést is hoztam, ami iszonyatosan megnehezítette az életünket.

 

Hiába próbáltam átadni mindazt, amit megtanultam. Sokáig lepergett róla. Kényelmes volt a „mamahotel”, elszórta a keresetét.

 

Aztán egyszer csak, amint céljai lettek, tudatosan tervezni kezdett. Elindította a megtakarításait, és elkezdte megteremteni a saját, tőlem független anyagi biztonságát.

 

A lányom, akit már kisebb korától okosabban neveltem, sokkal tudatosabb ezen a téren is…

 

A halogatás azért is nagy csapda, mert meggyőződésed, hogy később, 30 vagy 40 évesen, jobb anyagi helyzetben leszel, és majd akkor. Ez olyan, mint az „akkor vállalunk gyermeket, ha minden ideális lesz hozzá”.

 

El kell keserítselek. Ritkán alakulnak ideálisan a dolgok.

 

Engem 40 évesen ért a válság, és felborította az életemet. Az üzletet be kellett zárnom, svájci frankos hitelem volt, munkát pedig nem találtam abban az időben. Újra fel kellett építenem mindent, új szakma, új élet.Részben a megtakarításaim mentettek meg…

 

Emellett, a hosszútávú céljaidra minél több időd van, annál kevesebbet kell félretenned rá havonta, vagyis annál könnyebb sokkal magasabb összeget elérned.

 

5. Felkészületlenül érnek a jövő eseményei

 

Feláll a szőr a hátadon, ha meghallod azt a szót, hogy biztosítás? Vagy csak egyszerűen hidegen hagy, és nem foglalkozol ilyesmivel? Tudom, fiatalon még „sose halunk meg” az életed elve…

 

Sorban tudnám hozni a példákat baráti, ismeretségi és ügyfélkörből arra, hogy ez azért nem teljesen igaz, sajnos. De nem akarlak a legrosszabbal riogatni. Most úgyis eszedbe jutott, ha volt a családodban vagy az ismerőseid körében ilyen veszteség.

 

Mégis van néhány dolog, amire jó, ha felkészülsz. Például:

 

  • Megsérülsz, baleset ér sportolás, nyaralás közben, vagy akár otthon – miből fizeted a számláidat, miből élsz meg, miből teremtesz újra minőségi életet egy rokkantság esetén?
  • Összetörik az autódat, de nincs meg a vétkes vagy épp Te voltál a hibás a balesetben – miből javíttatod meg?
  • Elviszi a tetőt a szél, a beömlő eső szétáztat mindenedet, feltörik a lakásodat és kipakolják, amit pedig nem visznek el, azt tönkreteszik – miből hozod rendbe, miből veszel másikat?
  • Eszed ágában sem volt ellapátolni a havat és elcsúszott valaki a házad előtt, vagy leesett az ablakból a kedvenc növényed egy arra járó fejére – miből fizeted az élete végéig neki járó, vagy a családjának megítélt kártérítést?
  • Vállalkozóként kárt okozol valakinek – nem vettél észre valamit, amikor megjavítottad az autóját és balesetet szenved, vagy az irodában ráömlött a kávé és tönkretetted az ügyfeled 1 millió Ft-os öltönyét – miből fizeted ki a kárt?
     

6. Elhanyagolod a kapcsolataidat

 

Ha a mai eszemmel lennék fiatal, minden valamikori kapcsolatom (iskolai, munkahelyi, ismerősi, szolgáltatói) neve és elérhetősége rögzítve lenne, és gondoskodnék is arról, hogy olyan pozitív élmények kapcsolódjanak hozzám, amik miatt biztosan emlékeznek rám évekkel később is…

 

Nagyon fontosak lehetnek ezek a jövődben!

 

7. A legjobbat a gyereknek

 

Az is előfordulhat, hogy húszas éveid végén már családot alapítasz. Az első gyermek érkezése a világon a legjobb és legszebb dolgok egyike. Ilyenkor a büszke szülők többnyire azzal mutatják ezt meg, hogy mindenből az újat, márkásat, csilli-villit veszik, meg egy csomó haszontalan és felesleges holmit, amire a gyermek nem is fog emlékezni.

 

Megsínyli az anyagi helyzeted, ha feleslegesen dobálod ki a pénzt ilyesmire. Hitelből meg pláne ne!

 

Inkább azzal mutasd meg, mennyire fontos Neked a gyermeked, hogy kezdettől fogva gondoskodsz a jövőjéről. Tegyél félre neki, kezdj megtakarítani arra, hogy neki jobb vagy könnyebb legyen. Erről olvasd el korábbi cikkemiet, ahol arról írtam, hogy minek a megtakarítás a gyermekednek és melyik a legjobb gyermekeknek szóló pénzügyi termék.

 

1. Rosszul választod a tanácsadódat
 

Itt most nem csak ránk, pénzügyi tanácsadókra gondolok. Valóban nem mindegy, hogy milyen tanácsadót választasz. Sajnos azonban a fiatalok nagy többsége el sem jut oda, hogy szakembertől kérjen segítséget.

 

Kitől kérsz hát tanácsot a pénzzel kapcsolatos döntéseidhez?

 

A barátaidtól? Vajon ők mennyivel gyakorlottabbak ezen a téren Nálad? Természetesen, ha van köztük gazdasági-pénzügyi szakember, akkor mindenképp élj ezzel a lehetőséggel, de ha nincs, inkább fordulj szakértőhöz.

 

A szüleidtől? Ha szerencsés vagy, akkor valóban követendő példaként állnak Előtted ilyen szempontból is. De sajnos a kutatások és statisztikai adatok alapján, magyar lakosság nagy részének igen alacsony szinten van a pénzügyi intelligenciája.

 

Gondold végig hideg fejjel, hogy eddig mit tanítottak meg Neked a pénzről, milyen az ő viszonyuk a pénzhez, hogyan gondolkodnak a gazdagokról, a szegényekről, a vállalkozókról, és a munkáról. Ha mégis inkább másképp cselekednél, akkor tanácsot is mástól kérj. Keress pénzügyi szakértőt!

 

 

7 + 1 hiba, amit, ha elkerülsz fiatalon, később gazdagabb lehetsz
Hogy olyan legyen a jövőd, amilyennek megálmodtad...

 

 

Honnan tudod, hogy valóban az? Olvasd el, mitől jó egy pénzügyi tanácsadó!

 

Ha pedig épp keresel valakit, akitől kérdezhetsz, fordulj hozzám bizalommal!

 

Kérem a Heti PénzTippet!

 

Amennyiben szülőként olvasod most a soraimat: emlékszel arra, hogyan alapozhatod meg gyermeked anyagi jóllétét? Akkor a legkönnyebb a dolga, ha Te vagy az, aki segíteni tudja. Ha Te vagy a jó példa…

 

Dönts tudatosan és erősödj meg pénzügyileg!

Móni

(szerző és képek: Czirákiné Kocsis Mónika - minden jog fenntartva)

 

 

 

Kapcsolódó további cikkeim:

 

Pénzügyi intelligenciád a jövőd záloga

Honnan tudod, hogy ügynök vagy szakértő pénzügyi tanácsadó?

Miért olyan fontos gyermeked pénzügyi nevelése?

Ismersz olyat, aki járt már így?

 


 

Vissza

Címkék : fiatalok és a pénzügyek, tudatos pénzügyek, pénzügyi tervezés, pénzügyi tanácsadó, pénzügyi intelligencia, pénzügyi nevelés, gyermeked pénzügyei

Hozzászólások :

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Oszd Meg a Cikket :


Szerző

Czirákiné Kocsis Mónika

Ötleteket, hasznos információkat és szempontokat osztok meg Veled, amiket használni tudsz a döntéseidhez, és előnyös helyzetet teremt életed pénzügyi területein. Vezetőként pedig azokat az elveimet találod itt, amik szerint dolgozom és amit szeretnék átadni Neked, ha majd együtt dolgozunk tovább. Az a legfontosabb, hogy együttműködésünk során képessé válhass jó döntéseket hozni és elérni a céljaidat. Pénzügyi intelligenciád fejlesztésével elkerülheted a veszteségeket, megteremtheted az anyagi biztonságot és a kívánt életszínvonalat saját magad, családod és vállalkozásod számára.

Kapcsolódó cikkeink:

 

Még több értékes információt szeretnél? Kérd a Heti PénzTippet, melyben hetente küldök hasznos ötleteket, szempontokat, híreket a mindennapi pénzügyeidhez. KATTINTS!

 

Kérem a Heti PénzTippet!

 

Jól jönne néhány konkrét válasz a kérdéseidre? Eltűnt a tanácsadód? Belebonyolódtál a pénzügyi termékek útvesztőjébe? Csak írj vagy hívj, és beszélgessünk arról, ami Neked fontos pénzügyeidben. Apró betűk nélkül...

 

Jól jönne a segítséged, Móni!

 

HITELKALKULÁTOR

 

Hitelkalkulátor

 

LAKÁSTAKARÉK ÖSSZEHASONLÍTÓ KALKULÁTOR

 

lakástakarék összehasonlító kalkulátor

 

CSATLAKOZZ FACEBOOK CSOPORTUNKHOZ!

 
Pénzügyi Navigátor csoport
Facebook-csoport · 3 tag
Csatlakozás a csoporthoz
Ha már unod a nyomulós ügynököket, valódi segítőkre és hiteles információkra van szükséged, csatlakozz hozzánk! A csoport célja, hogy összefogja és segítse azokat, akik tenni akarnak önmagukért és az anyagi függetlenségükért.  Csatlakozz Te is, ha szeretnél tudatosan jó pénzügyi döntéseket hozni. Szeretettel látunk, ha szívesen beszélgetsz a pénzügyekről, és osztod meg a tapasztalataidat másokkal. A körülmények hibáztatása csak a pénzügyi kultúra legalsó foka, mi annál magasabbra törünk, mert hisszük, hogy lehetőségek és megoldások mindig vannak, csak meg kell találnunk őket és cselekednünk kell..
 

 

Ügyfeleim ezt mondják rólam:

 

"Mindig naprakész, a legfontosabbat, a részletekben megbújó kockázatokat is ismeri. Ha projekten dolgozik, elnyűhetetlen munkabírása van, kreatív, és sosem hagy cserben!" (Somos András, Budapest - riporter)

 

"Én az internetről, véletlenszerűen (tudjuk, hogy nincsenek véletlenek) kerestem meg Mónit. Már az első E-mail, telefon, majd a személyes találkozás alkalmával éreztem, hogy jó kezekben vagyok. Nagyon türelmesen végighallgatta, hogy mire szeretnék megoldást találni a segítségével. Ez a pozitív, professzionális hozzáállás segített eldönteni, hogy Őt akarom. Olyan jó tanácsokat adott, hogy életem végéig hálás leszek érte! Köszönöm, hogy ott vagy, ha pénzügyekbe gubancolódok, és mindig számíthatok Rád!" (Incze Ida, Budapest)

 

"Köszönöm, hogy helyettem is előre gondolkodsz a pénzügyeimmel kapcsolatban! Mindig napra kész és felkészült vagy és sosem érzem kínosan magam a társaságodban amiatt (sem), hogy én ezekhez a dolgokhoz nem értek, és kedvem sincs túl sokat foglalkozni velük. Ja, és kisgyerek- és családkompatibilitásod is fantasztikus! Nem zavarnak az időnként felhangzó csatakiáltások, berontó gyerekek, mindig kedves és közvetlen tudsz maradni. (Gál Izóra, Dunakeszi - egyetemi adjunktus)

 

"Professzionális és etikus. Mindkettô elengedhetetlen, ha pénzügyekről van szó... a rohanó világban mégis jellemzően: bármikor elérhető, szakmailag topp, minőségi és teljeskörű tájékoztatással fűszerezve minden ami pénzügyi... és a ráadás a humánközpontúság..." (Kapocsi-Pécsi Anna, Kartal - szakmai vezető)

 

"Mónika az egyik legetikusabb pénzügyi szakember, akivel valaha együtt dolgoztam. Mindig az ügyfelei igényeit tartotta szem előtt és ezt olyannyira küldetésének érezte, hogy konfliktusokat is fel mert vállalni emiatt. Összeszedett, logikusan gondolkodó és magát folyamatosan képző pénzügyi személyi edzőt ismerhetünk meg benne, akire szívesen bízom rá a pénzügyeimet." (Sólyom László, Budapest - humánerőforrás menedzser)

 

"Csak gratulálni tudok Mónikának! Olyan szakértelemmel, elmagyarázott minden apró részletet, ittam szavait! Olyan figyelmes volt,minden problémámat komolyan vette, és úgy figyelt rám, azonnal felvázolta a lehetőségeket. Azóta is, nap mint nap előttem vannak a megoldások, amelyeket alkalmazok is, míg korábban csak topogtam egy helyben. Mindenkinek csak ajánlani tudom közvetlen barátságát, szakértelmét, tudatos és tapasztalt egyéniségét! Itt a lehetőség, hogy akinek vannak bizonytalanságai a jövővel kapcsolatosan, hogyan tovább....csak forduljon teljes bizalommal Mónikához!..Hajrá!" (Kisné Mike Erzsébet, Budapest - fodrász)

 

"Úgy ragyogsz, mint egy gyémánt. Sokáig igazgasd a sorsunkat és segíts az útvesztőket elkerülni. Sok sikert! Szeretünk" (Dr. Tófalvi. Ágnes, Budapest - fogorvos)

 

"Azért szeretünk veled dolgozni, mert lelkiismeretes vagy ,jó az információáramlás, gyors ügyintézés és a kapcsolat ápolás" (Mendi Lorenzo., Ráckeve - menedzser)

 

"Nekem nagy segítség volt, hogy gyakran  elérhető voltál és nem csak azt a kötelező biztit nézed meg, amivel épp akkor foglalkozunk, hanem a hitelt és mást is. Fel vagy visszahívás,  amikor kellett és valóban meg szeretted volna oldani az esetleges problémákat. A megbízható pörgést és a személyes figyelmet emelném ki. Ja és jó, hogy mobil és rugalmas vagy és nem kell annyit a dolgok után rohangásznom. Ja és jó, hogy magabiztosan átlátsz több területet, ebben segítséget ajánlasz, nem tukmálod."  (Gál Nóra, Budapest - gyógypedagógus-logopédus)

 

Eddigi munkádat nagyra értékelem , mert valóban segítség , hogy összefogod a biztosításainkat. Probléma esetén elérhető vagy. Megmondod ha valamiben buktató van .Soha nem éreztem, hogy eleged van , pedig, nyilván sokszor megterhelő ez a sok intézni való." (Dr. Z. Júlia, Budapest - családorvos)

 

"Mónikát lelkiismeretes és sikerorientált pénzügyi szakembernek és vezetőnek ismertem meg. Olyan ember aki komoly háttérismerettel és emberközpontú szemlélettel felvértezve támogatja kollégáit, ügyfeleit." (Jacsó László, Etyek - coach, tréner)

 

 

Tanácsadót választok

 

Kedvet kaptál ahhoz, hogy kipróbáld Magad tanácsadóként? Szakmabeli vagy és szeretnél kiteljesedni? Támogatásra vagy épp önállóságra vágysz? Beszélgessünk!

 

Szívesen dolgoznék veletek!

 

VÁLLALKOZÁSA VAN, CÉGVEZETŐ? Időt spórolok, hogy olyan dolgokkal foglalkozhasson, amik előre viszik...

 

vállalkozásod pénzügyeinek összehangolása

 

Kitöltöm a kérdőívet!

 

Média megjelenések:

 

Meglepetésben megjelent cikk - Cziráki Móni pénzügyi szakértőMEGLEPETÉS női magazin - 40 évesen nyugdíjba vonulni? - Papp Noémi cikkében szakértői közreműködés

 

PénzÜgyesek az RTL Klubon - Cziráki Móni pénzügyi szakértőRTL KLUB - PénzÜgyesek vetélkedő - szakértő tanácsadói közreműködés, a feladatok kitalálása és összeállítása, valamint részvétel a zsűriben

 

Cziráki Móni ATV Híradóban Somos AndrássalATV Híradóban Somos Andrással pénzügyi szakértőként arról, mi a következménye a karácsonyra felvett személyi kölcsönöknek

 

Interjú velem a pénzügyi tanácsadók munkájáról Interjút készítettek velem a pénzügyi tanácsadók munkájáról, elveimről és a NOK-ról A feltett kérdésekre adott válaszaimat a bdpst24.hu oldalán olvashatod.

 

 

SEM IDŐD, SEM ENERGIÁD pénzügyi termékekkel, biztosításokkal foglalkozni? Eltűnt a tanácsadód, vagy meguntad, hogy már a sokadik hív fel, mostantól majd ő lesz az? Nincs pénzed, de szeretnéd, ha idővel lenne biztonságot adó megtakarításod? Van pénzed, de nem tudod, hogyan gyarapítsd okosan?

 

KÉRJ SZAKÉRTŐI SEGÍTSÉGET ! Pénzügyi tanácsadás, ami Rólad szól - apró betűk nélkül...

 

INFORMÁCIÓT KERESEL PÉNZÜGYI TERMÉKEKKEL KAPCSOLATBAN? KATTINTS ÉS TALÁLD MEG ÚJ WEBOLDALAMON!

 

pénzügyek okosan - okos pénzügyek

Privát bankár - értékpapírszámla

állampapírok

unit-linked életbiztosítások

Egyéb megtakarítások

Egyéb befektetések

Nyugdíjbiztosítás

Önkéntes nyugdíjpénztár

NYESZ

Biztosítások gyermekeknek

Megtakarítások gyermekeknek

adómentes juttatás, költségoptimalizálás

Vállalkozói vagyonbiztosítások

Vállalkozói és szakmai felelősségbiztosítások

Lakás és jelzáloghitelek

Lakástakarékpénztár

CSOK

Nemzeti Otthonteremtő Közösség

Kockázati életbiztosítás

Balesetbiztosítás

Lakásbiztosítás

Társasházbiztosítások

Magán egészségbiztosítások

Pénzügyi tanácsadás Cziráki Móni

 

Kérem a Heti PénzTippet!

 

Jól jönne a segítséged, Móni!

 

MIUTÁN FELIRATKOZTÁL KATTINTS A KÉPRE ÉS KÜLDD EL, MIRŐL OLVASNÁL SZÍVESEN!

 

miről olvasnál szívesen

Címkék

Friss Hírek